Vízgazdálkodás, 1960 (1-2. szám)
1960-09-01 / 1. szám
22 VÍZGAZDÁLKODÁS különböző fogyatékosságot okozhatnak. A szenynyezett víztől származó tartós kis ártalomhatások következtében idők múltán súlyos, örökölhető korcsosodások jöhetnek létre, amik a lakosság életrevalóságát és munkaképességét lassan megrontják. Falusi lakosságunk jó ivóvízellátottsága 46 százalék, ami azt jelenti, hogy több mint 2.5 millió dolgozó egészségügyileg nem ellenőrzött, többnyire szennyezett vízre van utalva. A lakosság — különösen a szétszórt településeken — a közkutak, közkifolyók hiánya, vagy sok esetben a vízvételi helyhez megteendő nagy távolság miatt nem jut jó ivóvízhez. A falusi vízellátás intézményes megjavítása csak a zárt települések fejlesztése és a tsz-központok, majorok kialakításával válik lehetségessé. Csak a zárt településeken élő falusi lakosság részére lehet a vízellátás tekintetében megfelelő megoldást biztosítani. A falusi vízellátás egyik megoldási formája a közkutas, a másik a törpevízműves ivóvízellátás. A közkutas ivóvízellátást változatlanul fenntartjuk az olyan régi településeken, ahol elegendő számú (350—400 fő/kút) és ezenkívül megfelelő mennyiségű, valamint minőségű ivóvizet adó közkút áll a lakosság rendelkezésére. Ilyen településeken a meglevő közkúthálózat nagy értéket képvisel, tehát az ivóvízellátásból kieső régi, felújításra alkalmatlan kutak helyett azok közelében, illetőleg az ellátatlan településrészeken, új közkutakat kell építeni. Törpevízmű ott létesül, ahol azt a település lakosszáma, földrajzi fekvése, tengerszint feletti magassága, a vízbeszerzés lehetőségei (hidrogeológiai adottságok), a nagyteljesítményű fúrt kutak, ásott kutak vagy források vízhozama, vagy éppen a vízkezelés szükségessége (vas-, sav-, mangántalanítás) indokolja. Az utóbbi években bevezetett minőségi munkával sikerült olyan nagyteljesítményű fúrt kutakat létesíteni, hogy 2—3 kút egy-egy egész község ivóvízellátását képes biztosítani. A nagyteljesítményű fúrt kutak vizének hasznosítása, továbbá domb- és hegyvidéki községekben a megfelelő helyen (sokszor a község lakott területén kívül) telepített ásott- és aknakutak, valamint a községen belül vagy kívül, az utóbbi esetben 1—2 km-nél nem nagyobb távolságban fakadó forrás vizének hasznosítása — falusi viszonylatban — törpevízmű útján történik. A törpevízmű korszerű és jellegzetesen magyar falusi vízellátási mód. Lényege az, hogy a vízbeszerzés szempontjából kedvező helyen telepített 1—2, esetleg 3 bővizű kútból származó ivóvíz kiszolgálása nyomáskiegyenlítő (hidrofor, víztorony, magaslati tároló) berendezés közbeiktatásával csővezetéken és utcai közkifolyókon, közcsapokon keresztül történik. A törpevízmű hálózatáról csak a középületeket és az egészségügyi, mezőgazdasági, vagy ipari szempontból fontos épületeket látjuk el közvetlenül ivóvízzel, a magánháztartások általában nincsenek rákapcsolva. A törpevízmű a városi (közüzemi) vízműhöz képest kisebb nyomással szállítja a vizet a fogyasztási helyekre. A törpevízmű olyan településeken létesül, ahol a csatornázás egyelőre nem jöhet szóba, mivel a szennyvizek elvezetése vagy kezelése az egészségügyi követelményeknek megfelelően nem oldható meg. Kedvező vízszerzési lehetőség esetén egy törpevízművel több, egymáshoz közelfekvő község, illetőleg lakótelep ellátása is megoldható. Ilyen esetet mutat a közölt ábra is, amely egyébként egy jellegzetes törpevízmű felépítését is jól személteti. A régi településeken a közkúthálózat fejlesztése, vagy ahol más megoldás nem jöhet szóba, a törpevízmű építése nem gazdasági kérdés. A gazdaságosság, különösen a magasan fekvő, vízben szűkölködő hegy- és dombvidéki községekben, nem az elsődleges szempont, hanem a mezőgazdaság szocialista átszervezésével jelentkező, el nem odázható egészségügyi, szociális és kultúrális igény. A falusi települések törpevízművel való ellátásának szempontjai az alábbiak, illetőleg a megyén belül a törpe vízmű létesítés sürgősségi sorrendje a következő: 1) A talajvíz szennyezettsége miatt csak a településen kívül szerezhető be jó ivóvíz. 2) A vízföldtani adottságok miatt csak a település egy bizonyos belső, vagy külső részén biztosítható ivóvíz. 3) A víz minősége miatt a meglévő közkutakkal szemben kifogás merül fel, azaz a víz kezelése szükséges. 4) Csak nagy mélységből (400—500 m), tehát önálló kutas (közkutas) megoldásnál kutankint igen nagy költséggel szerezhető be ivóvíz. 5) Karsztos a terület, vagyis a 40—80 m mélységben lentmaradó nyugalmi vízszint miatt magas a kútépítés költsége és magas az üzemeltetési költség. 6) A település területén, vagy 1—2 km távolságban fakadó forrás vizét gravitációs úton és kezelés nélkül be lehet vezetni. Sík vidéken a túlfolyó vizű (artézi) kutak természetes nyomásának kihasználására vízvezetéket lehet építeni. Az OVF szakirányítása alá tartozó tanácsi vízmü- és kútépítő vállalatok szerepe kiemelkedő a falvak, új tsz-központok, főmajorok, stb. vízellátásában. Az OVF intézkedése alapján a tanácsi szerveknek a vízellátási beruházások előirányzatánál — elsősorban a falusi közkutak és törpevízművek építésénél — a tsz-településeket, egyébként egyenlő feltételek fennforgása esetén, elsőbbségben kell részesíteni. Jurth Ferenc
