Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 2. Vízkészletgazdálkodás és szabályozás
A hetvenes évek első harmadában a világ- gazdasági válság, és ennek hatására a magyar népgazdaságban is fellépő nehézségek a vízgazdálkodásra sem maradtak következmény nélkül. Az ágazat ebben az időben is eleget tett kötelezettségeinek, megfelelt a társadalmi elvárásoknak, szigorúbb feltételek mellett is igyekezett kielégíteni a társadalom és a gazdaság alapvető igényeit. Korábbi robbanékony fejlődését szelídebb növekedés váltotta fel, extenzív fejlődése megállót!, intenzív fejlődésének üteme pedig lelassult. A szintentartás és a megőrzés vált alapvető tendenciává. Ez a helyzet önmagában ideális környezetet teremthetett volna a nyugodtabb tempójú, elmélyültebb, rendszerezett munkamódszereket igénylő átfogó szabályozási munka számára, a joganyagban felismert hézagok betöltéséhez, a hiányok pótlásához. Ez nem következett be, mert a „külső” funikcionális-gazdaisági szabályozás igénye ebben a szakaszban sem csökkent, sőt időnként még növékedett is. A fő ok azonban az, hogy nem jött létre a nagyobb lélegzetű, megalapozó, összefoglaló jellegű kodifikációs erőfeszítésekhez múlhatatlanul szükséges kedvező ágazati és ágazatközi légkör; nem volt elégséges a szabályozási ingerencia, fogyatékosak voltak és maradtak az ilyen munka személyi és tárgyi feltételei. Kivétel —mint terjedelmesebb alapozó jogi szabályozás — csak a vízgazdálkodási társulatokra vonatkozó új jogszabályok kiadása volt 1977—78-ban, melyek előkészítése azonban már jóval korábban megindult. Így a szabályozási munkaterület erői — továbbra is főként az aktuális igények kielégítésének elsőbbségével — a végképpen elavult, meghaladott, felesleges teherré vált vízügyi szabályok eltávolítására, a továbbra is szükségesek megújítására, a jogi rendszer kétévenkénti tisztogatása — rendezése irányába fordultak, s kisebb részben a feltétlenül szükséges új jog alkotása felé. Ezzel a vízügyi joganyag igen nagymérvű számszerű csökkenése következett be. Ez ugyan növelte a megmaradónak az áttekinthetőségét, de a rendszer hézagainak kitöltése nem járt együtt ezzel, legalábbis nem a szükséges mértékben. A Vt. hatálybalépése óta eltelt két évtized ágazati jogi tevékenységének számszerű jellemzését a III.—17. táblázat mutatja be. III. -17. táblázat Vízügyi jogszabályok 1965 és 1983. március 31. között Időszak Jogforrás összesen Rendelkezés Utasítás kiadott hatályos kiadott hatályos kiadott hatályos 1965-1975 371 93 20 16 351 77 1976-1983 169 123 44 35 125 88 összesen 540 216 64 51 476 165 A hatályos jogszabályokhoz hozzá kell számítani az 1965 előttiről valamilyen oknál fogva hatályban maradt 44 további jogszabályt; így 1983. március 31-én összesen 260 vízügyi jogszabály volt hatályban. A táblázat egyébként azt is mutatja, hogy elsősorban az utasítások, vagyis az alacsonyabb rendű jogszabályok vesztették hatályukat (a kiadott utasítások mintegy 75%-a), ami elsősorban a gazdaságirányítás új rendszerének bevezetésével kapcsolatos jogi szabályozás gyors — de egyébként a gazdasági tevékenység változásaival magyarázható — elavulására vezethető vissza. A magasabb rendű jogszabályok száma tartásnak bizonyult; e rendelkezéseknek csák mintegy 20%-a vesztette hatályát. Mindezek alapján a vízügyi jog mai helyzetéről összefoglalóan megállapíthatjuk azt, hogy a vízügyi jogalkotás elmaradt a vízgazdálkodás és a vízügyi ágazati működés által folyamatosan és fokozódó mértékben támasztott szabályozási szükséglet kielégítésétől, a keretkitöltő részletszabályozás és a rendszert korszerű elemekkel gazdagító, fejlesztő jog előállításától; és ezáltal — egyúttal — a vízügyi szakigazgatás eszköz- rendszere is viszamaradt a mai feladatainak hatékony ellátásához szükséges mértékű és minőségű jogi eszközökkel való ellátásában. Ez az elmaradás különösen akkor válik szembetűnővé, ha számba vesszük azokat az utóbbi időszakban fellépő, a Vt. keletkezésekor és még azt követően sem ismert, vagy azóta egészen más hangsúlyt kapott külső, ágazaton kívüli, 'más ágazati területek felől beáramló tendenciákat, amelyekkel a vízügyi ágazatnak, a vízügyi jognak új eszközöket és módszereket, bonyolultabb magatartási mintákat, a vízügyi viszonyok újtípusú, többrétű formáit kellene szembe állítania. Ezek tárgyi lényegét abban lehet összefoglalni, hogy az általános gazdaságfejlődés velejárójaként a vízgazdálkodáson kívüli más célú területhasználatok mértéke, eloszlása, változatossága és a vízgazdálkodáshoz való viszonya megváltozott és feszültebbé vált. Ezek között a következőket említhetjük meg: — A víz mellé egyéb konkurrens természeti értékek is felsorakoztak; a környezettel kapcsolatosan általában az értékítélet megváltozott és ezek a tényezők a könyezet- használat és védelem átfogóbb rendszerében integrálódtak. Ide tartozik a takarékos földhasználat, a céltudatos vízgazdálkodási tájalakítás követelménye, melyek a vízgazdálkodás számára új követelményeket támasztottak. — Megnövekedett a térhasználatok sokrétű vátozásai miatt a vízgazdálkodás szerepe, ezenközben a különböző ágazati érdekellentétek és ezek feloldásának igénye. Az utóbbiak vonatkozásában néhányat jelentőségüknél és mai hatóerejüknél fogva konkrétan, a vízügyi jog szemléletében kell kiemelni. 279
