Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 3. Többcélú nagytérségi vízgazdálkodási rendszerek
cm-es — vízszimtingadozás bevezetése. Ilyen módon összehangolhatok voltaik — megfelelő kompromisszum útján — a magas vízszinttartási érdek (üdülés, hajózás, vízkészlet, halászat és vízminőség) az alacsony vízszinttartási érdekekkel (parterózió, jég és parti talajvizek). A megfelelő hidrológiai előrejelzési módszerrel együtt alkalmazott új vízszintszabályozási előírás kedvező eredményre vezetett. A szabályozás hatására a Balaton vízjárása korábbi évtizedekhez viszonyítva kiegyenlítettebb lett. Az 1971—80-as évék átlagában a vízállások 14 cm- rel, a fürdési időszakban pedig 13 cm-rel voltak magasabban az előző 1925—70-es időszak értékeinél. A vízszintszabályozás biztonságának fokozása és a vízminőség-szabályozás érdekében 1995-ig be kell fejezni a Sió csatornán megkezdett mederbővítési és mederrendezési feladatokat 58 km hosszúságban. A Balaton vízminőségi helyzete és szabályozása A Balaton és vízgyűjtője egységes hidrológiai rendszert alkot. Ebből következően a Balaton vízminősége a tóban és az egész vízgyűjtőn bekövetkező jelenségeknek és beavatkozásoknak az eredője. A vízminőség megjavításának és megújításának igénye szükségessé teszi, hogy a tóban és a vízgyűjtőn is egyaránt a környezetet és a vízminőséget kímélő termelési és hasznosítási tevékenység folyjék. A Balaton vizének minősége a 60-as évekig elsősorban a Zalatorok tájékán és a Keszthelyi öbölben mutatott kedvezőtlen biológiai és bakteriológiai képlet. Az elmúlt 20 évben a tavat érintő szennyezések és egyéb kedvezőtlen hatások következtében a víz minőségének romlása meggyorsult és kiterjedőben van a tó keleti részére is. A vízminőség javítására a BVFP-nek megfelelően összehangolt intézkedések szükségesek mind a tóban és közvetlen környékén, mind pedig a teljes vízgyűjtő területen (lásd III.—4.3. fejezet). A közvetlen intézkedések közül kiemelkedő a tó mentén keletkező szennyvizek teljes biológiai tisztítása, ill. a biológiailag aktív foszfor eltávolítása. Szükséges az iszapkotrás technológiájának módosítása, elsősorban az üledék legfelső aktív részének leszivatásával és végleges eltávolításával, valamint a nádasok védelme és vízminőségjavító nádgazdálkodás bevezetése. A vízgyűjtő területen elsősorban a kis-bala- toni tározók, a marcali, a táskái, valamint a kisebb déli párti tározók megépítésével várható a tápanyagok visszatartása és lebontása. A Sión május és szeptember között vízeresz- tés csak a tó vízminőség-védelmének sérelme nélkül, ill. annak érdekében végezhető. 3.3. A Tisza vízgazdálkodási rendszere A Tisza völgyében a vízgazdálkodási rendszer fejlesztését a harmincas évekig túlnyomórészt a vízkárelhárítási célok határozták meg. Bár a múlt század közepén is völitak tervek az aszály elhárítására is szolgáló vízihasznosító művekre, ezek akkor nem valósultak meg. Az 1937. évi XX. tc-kel kezdődött meg a Tisza és Körösök mezőgazdasági hasznosítása érdekében az első nagyobb művek [Békésszentandrási vízlépcső (1942), a tiszafüredi öntözőrendszer (1938) építése és előkészítése (Tiszalöki Vízerőmű, Keleti- főcsatorna)] . A Tisza vízgazdálkodási rendszerének gerince a csatornázott Tisza és a Körösök, valamint a Tisza—Körösök közötti vízátvezetést lehetővé tevő Keleti- és Nyugati-főcsatornák. Ezekhez csatlakoznák a nagy tározók, öntözőfőcsatomák, és a távlatban a dunai vízátvezetés művei. Az öntözésen és a halastavak vízellátásán kívül a Tisza vízgazdálkodási rendszerének jelentős szerepe van a lakossági és ipari vízellátásban, a vízerőhasznosításhan és víziközlekedés fejlesztésében (III.—27. ábra). A tisza-völgyi vízgazdálkodási rendszer kialakításában és főképpen üzemelésében meghatározó a jelentősége annak, hogy a vízgyűjtő öt szocialista ország területén fekszik. Az érintett országok elsősorban saját érdekeik szerint törekednek a vízkészletek vízhasznosítását, és a vízkárok elleni védelmet megoldani. Az érdekek kölcsönös figyelembevételét szolgálják egyfelől az országok közötti kétoldalú, másfelől a KGST keretében létrejött ötoldalú együttműködések. A tisza-völgyi nemzetközi együttműködés lehetőséget teremt az egyes nemzeti vízgazdálkodási rendszerek működési biztonságának növelésére, és távlatban a közös érdekű fejlesztésre. 3.31. A Tisza és a Körösök csatornázása A Tisza szabályozását és az árvízvédelmi töltések kiépítését követően egy új kisvízi, középvízi és nagyvízi meder alakult ki, amelyben a vízszintek szélső ingadozása meghaladja a 12 m-t, a vízhozamok pedig 50 és 4000 m3/s értékek között változnak. A nyári és őszi gyakori kisvizék idején a vízállások olyan alacsonyak, hogy egyes helyeken a gázlók 10 dm-nél is sekélyebbek. A vízkivétel és a hajózás érdekében szükségessé vált a víszint szabályozása, duzzasztóművek építése. A III.—28. ábra bemutatja a tiszai lefolyás éven belüli eloszlásának sokévi átlagát, a szegedi szelvényben. Látható, hogy a minimális havi le- folyási középértékek a nyári és őszi hónapokban 100 m3/s körül vannak. Szélsőséges a különböző években lefolyó víz- mennyiségek értéke is. Szárazabb és csapadékosabb években 10 és 40 milliárd m3 között változik az évente lefolyó vízmennyiség. Még nagyobb az ingadozás, ha a nyári — növényter301
