Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

I. fejezet: TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK - 2. Vízfajtáink hidrológiai jellemzése

A Balatonhoz tartozó vízgyűjtő maga is négy különálló vízrajzi egységből áll: — a Zala és vízgyűjtője, •— a Balaton északi parti vízgyűjtője, — a Balaton déli parti vízgyűjtője, I— a Balaton. A Zala a tó legnagyobb tápláló vízfolyása, amelynek vízgyűjtő területe 2622 km2. Az ala­csony dombvidékről elfolyó víz sokévi közép- vízhozama 10 m3/s. A viszonylag nagy középvíz­hozam csapadékosabb tájegységre utal. A vízjá­rás évi menete, a kis- és nagyvízi lefolyásviszo­nyok a 23. mellékleten láthatók. A Zala vizének minőségét a vízgyűjtőn foly­tatott iparszerű mezőgazdasági termelés, Zala­egerszeg részben biológiailag tisztított szenny­vize, a korábban a mederfenékre lerakodott szennyező anyagok mennyisége, valamint az al­só szakaszán a vízfolyásba kerülő lápvizek ha­tározzák meg. A vízgyűjtőn levő szennyező források szenny­vizeinek fokozódó arányú biológiai tisztítása ugyan csökkenti a vizek szervesanyag-terhelé- sét, de nem csökkenti a növényi tápanyagok mennyiségét. A Zala torkolati szelvényének vizsgálati ered­ménye alapján megállapítható a különböző H- formák szignifikáns növekedése, valamint a víz viszonylag nagy átlagos ortofoszfátion (P04 ) tartalma (0,51 mg/1). A Zalán kívül 30 állandó és 20 időszakos víz­folyás táplálja a Balatont. Ezek az északi part­ról 4, a déli partról kb. 3 m3/s vízmennyiséget szállítanak természetes állapotban a tóba. A ba­konyi bányavíztermelés azonban a Balatonba jutó természetes vízhozamokat megváltoztatta: a Tapolca patak és az Eger-víz karsztos erede­tű alapvízhozamai elapadtak, ugyanakkor a Két- öles patak több m3/s-nyi bányavizet szállít a tóba. A Balaton vízfeleslegét levezető Sión lebo- csátható maximális vízhozam 80 m3/s. A Sió víz­járása a kapcsolódó nagyabb vízrendszerek egy­mástól többé-kevésbé független vízhozamaiból alakult ki. A Balaton melletti főbb egységek a követke­zők: —; a Sárvíz, amely maga is két azonos nagy­ságrendű patak, a Séd és a Gaja összefo­lyásából alakul ki; — a Velencei-tó és vízrendszere, amely a Dinnyés—Kaj tori-csatornán keresztül csat­lakozik a Sárvízhez; — a Kapós vízrendszere, amely egyrészt a so­mogyi löszdombok, másrészt a Mecsek vi­zeit gyűjti össze. A Sió legfelső szakaszán csak akkor van víz a mederben, ha a Balatoniból vízeresztés van. A meder Mezőkomáromtól, a Kis-Koppány torko­lata alatt már Balaton-víz nélkül is csónakázha­tó. A Sióagárd alatti 20 km-es szakasz a Duna, illetve a szekszárdi torkolati mű hatására állan­dóan hajózható. A Sió-csatorna vizének minőségében — a csa­torna felső szakaszán — a Balaton vizének le­vezetése idején a tó vizének minősége, ettől el­térő időszakban a Kapós vizének, valamint a Balaton vízgyűjtőjéről elvezetett szennyvizek együttes minőségének hatása dominál. A csa­torna középső szakaszán kissé csökken a víz szennyezettsége, a Dunába való torkollás előtt azonban befogadja az ipari szennyvizeket le­vezető Sárvíz-csatorna vizét. A Sárvíz (amelyet régebben Nádor-csatorná­nak is neveztek) vízgyűjtő területe 3449 km2. A fővízfolyás legfelső szakaszának a Veszprémi Séd tekinthető. A Veszprémi Séd patakot Ki- rályszentis'tvántól, a Péti-víz torkolatától neve­zik Sárvíznek. Székesfehérvárnál csatlakozik a Gaja patak, amelyről külön leírást és mellékle­tet közlünk. A fővízfolyásiból a csőri duzzasztó felett ágazik ki a Nádor-malomcsatorna, ame­lyet jelenleg is öntözési, illetve halastó-táplálási célokra használnak. A főághoz csatlakozik a Velenoei-tó fölös vi­zeit szállító Dinnyés—Kajtori-csatorna. A Ve­lencei-tó vízrajzi adatait, természeti adottságait külön tárgyaljuk. A vízfolyás hosszan elnyúlt alsó szakasza menti széles völgy belvizes terü­letnek tekinthető. A vízfolyásba engedik le a Pét, az Inota és a Balatonfüzfő melletti ipartelepek tározókban összegyűjtött, tömény szennyvizeit. A malom­csatorna vizét ez a négy-, balhetenként leeresz­tett szennyvízhullám elkerüli. A Sárvizet két karsztos eredetű felső szaka­sza, illetve mellékvize, viszonylag kiegyenlített vízjárású vízhozamokkal táplálja. A hosszan el­nyúlt és csak egy nagyobb tavon keresztül csat­lakozó mellékvizeket felvevő vízfolyás vízjá­rása igen kiegyenlített; de hosszan elnyúló ár­vizeinek a gyenge minőségű töltések közötti le­vezetése — a viszonylag alacsony tetőző hozam ellenére is — többször okozott már nehézséget (1947., 1963.). A vízrendszerben a nagyarányú emberi be­avatkozások hatására a bányavíz leszívása miatt elapadó források, az ország legnagyobb tározó­jának a Gaján történt kiépítése miatt a Nádor- csatorna vízhozam viszonyait bemutató 24. mel­lékleten csak a nagyvizek adatai használhatók fel a vízgazdálkodása tervezéshez. A középvizek hossz-szelvénye azt érzékelteti, hogy a Sárvi­zén, a Marcal vízrendszerével szemben, a bá­nyavizek — legalábbis az utóbbi évekig — ezek­nek a középvízhozamoknak időbeni alakulását alig befolyásolták, illetve a vízrendszeren belül csak kismértékű helyszínrajzi módosulást okoz­tak. A kisvízi készletek azonban statisztikai úton nem elemezhetők; ezek a pillanatnyi be­avatkozások függvényei. A Gaja patak vízjárását a bányavíztermelés is érintette. Az 1958-as évtől kezdve előbb a fe­hérvárcsurgói, majd 1965-ben a bodajki forrá­sok is elapadtak. A dudari bánya napi periódu­sokban azonos vízmennyiséget juttat a patakba. A fehérvárcsurgói magasabb kisví zhоzamokból 52

Next

/
Thumbnails
Contents