A vízgazdálkodás fejlesztésének alapjai és irányai - A Vízgazdálkodási Keretterv összefoglalása (1984)
4. A magyar vízgazdálkodás helyzete és fejlesztése - 4.1. Szabályozás - 4.13. Tavak szabályozása
Az árvízvédelem fontos 'kiegészítő létesítményei az árvízi szükségtározók, melyek az árvíz- csúcsok csökkentésére szolgálnak a viszonylag kisebb hozamú, de heves vízijárású folyók mentén. A Körösök völgyében épült tározók 1980- ban és 1981-ben hatásosan bizonyították használhatóságukat. Hazánkban eddig 10 helyen jelöltek ki árvízi szükségtározót (Lajta, Rába, Berettyó, Körösök, Zagyva, Tam, Bene) összesen 363 millió m3 befogadóképességgel, 241 km2 felülettel. Közülük megépültek már a kővetkezők : Kutas Halaspuszta Mérges Mályvád Zagyva menti Berettyó Sebes-Körös Kettős-Körös Fekete-Körös Zagyva 36,5 millió m3 32,2 km2 36.0 millió m3 21,7 km2 87,2 millió m3 18,2 km2 75.0 millió m3 35,1 km2 24.0 millió m3 20,0 km2 Az árvízvédelmi rendszer kiépítettségét és fejlesztésének mértékét három fő mutatóval jellemzik: — A mértékadó árvízszint az ország valamennyi folyójára a számított 100 éves átlagos visszatérési idejű jégmentes árvíz szintje. Kivétel : — A Duna Esztergom—déli országhatár közötti szakasza, ahol az eddig előfordult legnagyobb jeges árvíz szintje. a mértékadó. — Budapest, Győr, Szeged és az algyői olaj mező térsége, ahol a számított 1000 éves visszatérési idejű jégmentes árvíz szintje a mértékadó. — A mértékadó árvízi terhelés annak a hosz- szantartó mértékadó árvíznek a tartóssága, melynek élviselését a művektől megkövetelik. — A magassági biztonság a töltéskorona több- lettmagassága a mértékadó árvízszint felett; általában 1,0 m, egyes szakaszokon 1,5 m. Az emberi beavatkozás hatására változik az árvízszint és az árvízi tartósság; ezért időszakonként egy-egy folyó menti fővédvonal egészét felül kell vizsgálni. Ugyanakkor a gazdasági fejlődés során növekednek a védendő értékek, változnak az élet- és vagyonbiztonság követelményei. Az árvízvédelem mindkét indítékát mérlegelve határozták meg az elsőrendű védelmi vonalak hosszútávú fejlesztési előirányzatának a 28. táblázatban foglalt adatait. A kisvízfolyások menti árvízvédelem követelményrendszere ma még nem kellően kiforrott; ezeknél : — az árterület viszonylag keskeny, a rétművelés visszaszorulása ellenére még mindig jelentős a „vizet tűrő” növénykultúra; — a nagyvizek levonulása rendszerint gyors, az elöntés nem tartó®, így a károk mérsékeltebbek; — fentiek miatt az öblözetek kevésbé érzékenyek az elöntésre, nem annyira szorító az árvízvédelem; — gazdaságossági megfontolások teszik kérdésessé: érdemes-e 50—100 éves gyakoriságú árvizek ellen nagy területi igénnyel, tehát a termőföld csökkentésével is járó drága védműveket kiépíteni. Jelenleg az a felfogás érvényesül, hogy a kisvízfolyásokat csak a 10—20 éves gyakoriságú nagyvizekre kell szabályozni, s a szabályozás során a mederből kikerült anyagot rendezett (művelhető) depóniában elhelyezve — ameddig lehetséges —, ezeken kell a nagyobb vizek ellen védekezni. Ez azt jelenti, hogy a depóniák szmt- jét meghaladó viz elöntését eltűrjük. Természetesen a belterületi szakaszokon magasább fokú biztonságra törekszünk. A kisvízfolyásoknál az árvízcsúcsok „lefejezésének” egyik fontos eszköze a tározás, ami a vonalas létesítmények méreteit is jelentősen befolyásolja. A megvalósításnak azonban elháríthatatlan akadálya, hogy a tározók területének megváltása elviselhetetlen méretű anyagi következménnyel jár. Az árvízvédekezés — mind a folyókon, mind pedig a kisvízfolyásoknál — lényegében a megfigyelésből, a jelenségek észleléséből, értékeléséből, valamint a szükséges beavatkozásokból áll. Mindezekhez megfelelőbb szervezetet, szervezettséget és eszközöket kell í^ztosítani. A védekezést végző szervezet jelenleg alapjaiban jó, ütőképes. A fővédvonalaknál megfelelő a feladatok elhatárolása is. A helyi vízkárelhárítás körébe tartozó feladatellátásnál azonban kettősség van. Az „A” kategóriába tartozó vízfolyásokat a vízügyi igazgatóságok kezelik (fejlesztik, karbantartják); ugyanakkor — általában — a tanácsoké az árvizek elleni védekezési kötelezettség. A helyzet ellentmondásossága a szervezeti rend felülvizsgálatát teszi szükségessé. 4.13. Tavak szabályozása A tószabályozás szorosabban értelmezett feladata : — a vízszintszabályozás, — a mederszabályozás, — a partszabályozás, — a víziút-biztosítás, és — a vízminőség-védelem, mint az előbbi feladatok végrehajtásával mindig összekötött legfontosabb cél. A feladatok a vízgyűjtőn lejátszódó folyamatok függvényei; ezért vizsgálatuknál, végzésüknél mindig a vízgyűjtőből kell kiindulni, a teendőket az ottani intézkedésekkel összhangban kell végezni. Ügy is mondhatjuk, hogy a tavak sorsa a vízgyűjtőn dől el. A tavak szabályozását sokféle — néha egymásnak ellentmondó — érdek szabja meg. Mai felfogásunk szerint — különösen a Balaton és a Velencei-tó vonatkozásában — elsődleges az üdülési érdek, illetve igény. Emellett figyelembe veendő: — a parti létesítmények (települések, utak, közművek, stb.) elöntés (elhabolás) elleni védelme ; 42
