Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
I. fejezet: TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK - 2. Vízfajtáink hidrológiai jellemzése
alatt a nagy szerves- és tápanyag-tartalom jellemzi. Ennek megfelelően a tatai öreg tóban a víz trofitására az erősen termő eu-politróf—poli tróf állapot a jellemző. A Ráckevei- (Soroksári-) Duna vizének minőségét befolyásolja, hogy a víz gyakorta állóvíz jellegű, — jelentős nagyságú a víz növényi tápanyag tartalma, amely Időnként túlzott algaprodukciót idéz elő. A téli mérési Időszakiban több alkalommal észlelhető kis oldott oxigén- és nagy NH4+-tar talom. A Rába vízrendszere szállítja az Alpok alján eredő nyugat-dunántúli vízfolyások vizeit és fő vízfolyása a Kisalföldnek. A Rába bal parti, alpesi eredetű vízfolyásainak jellegzetes vonalvezetésük van: hegyi szakaszainkon DK irányban folynak, majd a hegyek lábánál előbb keletre, majd északkeletre fordulnak. (Károlyi Zoltán ezt a jellegzetességet a terület földtani fejlődésével magyarázza.) A Rába legnagyobb mellékvize, a Lapines magánál a befogadónál is bővebb vizű; közvetlenül a határszelvényben ömlik a Rábába, így a hazai vízgazdálkodásban alig van szerepe. Valamivel több magyar területet érint és viszonylag hosszabb szakaszon határfolyóként szerepel a Pinka patak, amely Körmendnél ömlik a Rábába. A Pinkánál alig kisebb vízhozamú Gyöngyös patak ugyan Sárvárnál éri el a Rábát, de a Perintnek nevezett árapasztó, amely Szombathely alatt még a Sorok patakot is felveszi, már Rumnál csatlakozik a folyóhoz. A Répce alacsonyabb dombságon ered, majd a Hanság lecsapoló csatorna felvétele után mint Rábca éri el a Rábát, Győrnél, közvetlenül a Mosoni-Duna felett. A folyó egyetlen jelentősebb jobb oldali mellékvize a Marcal, amely a Bakony nyugati felének vizét ugyancsak Győrnél vezeti a befogadóba. A Rábáról összeállított leírást és mellékleteket a felsorolt mellékvizek közül a Pinkára, a Gyöngyös—Perint—Sorok-rendszerre, a Répce—Rábca-vízfolyásra és a Marcalra külön készített leírás és mellékletsorozat teszi teljessé. A Rába magyarországi vízrendszere rendkívül bonyolult: árapasztók, vízhasznosítási célú összekötések, duzzasztó művek teszik csaknem áttekinthetetlenné a vízhálózat képét, és sok szakaszon elemezhetetlenné a vízjárást, vagy annak egyes műszaki jellemzőit. A Rába folyó vízjárását nyilván az ausztriai eredetű mellékvizek vízhozamai alakítják ki. Legnagyobb hazai vízgyűjtőjű mellékvize a Marcal, csak a legalsó szakaszt befolyásolja, de ennek vízhozama a bal oldali mellékvizekénél kisebb. A Rába a már említett Károlyi Zoltán szerint a geológiai közelmúltban alsó szakasz jellegű volt; ezt bizonyítja a mellékvizek (Her- penyő, Lánka, illetve Marcal) hosszú párhuzamos futása. Ma a szabályozott, sőt részben lépcsőzött folyó esése az országhatártól a torkolatig csökken; Nickiig 58 cm/km, Marcal tőnél 30 cm/km, Rábacsécsénynél 20 cm/km, a Marcal torkolata alatt pedig 9 cm/km az esés. Nicknél mozgatható gáttal kis- és középvi- zek esetén 6,0 m3/s vizet terelnek a Kis-Rábá- ba, vízhasznosítási célokra. A Répcén viszont Répcelaknál épült árapasztó zsilip, s az ahhoz csatlakozó csatorna a Répce árvizeit a Rábába vezeti. A folyó heves vízjárású; az esőzésből eredő árhullámok néhány nap alatt levonulnak, csak a márciusi olvadás idején van tartósabb nagyvíz. Az árvizek egy része a Rába és a Herpenyő közötti igen alacsony vízválasztót meghágja és így az árvizek egy részét a Herpenyő-völgy vezeti le, megkerülve néhány jelentős vízhozam-nyilvántartási szelvényt. A Rába vízjárása, bár hasonlít a Dunáéhoz, annál szélsőségesebb. Az évi legkisebb és legnagyobb vízmennyiség aránya 1:5, míg az előfordult legkisebb és legnagyobb vízhozamoké 1:50. A folyó vízhozamviszonyait a 16. melléklet mutatja. Az árvízhozamok számításánál a Herpenyő medrében a Sárvári vízmércét megkerülő vízhozamokat is figyelembe vettük. A folyó jégviszonyait az I.—15. ábra hossz- szelvénye jellemzi; a téli kisvizek idején a jég igen hamar megjelenik és a folyó befagy. A tavaszi olvadás idején igen gyakori a torlaszképződés, de a széles, lapos hullámtéren a torlasz jégtáblái szétszóródnak. A Rába vízminőségét a kis szervesanyag- (KOIp) nagyság (1,0—10,0 mg/1 között) és összes oldottanyag- (150—250 mg/1) tartalom, valamint a kedvező oldott oxigén ellátottság jellemzi. A vízfolyás vizét viszonylag jelentősebb mértékű szennyezőanyag-terhelés csak Sárvár térségében éri. A víz természetes tisztulási folyamatai és a kellő mértékű hígítás következtében azonban ez a szennyező hatás nem számottevő. Ennek köszönhetően a Rába szennyezettsége a torkolatnál nem jelentős. A Rába vízminőségének alakulását a vízfolyás mentén az 1.—16. ábra szemlélteti. A tisztítatlanul elvezetett győri szennyvizek jelentős mértékben lerontják a Mosoni- Duna vizének minőségét. A szennyezettség különösen a Duna tartós nagy vízállásának időszakában lehet jelentős, mert olyankor a visszaduz- zasztás nagy kiterjedésű szennyvízdugó kialakulásához vezet, amely súlyosabb esetben kihat a Mosoni-Duna vízgyűjtőjének további vízfolyásaira, illetve azok torkolati szelvényére is (Rába, Rábca). A Pinka határfolyó, szabályozása egyik fontos nemzetközi feladatunk. A fő vízfolyás mély- völgyű, heves vízjárású patakok sorozatát gyűjti össze. Viszonylag nagy esésű, az osztrák szakaszon törpeerőművek sorozata hasznosítja újra vízerőkészletét. A vízfolyás vízhozamviszonyait a 17. melléklet részletezi. A Gyöngyös a sárvári híd alatt ömlik a Rábába. A Szombathely feletti szelvényében épült árapasztó Perint-csatorna a patak 8 m3/'s feletti vízhozamait a városon keresztül a Rába Rum melletti szelvényébe vezeti. A Perinthez Sorok- polánynál csatlakozik a viszonylag jelentős és gyakorlatilag teljesen hazai vízgyűjtőjű Sorok 48
