Vízgazdálkodás, 1962 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1962-09-01 / 3. szám

90

Ví ZGAZDALKODAS

lecsapolása történt meg, 2,8 millió m3 föld mozgósítással. Ez az ún. „jutalmazott társadalmi munka” 1955-ben indult meg, főleg a májmételykór elleni védekezés érdekében. Ebben az időszakban voltak ugyanis olyan esztendők, amikor a Dunántúl egy-egy járásának szarvasmarhaállománya 70—-80%-ban májmételykóros volt.

Az állattenyésztés szempontjából e tarthatatlan állapot felszámolására a munkák 1959. év végéig nagy lendülettel folytak. Ezt követően azonban ez a lendület alábbhagyott. A legkiemelkedőbb eredményt Zala megye érte el, ahol 3 év alatt mintegy 25 000 kh rét-, legelőterületet javítottak meg, 254 000 méter lecsapolócsatorna megépítésével. De számottevő volt Somogy, Veszprém, Baranya és Vas megye munkássága is.”

Lacza József elvtárs, az Állami Gazdaságok F őigazgatósága állattenyésztési főosztályáról hozzászólásában elmondotta: „Köztudott, hogy a magyar mezőgazdaságnak, akár a dolgozók élelmezéséről, akár exportunk kedvező alakulásáról beszélünk, egyik legfontosabb tétele az állati termék. Tudjuk azt is, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű állati termék előállításához az élő alapanyagon kívül olyan takarmánybázis kialakítása és folyamatos biztosítása a döntő alapfeltétel, amely a már ez ideig is nagy számú állatállományunkat kellően el tudja látni jó minőségű és nagy tömeget adó olyan olcsó takarmánnyal, amelynek felhasználása az állati termékek előállítási költségeit a világpiaci árak figyelembevételével is versenyképessé teszi.

Amikor ezt a tételt felállítjuk, önként adódik a legelhanyagoltabb terület, a rét- és legelőgazdálkodás művelési színvonala és ezzel terméshozama javításának, illetve emelésének szükségessége.

Hazánkban 2,5 millió kát. hold rét és legelő van. Ez szántóterületünknek mintegy 21%-a, amely az állattenyésztés takarmánybázisának növelésére volna hivatott.

Ugyanakkor azonban e terület állattartó képessége rendkívül alacsony, mert a jelenlegi állapot szerint az 1 610 000 kh legelőről csak 6,8 mázsa szénaértékkel, a 850 000 kh rétről pedig 14 q hozammal számolunk terveinkben. Eszerint 1 kh legelőről 137 kg keményítőértéket, 1 kh rétről pedig 336 kg keményítőértéket nyerünk. Egy számosállat évi keményítőigénye kereken 24 q. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi termésátlagokat figyelembe véve egy számosállatot 18 kh legelő, illetve 7 kh rét tart el. Ennek oka pedig a rét- és legelőgazdálkodás hiányában keresendő.

Legelőink a rendkívül kismérvű talajerővisszapótlás, a trágyázás csaknem teljes hiánya miatt igen csekély termést adnak, de legalább ilyen mértékben hozzájárul ehhez a helytelen vízgazdálkodás is. A legelők nagy része sülevényes és a nyári meleg időben kiszárad. Megfelelő mennyiségű trágyázással módunkban áll növelni a rétek, legelők hozamát, azonban a

hozamokat nagymértékben növelni kizárólag azok öntözésével lehet.

A rétek és legelők elhanyagoltságáról szóló megállapítás az állami gazdaságokra is vonatkozik, amelyek összterületének csaknem 19%-át teszik ki. Ezen a területen a műtrágya-felhasználás jelentéktelen és az öntözés is csak kezdetleges formában indult meg.

A felmérések szerint országosan — beleértve a helyi vizek adta lehetőségeket is, — mintegy 500 000 kh legelő és rét vonható be az öntözéses gazdálkodásba és ezen az úton a hozamok négy-ötszörösét érhetnénk el. Ha az ország 2,5 millió kh rét-, legelőjénél a hozamot trágyázással és öntözéssel kh-ként csak egy mázsával tudnánk növelni, úgy ez a hozamtöbblet 6000 vagon keményítőértékű, 25 000 vagon szénaterméstöbbletet jelentene. Optimális gazdálkodással mintegy 100 000 db számosállatnak megfelelő terméshozamot lehetne így előállítani.

Sürgősen meg kell tehát találni, de meg is kell valósítani azokat a módszereket, amelyek segítségével mezőgazdaságunk legelhanyagoltabb művelési ágát megfelelő kultúrfokra emelhetjük és az állattenyésztésnek ezt a hatalmas tartalékát a termelés szolgálatába állíthatjuk. Hogy ezen módszerek legfontosabbika éppen az öntözéses rét- és legelőgazdálkodás, az senki által nem vitatható. A korszerű legelőgazdálkodás, takarmánytermesztésünk legnagyobb tartaléka, új szabadtartási rendszerünk biztos alapja és ezért ennek megszervezésével tovább nem késlekedhetünk.”

Dr. Kassai Tibor elvtárs, az Állategészségügyi Kutató Intézet részéről elmondotta, hogy „az állategészségügyi szakemberek, mint mindig, most is örömmel fogadják rétjeink és legelőink állapotának javítására irányuló minden törekvést, mert egyrészt a korszerű higiénia szabályai szerint gondozott, bőhozamú legelőkön tartott állatok erőteljesebben fejlődnek, nagyobb az ellenállóképességük a betegségek iránt. A másik ok speciálisan állategészségügyi, mert bizonyos kórokozók fertőzési forrásainak kialakulásához a rét-, legelők vízrendészeti szempontból elhanyagolt állapota teremti meg a feltételeket (májmételykor, törpe iszapcsiga).

A tervszerű és komplex védekezést megnehezíti, hogy az érdekeltek vízügyi szakfelügyeletét a vízügyi szervek látják el, a megépült, illetve meglevő létesítmények fenntartását azonban a tanácsi szervek végzik. Remélhető, hogy ezen feladatok a már általában jól működő vízgazdálkodási társulatok kezében jó gazdára találnak. A falvakban járva — mondotta — ma még nem ritkán lehet találkozni azzal a felfogással, hogy azért legelő a legelő, hogy gondozás nélkül magától megteremje a jószágnak valót. Legelőink jó részének mai elhanyagolt állapota is ezt a felfogást tükrözi. A helyzet tarthatatlansága azonban nyilvánvaló.”

Fekete János főigazgató elvtárs a rét-legelő kataszter elkészítéséről és a munkák komplex