A vízgazdálkodás fejlesztésének alapjai és irányai - A Vízgazdálkodási Keretterv összefoglalása (1984)

ELŐSZŐ Fejlődésünk mai szintjén jelentős szerepe van a vízzel, ezzel a korlá­tozottan rendelkezésre álló természeti erőforrással való gazdálkodásnak. A víz nélkülözhetetlen alapanyag a lakosság ellátásában, az iparban és a mezőgazdaságban, ugyanakkor a természetes vízrendszer veszélyforrás is, és az emberi tevékenységek folytán keletkező használt vizek befogadója. Az évszázados múlttal rendelkező magyar vízgazdálkodás mindenkor igazodott a korok igényeihez. A felszabadulás után a vízzel kapcsolatos igények fokozódása növelte a vízgazdálkodási beavatkozásokat és egyre jobban igénybe vette a vízkészleteket. A tervgazdálkodás politikai feltéte­leinek létrejöttével lehetőség nyílt az ország egészére kiterjedő — össztár­sadalmi érdeket szolgáló — vízgazdálkodási tervezésre. 1954-ben elkészült a vízgazdálkodás első teljeskörű koncepciója, amelyet 1965-ben követett az Országos és Területi Vízgazdálkodási Keretterv. Az 1960-as évek gyors gazdasági fejlődésével együtt járó vízfelhasz­nálás a vízkészletek nagymértékű kiaknázásához és a szennyvizek meny- nyiségének növekedéséhez, valamint egyes helyeken a készletek túlterhe­léséhez, a természeti környezet megváltoztatásához, nem egy esetben rom­lásához vezetett. Bővültek és minőségileg is változtak a vízzel kapcsolatos társadalmi igények. Szükségessé vált a vízgazdálkodási tevékenységek hatékonyabb ösz- szehangolása, az ágazatközi kapcsolatok erősítése. A megváltozott társadalmi-gazdasági környezet, továbbá az 1972. évi Terv Törvény, majd az Állami Tervbizottság hosszútávú tervezésre vonat­kozó határozatával kialakult feltételek indokolttá tették az 1965. évi Víz­gazdálkodási Kerettev felülvizsgálatát és új Vízgazdálkodási Keretterv ki­dolgozását, melyet több éves munka után 1984-ben tett közzé az Országos Vízügyi Hivatal. A Keretterv számol a hatékonyság növelésének gazdasági-politikai igényével és azzal, hogy a vízgazdálkodásban a hatékonyság elsősorban a vízigények racionális kielégítésével, valamint a vizeinkkel váló takarékos gazdálkodással növelhető. A Keretterv feltárja az egészséges ivóvízellátás, a csatornázás és szennyvízelvezetés természeti adottságait, műszaki lehe­tőségeit és elemzi a társadalmi szükségletek kielégítésének gazdasági fel­tételeit. Meghatározza a vízkárelhárítás magasabb színvonalú ellátásának módozatait és vázolja vízkészleteink hasznosításának, valamint védelmé­nek komplex megoldásait. A Kerettervnek ez az összefoglalása bemutatja a vízgazdálkodás leg­fontosabb eredményeit, célkitűzéseit, népgazdasági kapcsolatait és fejlesz­tési lehetőségeit. Az összefoglalás célja az is, hogy tájékoztassa a társada­lom széles rétegeit, kapcsolatot teremtve a hivatalos elgondolások és a köz­vélemény között, elősegítve ezzel a társadalom reális igényeire vonatkozó döntések széles körű megvitatását. Reméljük, hogy ez az összefoglalás segítséget nyújt a vízgazdálkodás gyakran bonyolult kapcsolatainak megismeréséhez és megkönnyíti a néha eltérő véleményekben való eligazodást is. államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents