Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 2. Vízkészletgazdálkodás és szabályozás
Tanácsi Fejlesztési Alap, továbbá a mezőgazdaság támogatási eszközei). A vízitársulatoknál az érdekeltségi hozzájárulás általában a termelő- szövetkezetek és a főleg mezőgazdasági tevékenységet folytató egyéb szervezetek eszközeiből származik, míg a víziközmű társulatoknál közvetlen lakossági erőforrás. Különbség van abban is a két társulati forma között, hogy a vízitársulat állami állóeszközt kezel (csak ritkán hoz létre a saját működését segítő, saját tulajdonú állóeszközt), viszont a vízálközmű társulat új, állami tulajdonná váló állóeszközt hoz létre, melynek kezelője (állami vagy tanácsi) vízgazdálkodási vállalat. A „társulat” tehát szervezeti forma az anyagi eszközök koordinált felhasználására, melynek ösztönző ereje — a források bevonása, bizonyos kedvezmények, az állami támogatással való összhang mellett — abban van, hogy az össztársadalmi célt a kisebb közösségek érdekeivel összehangolja. A lakosság szándékai megvalósításának kétoldalú a korlátja: — olyan létesítményhez kapcsolódnak, amelyeket állami vagy tanácsi vállalat valósít meg, és állami tulajdonba mennek, — teherbíró képességük a mindenkori életszínvonal-politika által behatárolt. Az első tényező tekintetében szabályozási lehetőséget az eszközök — már részletesen ismertetett — elosztási formái, a második vonatkozásban elsősorban a társulati formából származó lehetőségek és kedvezmények (hitel, szervezett társadalmi munka lehetőségei) adhatnak. A hitelek szerepe jelentős a vízgazdálkodási célok megvalósításában. A vízgazdálkodási fejlesztések céljai tekintetében mind az össztársadalmi célok megvalósítását szolgáló és az állami beruházásokhoz nyújtott — Vízügyi Alap által felvett — hiteleknek, mind pedig a lakossági igényeknek gyorsabb kielégítésiét lehetővé tevő víziközmű társulatoknak nyújtott hiteleknek van nagy szerepe. Az anyagi források az általános gazdasági környezettől függően fejlesztés-szabályozást jelentenek. A függőség részben közvetlenül az állami eszközökön át érvényesül, résziben pedig közvetetten, a vállalati erőforrások lehetőségei és a lakosság életszínvonalának meghatározó feltételei között. A működés hatékonyságának fokozására a termelőszervezetek általános lehetőségei és a gazdasági szabályozórendszer általánosan érvényesülő elvei szerint, (takarékosság, a hulladékokkal való gazdálkodás stb.) van lehetőség. Az ágazatra gyakorolt hatás tehát döntő részében fejlesztési célú és közvetett. A szorosan vett vízgazdálkodási ágazati szabályozórendszer elemei A vízhasználóra a racionális vízfelhasználás, a vízkészletek minőségi védelme érdekében a gazdasági szabályozás eszközeinek egy másik csoportjával — az ágazati szabályozókkal — lehet közvetlenül hatást gyakorolni. A vízhasználatnak fontos szabályozó eszköze az ár- és díjrendszer. Célja az lenne, hogy a felhasználóit racionális víztakarékosságra ösztönözze és térítse meg a társadalmilag indokolt ráfordításokat. A víz ára gazdaságpolitikai és ezen belül éle tsz ímvanal-politikai kérdés. A vízdíjak jelenlegi rendszere egyrészről nem biztosítja a kellően kitűzött célok elérését, másrészről nem fedezi a tényleges ráfordításokat. Ennek az oka kettős: — a vízdíjak alapjául szolgáló ráfordítások társadalmi átlagráfordítások, és áttételesen tükrözik a helyi vízkészletek korlátozottságát ; — az ár nem tükrözi az erőforrás értékét, a termelőeszközök bővítésének fedezetét. A fogyasztói árképzés a társadalmi preferenciák figyelembevételével történik. Mindebből következik, hogy az árnak mint gazdaságszabályozó elemnek a szükségletek szintjére, összetételére gyakorlatilag kevés befolyása van. Az ár- és díjrendszer jellege a vízhasználatok és vízkiboosátások célja szerint is eltérő. A lakosisági vízszolgáltatás és szennyvízelvezetés díjrendszerére az említett, az értéktől lényegesen eltérő, jelentős állami támogatással kiegészített költségtérítés a jellemző. Gazdasági ösztönzéssel a jövőben sem remélhető e vonatkozásban takarékosság elérése. Bár külföldi példák (USA) mutatják, hogy az ár a fogyasztást befolyásolja, azonban ehhez műszaki berendezések szükségesek. A településszerkezet megváltozása viszont módot ad a differenciálásra; a díjrendszer — a felhasználás súlypontja szerint — úgy irányíthat, hogy az állami támogatás csak a tényleges háztartási fogyasztásokat segítse. A termelő vízhasználatoknál általános alapelv a felhasznált éis kibocsátott víz költségeinek értékén való térítése. Ez az ipari szennyvizek tekintetében egyértelmű, azonban azt is jelenti, hogy a vízszolgáltatás körülményeinek változása és a tisztítás hatékonyabb megoldása miatt a költségek és ezzel az ár is növekszik. Elvileg ugyanez az alapelv kell, hogy érvényesüljön a mezőgazdasági vízhasználatok vonatkozásában is. Itt azonban ma még az adott körülmények között és helyzetben — helyet kaphatnak a támogatás egyes formái is. A vízkészlethasználati díj gazdasági ösztönző szerepe elvi jelentőségű. E címen ténylegesen fizetett összeg képletesen fejezi ki azokat az össztársadalmi költségeket, amelyeket az állam a vízellátás megoldására — egységes infrastruktúra formájában — magára vállal. Éppen ösz- szegszerűsége (az ebbe a kategóriába tartozó vízgazdálkodási állóeszlközértéknek évenként még 1%-át sem teszi ki) miatt gazdasági ösztönző szerepe nincs. Emellett a vízhasználatok egy részénél (pl. a villamosenergia-iparban) még reálértékre emelés sem tenné ki a termelési ráfordí266
