Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 4. Árvízvédelem, folyószabályozás és víziutak, tószabályozás

— A kis vízifolyások árvizei elleni védekezés­nél célszerű lenne a tudatosan elöntésre szánt völgyszakaszok (szükségtározók) kijelölése, az ér­dekeltekkel (hatóságok, mezőgazdasági üzemek) történő ismertetése. A védekezést végző szervezet A jelenleg kialakult szervezeti rend —' feladatelhatárolás — alapjaiban jó, ütőképes, azon korrigálni legfeljebb a gazdasági igazga­tási környezetváltozás esetén szükséges. Bevált az a szakmai elhatárolás is, mely a „normál” vé­dekezést a vízügyi igazgatóságok, a különleges eszközöket, felkészültséget igénylő beavatkozást az Ár- és Belvízvédelmi Készenléti Szervezet feladatává teszi. Különösen hatékony a dunai és tiszai igazga­tóságok egymásnak nyújtott szervezeti segít­sége, mely nélkül ma már nagyobb árvizek el­len — elsősorban a munkaerő számában, struk­turális összetételében mutatkozó gondok miatt — nem lehetne hatékonyan védekezni. A feladatmegosztásnak az a része is szeren­csésnek bizonyult, amely az árvízvédekezés te­rületi műszaki teendőit a vízügyi igazgatóságok, az államigazgatási teendőket pedig az illetékes megyei tanácsok tevékenységi körébe utalta. Biztosított a felsőszintű irányítás összehan­goltsága is, hisz nagyobb árvíz idején a kor­mánybiztos, rendkívüli helyzetben a Kormány- bizottság kezeiben összpontosul az intézkedések meghatározása, elrendelése. A helyi vízkárelhárítás körébe tartozó feladat­ellátásnál kettőség van. A műveket, legalábbis a jelentősen közcélú („A” kategória) kisvízfolyá­sokat a vízügyi igazgatóságok kezelik (fejlesz­tik, karbantartják), ugyanakkor — általában — a tanácsoké az árvizek elleni védekezési köte­lezettség. Ennek a helyzetnek ellentmondásos­sága a szervezeti rend felülvizsgálatát teszi szük­ségessé. 4.2. Folyószabályozás és vízi utak 4.21. A folyószabályozás szükségessége és a fejezet tárgya Folyószabályozás az a tevékenység, melynek eredményeként — az emberi beavatkozással lét­rehozott szabályozási művek hatására — a folyó energiája alakítja ki a különféle vízhasználato­kat és a vízkárelhárítást legjobban szolgáló fo­lyómedret. A folyószabályozás tehát olyan komplex célokat kielégítő művelet, amellyel egyszerre kell megvalósítani : — a kis- és középvizeknek (meghatározott me­der és vízmélységi méretek közötti) a levezetését, — a mederelfajulás megakadályozását, — a jéglevonulás feltételét, — a hajózás lehetőségét (a vízi utat), — a folyóból történő vízkivételek biztonságos telepítését, — a partiszürésü vízbázisok védelmét és a to­vábbi vízműtelepítés lehetőségét (iszaple­rakódás megakadályozása), valamint — az egyéb, a folyó vizének hasznosításához és vízminőségének megóvásához kötődő feladatokat (fürdés, sportolás, kedvező ökológiai feltételek stb.). Tulajdonképpen a folyószabályozás körébe is sorolható az ún. nagyvízi szabályozás. Ez azon­ban — elsődlegesen célját tekintve — hazai kö­rülmények között azonosnak vehető az árvízvé­delemmel (esésnövelő átmetszések, töltésezések). Mindamellett — a III.—4.1. Árvízvédelem feje­zetben foglaltakat figyelembe véve — az át­metszéseket itt, a folyószabályozás fogalomköré­ben is tárgyaljuk. Szoros kapcsolat van a folyószabályozás és a folyócsatornázás között. A folyócsatornázás ugyanis a folyószabályozás céljainak több ele­mére (pl. vízi út, jéglevonulás, vízkivételek, víz­minőség) lényeges befolyást gyakorol; a folyó­szabályozási feladatokat ennek ellenére nem szünteti meg, csak számottevően módosítja. (Je­lentősebb vonzatait tehát itt is meg kell emlí­teni.) A célok sorában — különösen ahol annak nem­zetközi vonatkozásai is vannak — kiemelten kell szólni a vízi utak kialakításáról. A folyószabályozás szükségességét már az elő­zőekben összefoglalt célok is indokolják. A szük­ségességnek azonban ezek mellett van más — folyóink jellegéből eredő — alapvető indoka is. Jellegüket illetően ugyanis meghatározó, hogy — a vízgyűjtő túlnyomó része (a magasabban fekvő vízgyűjtő) az országhatáron kívül fekszik ; — országhatáron kívül esnek a nagyesésű „hordalléktermelő” szakaszok is; — az országhatáron, vagy azon belül az esés jelentősen lecsökken, inkább a „hordalék­lerakó” jelleg dominál; — a folyókat ősállapotban hazánkban a nagy kanyarulatok, az elfajult és az elfajulásra hajlamos mederszakaszok jellemzik (jelle­mezték) ; — a széles, nagy kiterjedésű, sűrűn lakott, ér­tékes, síkvidéki árterület nem tűri el (biz­tonsági, vagyonvédelmi szempontból sem) a szabályozatlan folyómedret, a szabályo­zatlan lefolyást. A fejezet a következő vizeket tárgyalja (5. melléklet). — Folyók: A Duna és mellékágai, a Tisza, a Dráva és a Mura, dunavölgyi mellékfo­lyókként a Marcal, a Rába, az Ipoly, a Sió és a Ferenc-tápcsatorna; tiszavölgyi mellékfolyóként a Túr, a Szamos, a Sajó, a Hennád, a Bodrog, a Zagyva, a Körösök (egyenként), a Berettyó, a Hortobágy—Be­rettyó és a Maros. — További, vízi útként használható vízfolyá­sok: Keleti-főcsatorna, ennek egyes mel­21* 323

Next

/
Thumbnails
Contents