Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 10. A vízgazdálkodás nemzetközi kapcsolatai
mény létrejöttére — a fentebb mondottak szerint — a belátható jövőben nem lehet számítani, ebben a vonatkozásban elsősorban a tárgykörrel foglalkozó kormányzati és tudományos szervezetek és konferenciák ajánlásai befolyásolhatják a konkrét esetekre vonatkozó állás- foglalásokat és döntéseket. Az ezekre történő esetenkénti hivatkozások során azonban mindig számolni kell azzal, hogy egyrészről az ezekhez történő igazodás által elérhető nemzetközi tekintélynövekedés csak egyike (és általában nem a jelentősebbek közé tartozó) az állásfoglalásokat és döntéseket befolyásoló igen sok tényezőnek; másrészről gondolni kell arra is, hogy ha olyan országok felé történik hivatkozás az ajánlásokra, amelyek azok kidolgozásában nem vettek részt, vagy azokat az elfogadás során ellenezték, akkor a hivatkozás többet árt, mint használ az együttműködés előrehaladásának. A kapcsolatok indítékai és érdektényezői Az azonos vízgyűjtőn levő országok vízgazdálkodási kapcsolatait — a nemzetközi jog elvi és az államközi szerződések gyakorlati keretein belül — az érintett országok és területek érdek- viszonyai szabályozzák. Az érdekviszonyokon alapuló együttműködés kérdéseinek elemzése módszertani szempontból döntéselőkészítési feladat, amelyet a III—103. ábra szerinti három főbb szakaszra célszerű bonMegvalósítás Indítékok Alternatívák érdekek III.—103. ábra. Az együttműködési tevékenység előkészítésének logikai és jolyamati rendszere 476