Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 7. Mezőgazdasági vízhasznosítás
kapacitásokat figyelembe véve és a tiszai vízmérleget nem vizsgálva, még legalább 14—20 m3/s fejlesztési lehetőség van, különösen akkor, ha a Körös-völgyi vízpótlásba a Nagykunsági-főcsatorna is bekapcsolódik. A meglevő kapacitás teljes kihasználásához a jelentős mennyiségű mel- lékcsatoma építésén kívül a tiszai vízmérleg alapos elemzése is szükséges. — A Lónyai- és a Belfő-csatornák rendszerének teljes kihasználásához szükséges víz- mennyiség részben a rendszeren belüli tározással, részben tiszai vízbevezetéssel biztosítható. — A Ferenc-, az Élővíz- és a Túr-csat orna jelenlegi vízhozamait nemzetközi megállapodások korlátozzák. — Fejlesztési lehetőség rejlik a főművek víz- szállítási—vízszétosztási hatásfokának javításában. A jelenlegi átlagos fajlagos vízhozamot (0,56 1/s ha) megfelelő műszaki és szervezési fejlesztéssel legalább 0,4 1/s ha- ra lehet csökkenteni, ahogyan ezt több nagy rendszer példája igazolja. Ez összességében 100—150 ezer ha többlet fejlesztési lehetőséget teremtene. A teljes üzemidőn belüli vízszállítás és vízszétosztás hatásfokának növelése (m3/év) csak a rendszerek egyedi elemzésével, az egyéb víz- használatok részletes vizsgálatával és a nagy veszteségekkel üzemelő gravitációs rendszerekben a vízszennyezés lényeges csökkentésével, vagy megszüntetésével érhető el. A jelenlegi átlagosan 38% (kivett vízre számított), illetve 62% -os (felhasznált vízre számított) veszteség indokolatlanul magas. A III.—98. ábra világosan mutatja, hogy az ország leginkább vízhiányos területeinek jelentős részén sem főművek, de még elfogadhatónak ítélt fejlesztési tervek, koncepciók sem állnak rendelkezésre, melyek nélkül a további — nagy távlatú — fejlesztés irányát kijelölni nem lehet. Míg a Dunántúl jelentős részén (a Kisalföld és a Mezőség kivételével) és az északi dombvidéken a meglevő vízvezető hálózat nagyobb főművek nélkül is komoly lehetőséget ad mind az öntözés, mind a halastavak területi fejlesztésére (elsősorban tározások útján), addig a Duna—Tisza közén és a Tiszántúlon a III.— 123. táblázatban bemutatott lehetőségeken túl kizárólag új, nagyméretű főművek segítségével képzelhető el bármilyen területi fejlesztés. A Duna—Tisza közén a DTCS—DVCS—Kiskunsági rendszertől eltekintve a fő vízvezető vonalak is hiányoznak, vízió írásiként pedig csak a Duna, vagy a Tisza képzelhető el, ahonnan mindkét esetben jelentős (10—60 m-es) szivattyúzással lehet vizet biztosítani. A tiszai kisvízhozamok csekély volta, a csak a Tiszából ellátható terület nagysága feltétlenül indokolttá teszi a Duna és a Tisza közötti terület vízellátási lehetőségeinek az eddiginél sokkal átfogóbb elemzését, beleértve az eddigi elfogadhatónak látszó jászsági, hevesi homökhátsági stb. tervek felülvizsgálatát is. A vizsgálatok során feltétlenül figyelembe veendők a III.—3. fejezetben (Nagytérségi vízgazdálkodási rendszerek) bemutatott megoldások. Ugyancsak a fő vízvezető vonalak hiánya jellemzi a Körös—Tisza—Maros—Országhatár által bezárt terület délkeleti részét is. E terület vízellátása is teljesen megoldatlan. Nemzetközi együttműködéssel viszonylag könnyen megoldható volna ugyan, de ennek a távolabbi jövőben sincs nagy valószínűsége. Ha a vízkészletek növelése szükségessé válik, megoldást jelenthet a belső, síkvidéki tározások erőteljes növelése is, de ez nagyarányú terület-igénybevétellel járna. A Berettyó és a Sebes-Körös közötti terület vízellátásához a Keleti-főcsatorna továbbépítése megfelelő volna, ha a főcsatorna szerepét a Körös-völgy többi részének vízpótlásában csökkenteni lehet. Nincs semmilyen terv, sem elképzelés a Tiszalöki rendszer, a Berettyó, az országhatár és a Lónyai-csa- torraa rendszere által bezárt terület vízellátására. A terület egy részén elképzelhető a Lányai-csatorna rendszerében alkalmazott tározóépítésékhez hasonló megoldásokkal végzett fejlesztés. 7.46. A főmű nélküli mezőgazdasági vízhasznosítási lehetőségek Állami vagy társulati főművek nélkül, a mezőgazdasági üzemek kisvízfolyásokon, tavakon, szabályozott holtágakon, bizonyos esetekben csatornázott folyószakaszokon (pl. Soroksári Duna) vagy kutakból képesek öntözési vagy halastavi vízkivételt folytatni. Ugyancsak nem szükséges állami főmű a szennyvíz és hígtrágya mezőgazdasági hasznosításához sem. A főmű nélküli fejlesztés lehetőségei viszonylag nagyok és a vízminőségi korlátokat figyelmen kívül hagyva legalább 80—100 ezer ha fejlesztést tesznek lehetővé. A felszíni vizek főmű nélküli igénybevételére elsősorban a Dunántúli és az Észak-magyarországi dombvidéken van mód főleg tározók, vagy völgyzárógátak, esetleg hossztöltéses halastavak építésével. A fejlesztés akadálya a területigénybevételi kötöttségeken túl, rendszerint a víz- szennyezés. Számos terv készült a dunántúli és az északmagyarországi dombvidék vízellátására. Mivel egyrészt a terület legnagyobb része nem esik a legnagyobb vízigények zónájába, másrészt pedig még igen sok a kihasználatlan helyi lehetőség, ezért jelenleg a mezőgazdasági vízhasznosítás érdekében nem indokolt az itteni nagytérségi vízellátó rendszerekre vonatkozó elképzelésekkel foglalkozni. A városi szennyvíz és szennyvíziszap öntözéses elhelyezésére készült vizsgálatok szerint az 1990-ben várhatóan keletkező 644 millió m3/év szenyvíznek kereken 50%-a (325 millió m3/év) alkalmas mezőgazdasági elhelyezésre és hasznosításra, ami 64 ezer ha szántóföldi, vagy rét-legelő (hasznosítás) és 22 ezer ha erdő és faültetvény (elhelyezés) öntözését jelenítené. Durva becsléssel az öntözésre felhasználható ipari szennyvizek mennyiségét (részletes vizsgálat hiányában) a fentiek felének lehet feltételezni (elsősorban élelmiszeripari és ammóniákos szennyvizek), tehát velük további 30 ezer ha 447
