Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 4. Árvízvédelem, folyószabályozás és víziutak, tószabályozás

Az elsőrendű árvízvédelmi vonalaik hosszútávú fejlesztési tervéről a III.—26. táblázat nyújt áttekintést.

A kisvízfolyások menti öblözetek árvízvédelmével (helyi vízkárelhárítás) kapcsolatos követelményrendszer nincs olyan kiforrt állapotban, mint a fővédvonalaknál. Ennek oka többek között:

— az árterület általában viszonylag keskeny, a rétművelés visszaszorulása ellenére még mindig jelentős a „vizet tűrő” növény kultúra;

— a nagyvizek levonulása rendszerint gyors, az elöntés nem tartós, így a károk mérsékeltebbek;

— ezek miatt az öblözetek kevésbé érzékenyek az elöntésre, nem annyira „szorító” szükség az árvízvédelem;

— gazdaságossági megfontolások teszik kérdésessé, érdemes-e 50—100 éves gyakoriságú árvizek ellen nagy területi igénnyel is járó drága védműveket kiépíteni;

— jelen körülmények között inkább az a felfogás érvényesül, hogy a kisvízfolyásokat a 10—20 éves gyakoriságú középvizekre kell szabályozni, s ennek során a mederből kikerült anyagot rendezett (művelhető) depóniákiba helyezve, nagyvizek esetén ezeken kell védekezni;

— kivételes helyzet van a belterületi szakaszokon, mert ott magasabb fokú biztonságra kell törekedni (100 éves gyakoriságú nagy vizek).

Egységes elvek helyett tehát az mondható, hogy a nagyvizek elleni szabályozást (árvédelmet) a kisvízfolyásoknál mámáig egyedileg kell megítélni, az összes körülményekre tekintettel.

E megítélésiben azonban jelentkezik néhány megoldandó gond, különösen a lefolyósi viszonyok meghatározásánál. Ennek elsődleges oka a vízgyűjtőkön végbement gyökeres átalakulás:

— a nagyméretű táblák kialakulása,

— a nagykiterjedésű monokultúra a növény- termesztésben,

— a régi szívóárkok beszámítása,

— a tala j javítás és táj rendezés,

— a vízgyűjtő rendezés (pl. drénezés, vízmosáskötések),

— a mélyszántás stb.

Kérdés: helyesen ismerjük-e már ezeknek — és még más tényezőknek is — hatását az össze- gyülekezésre, a beszivárgásra, a lefolyásra, a nagyvizek kialakulására. Sok és értékes kutatás, elmélet után — van-e megbízhatónak nevezhető módszer a méretezés alapjait jelentő lefolyás számítására?

Nehezíti a követelményrendszer felállítását az is, hogy a víz helybentartásának egyik fontos eszköze a tározás lenne, mely a vonalas védmű- vek méreteit is jelentősen befolyásolná (elvben ezzel mindenki egyetért), a megvalósításnak azonban elháríthatatlan akadálya az a körülmény, hogy a tározók területének megváltása ma elviselhetetlen anyagi következménnyel jár.

A fővédvonalak által mentesített öblözetek védbiztonságának fokozása érdekében szükséges fejlesztési teendők érdekében a kutatásnak — prognózis jelleggel — meg kell határoznia a gazdasági-politikai fejlődés jövőbeni alakulását.,

A fejlesztési terveket (koncepciókat) erre alapozva a végrehajtási feltételek figyelembevételével lehet és kell összeállítani.

A műszaki tervezés során azokat a megoldásokat kell előtérbe helyezni, melyek leggazdaságosabban érik el a biztonsági célkitűzést, építési módjukkal garantálják az előírt paraméterek (tömörség, megfelelő vízzáróság, hullámvédelem stb.) betarthatóságát. A töltésszelvény alakja tegye lehetővé a biológiai védelem (gyeptakaró) gépi karbantartását, kezelését. Általában mind a fejlesztésnél, mind a karbantartásnál a gépi munkák végzésének lehetőségét egyik célul kell kitűzni. Fontos szempont a gátkoronák mindenkori járhatóságának biztosítása.

Ami konkrétan a létesítendő müveket illeti, figyelemmel kell lenni az említett szempontok mellett arra, hogy a védelem legfőbb eleme az árvízvédelmi töltés.

Ettől függetlenül a fejlesztés nem lehet csak töltéscentrikus. A gát és altalaja szerves egész. Ezért mindig szem előtt kell tartani az altalajviszonyokat is, elsősorban a töltés menti és alatti talajtömb vízáteresztő tudajdonsága és kohéziója tekintetéiben. Ma pl. a Duna jelentős hosszúságú szakaszai mellett az a jellemző, hogy a töltések szilárdan tartják a magas vizet, de nagy kiterjedésű „mentett terület” kerül (az altalajon átfakadó vizek következtében) tartósabb árvíz esetén elborítás alá. Különösen zöld ár jelentkezésekor okoz ez számottevő károkat a mezőgazdaságinak.

A mezőgazdaság terméshozamai az utóbbi években örvendetes módon, jelentősen megnövekedtek. Ebből következőleg nőtt és növekedni fog a kárérzékenység, a mezőgazdasági művelés alatt álló ártéri öblözetek gazdasági súlya is. Így a ma még drágának tűnő szivárgásgátló eljárások (pl. vízzáró résfalazás) előbb-utóbb gazdaságossá válhatnak. A fejlesztési szándékok sorában ezért megfelelő hangsúlyt kell 'kapjon a szivárgásgátlás módszereinek kutatása, az olcsóbb, hatékonyabb egyszerűbben kivitelezhető eljárások kifejlesztése. A szivárgás-gátlás módszerei közé értjük természetesen a töltéstestben keletkező káros mértékű szivárgások mérséklésére irányuló eljárásokat is. Ezeknek alkalmazása a védőképesség fokozása, az árvízvédekezési költségek csökkentése terén jelentős. (Ismeretes, hogy pl. a Duna menti töltéseken történő védekezéskor a védekezés fő teendője a káros szivárgások, s az ebből származható töltéskárosodá- sok — rézsűsuvadások, repedések, csúszások — elhárítása, nagy anyag-, munkaerő- és költségigényű eljárásokkal.)

Már említettük,, hogy a magyar árvízvédelem egyidejűleg a folyók nagyvízi szabályozását is

320