Vízgazdálkodás, 1962 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1962-06-01 / 2. szám
VÍZGAZDÁLKODÁS 45 rajtuk gyakran vékony törékeny mészbevonatot, mészkérget találunk. Ez is biogén mész. A tó vizének jól ismert jellegzetes opálos színezetét és csendes napokon is megfigyelhető enyhe zavarosságát jórészt a lebegő finom mészkristályok okozzák. A Balatonban ugyanis az asszimilációs folyamatok dominálnak a disszimilációs (légzési) folyamatok felett, vagyis az oxigéntermelő folyamatok a széndioxidtermelő folyamatok felett, aminek következtében a magas pH mellett kicsapódott mész egy része nem megy ismét oldatba, hanem leülepedik a tófenékre. Nem lehetetlen, hogy a mész kicsapódásában a biotikus tényezők mellett élettelen (abiotikus) faktorok is jelentős szerepet játszanak. Ez azonban ma még nem teljesen tisztázott kérdés. Az élőlények közvetlenül is hozzájárulnak a tó feltöltődéséhez, minthogy elpusztult és felaprózódó tetemük a vízfenékre süllyed, ahol mint szerves törmelék (ún. detritusz) szintén az üledék vastagságát növeli (pl. nád- és hínártörmelék, kagyló és csigahéjak, planktonrákok kitinváza stb.). A kicsapódó sók és az élővilág maradványainak felhalmozódása révén évenként több mint 1 mm-es üledékréteg rakódik le a Balaton egész területén. Minthogy azonban a lerakódás nem egyenletes, egyes területeken (pl. a déli part mentén) szinte semmi üledéket sem találunk, míg máshol (pl. a Keszthelyi öböl északi felében) évenként közel l/2 cm-es üledék keletkezése is lehetséges. Por. A vízbe hulló por mennyiségét a század elején egy híres magyar geológus, a tudományos Balaton-kutatás megindítója, Lóczy Lajos tanulmányozta. Szerinte ennek mennyisége a feltöltődés szempontjából számottevő. Bár az egész tóra vonatkoztatva évenként alig számíthatunk e módon néhány tizedmilliméternél vastagabb üledékréteg kialakulására, szerepe főként az északi part mentén — különösen a nádasok területén — számottevő lehet. Szennyvizek. Újabban számolni kell a tó vizébe bevezetett szennyvizek (háztartási szennyvizek) feltöltő hatásával is, bár ez az előző tényezőkhöz viszonyítva igen csekély mértékű. Hasonlóan kismértékű a Balaton nagy felületére számítva a hajókról bejutó salakanyagok menynyisége, ezek a fő hajózó utak mentén mindenütt megtalálhatók. A Balatonban az üledék nem egyenletesen rakódik le. A déli homokos part mentén nem is beszélhetünk általánosságban feltöltődésről, sőt az erős erózió (hullámverés) következtében éppen ellenkezőleg, általában a partvonal hullámzásokozta pusztulásával, a parti szegély elhabolásával kell számolnunk. Ugyanakkor az északi part közelében igen jelentős az üledékképződés, hiszen itt a leülepedő iszapréteg vastagsága igen tekintélyes. Egyes fúrások tanúsága szerint itt e laza, vízzel erősen átitatott iszapréteg (latyak) vastagsága a 10 m-t is elérheti. A fentiekből világosan kitűnik, hogy a különböző okokra visszavezethető feliszapolódás jelenségét eleve megelőzni nem tudjuk. Ugyanakkor várható, hogy mesterséges beavatkozás nélkül a Keszthelyi-öbölben már néhány évtized alatt jelentős területek feltöltődésével lehet számolni. A védekezés egyetlen reális módjának az látszik, ha a már leülepedett iszapot, ill. ennek megfelelő részét távolítjuk el a Balatonból. A tó egész területének kotrására természetesen még gondolni sem lehet. Ehelyett célszerűnek látszik a tavi adottságoknak, különösen a szél nyújtotta lehetőségeknek a kihasználása. Hiszen egy jelentős, tartós szélvihar esetében a hullámzás kb. i/2 millió tonnára becsülhető üledéket mozgat meg, ill. lebegtet a vízben. E lebegő anyagok leülepedése a víz lecsendesedése során az uralkodó széljárás következtében az északi part felé haladva állandóan növekszik. Elképzelhetőnek látszik tehát olyan megoldás, hogy a legerősebb iszaplerakódású helyek közelében, megadott területekről távolítsunk el jelentős üledékmennyiséget. Különösen alkalmasnak látszik erre pl. a Keszthelyi-öböl északi széle, a nádas szegély nyíltvíz felőli oldala, ahol megfelelő és a Velencei-tavon már ma is alkalmazott iszapszívó segítségével mintegy árokszerűen lehetne iszapot kiemelni. Ilyen kísérleti árkok valósággal iszapcsapdák módjára működhetnének, melyekben a hullámzásfelkavarta vízből fokozott iszapleülepedés várható, így az iszapnak néhány kisebb területről való rendszeres eltávolításával lehetségesnek látszik a tó egész felületére kiható üledékeltávolítás. A módszer kísérleti kipróbálása annál inkább indokoltnak látszik, mert a kiemelt és a parton szikkasztott balatoni iszap, bár magas szervesanyag-tartalommal nem rendelkezik, jelentős mésztartálmánál fogva kilúgozott rétek vagy lepusztult szőlőtalajok feljavítására alkalmas talajjavító dnyagnak számíthatnak. Tisztázni kell tehát a feltöltődés felsorolt okainak jelentőségét a tóra vonatkoztatva, továbbá a feliszapolódás valódi mértékét a tó különböző területein. Ezután ki kell kísérletezni az iszapkiemelésnek, illetőleg eltávolításnak a legcélszerűbb és a Balatonra legalkalmasabb és leggazdaságosabb módját. így remélhető, hogy a megfelelő eljárások bevezetésével belátható időn belül sikerül a Keszthelyi-öböl feliszapolódását megállítani.
