Vízgazdálkodás, 1962 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1962-06-01 / 2. szám
58 vízgazdálkodás A XVIII. század végén és a XIX. század elején a Festetich család tagjai a Keszthely melletti Fenékpusztán a hajóépítő műhelyben, akkori nevén Arzenál-ban számos hajót építtettek, olasz és holland mesterekkel. A legnagyobb ilyen hajó a „Phoenix” volt. A Keszthely melletti Fenékpuszta ebben az időben a Georgikon alapítójának, a művelt és haladószellemű Festetich Györgynek tulajdona volt, aki — ellentétben korának számos főurával — óriási birtokainak jövedelméből a kultúra és civilizáció fejlesztésére is tekintélyes összegeket áldozott. A „Phoenix” vízrebocsátása nem csekély fénnyel és pompával mehetett végbe. Bacsányi János verset írt ebből az alkalomból. „A keszthelyi hajóra” címmel. Az egykorú sajtó is megemlékezik erről az eseményről. A „Magyar Híradó” a következőket írja 1797-ben: A Balaton meljékéről júl 24-dikénn. „ ... Magyar Tengerünkön is látjuk már lebegni a boldog jövendőre mutató kereskedőhajó vitorláit, melyek meg-áldatása és Phoenix-é lett el-neveztetése, jeles tzeremóniával ment véghez e folyó hónapnak 16-dikán... Sok idő tele el a gályákon való tengeri kereskedésnek fel-találásától fogva a mi Phoenixünknek — ennek a 3 ezer mázsát elbiró gályának — meg-indulásáig...” * A Phoenix nem az első hajó volt, amely a fenékpusztai műhelyből kikerült, csupán nagyságával és a vízrebocsátásakor rendezett ünnepséggel vonta magára a közfigyelmet. A Festetich uradalom központjához, Keszthelyhez közel fekvő fenékpusztai rév fenntartása az uradalomnak elsőrendű érdeke volt, mert kapcsolatot biztosított az uradalomhoz tartozó Zala megyei és Somogy megyei területek között. A révforgalom kialakulása során célszerűnek mutatkozott a révhely közelében olyan partterület biztosítása, ahol a révhajók futó karbantartási és javítási munkáit el lehetett végezni. A révhajó-tároló-javítótér lassanként komoly hajóépítő műhellyé vált. Az átalakulás a XVIII. század második felében ment végbe. A révcsónakokat és kompokat lassacskán hajók váltják fel. Az első, már hajónak nevezhető úszóművet kb. kétszáz éve, 1760. táján bocsáthatták vízre a fenékpusztai műhelyben. A műhely első munkásai, akik a magyarokat a hajóépítés mesterségébe bevezetik, a hollandusok voltak. A hajók tervei eleinte külföldön, Hollandiában vagy Olaszországban készülnek. A legtöbb tervrajz alatt az olasz származású Bori Antal (Antonio Bori) neve olvasható. Később már magyar mesterek is kitanulták a bonyolult szakmát. A révhajók és a műhely megléte vezethetett arra a gondolatra, hogy a hajózást a Balaton egész területére kiterjesszék. Ez új feladatokat, új problémákat jelentett. Az evezőkkel hajtott gályákra felkerülnek az árbocok és a vitorlák. A hajók erősebbek, hullámállóbbak, méreteik tekintélyesek lettek. Legtöbbjük hossza 20—* 25 m körüli; a már említett „Phoenix” a legnagyobb, hossza 32 m. A keszthelyi uradalom gazdasági irattárában, terjedelmes rajzlapokon nyolc kisebb-nagyobb vitorlás, komp, bárka stb. rajza volt meg. Ezek közül a László és a Palli 25 méteresek, a Fecske, a Juditka 20 méteresek, a Stella 12 méteres. Összehasonlításul megjegyezzük, hogy a Balatonon jelenleg a legnagyobb vitorlás hajók hossza sem éri el a 20 métert, s a közkedvelt vízibuszok is csak 30 méter hosszúak. A balatoni uszályok hossza 30—35 méter körüli. Az Arzenálban épült hajók vitorlázata egy vagy két árbocra volt szerelve és az annak idején korszerű keresztrudazatos vitorlákból állt (1. az 1. képet). Vitorlás hajó volt a Phoenix elődje, a Kristóf is, amely már 1772-ben a Balaton hosszirányában látta el a sószállítást. A hajók személyzete — a hajók nagyságától függően — 12—2Ö főből állt. Feladatuk a révszolgálatban az evezés, kikötés, a hosszirányú járatokon ezenfelül még a navigáció, a vitorlák kezelése és a szállított áru ki- és berakása volt. A matrózok — egykorú nevükön sajkások — Keszthelyen külön céhet alkottak, amely a hajók személyzetének az iparosokéhoz hasonló osztályhelyzetet biztosított. A sajkásokon kívül kormánytartóról, vitorlamesterről, hajómesterről emlékeznek meg a sárguló okiratok. A hajók befogadóképessége — mint azt a hosszméretekből következtethetjük — igen számottevő lehetett. Egykorú feljegyzésekben olvassuk, hogy a hajóra 12 megrakott szekér is ráfért. Az elöljáróban idézett újságcikk a Phoenixet „három ezer mázsát elbíró gályának” nevezi. Ezek az űrméretek lényegesen meghaladják az egykorú folyami uszályok méreteit és' inkább a kisebb tengerparti hajók méreteihez mutatnak hasonlóságot. Nagyon érdekesek a hajóépítő műhely — az Arzenál —■ kialakítására vonatkozó rajzok és leírások. Azt olvassuk, hogy Fenékpusztán abban az időben korszerű sója — hajócsúsztató — állt; amelyre a hajókat csigasorokkal vontatták ki. (Eredeti rajz Kern főindzsellér aláírásával 1785-ből.) Az új hajók bizonyára a sóján épültek. A fenéki átkelő a Phoenix rajzával 1805-ből
