Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 2. Vízkészletgazdálkodás és szabályozás

szorpció, ioncserélés, vizes fázisú égetés, fordított ozmózis, elektrodialízis, fermentálás, immobilizált enzimek felhasználása.

— A megfelelő előírások betartása mellett a mezőgazdasági üzemeket ösztönözni kell a takarékos és okszerű növényvédőszerek és peszticidek felhasználására.

— A nagytérségi vízvédelmi szempontokat, a kiemelt vízvédelmi területek mintájára tovább kell érvényesíteni, a nagyobb hatékonyság érdekében.

— Megnyugtatóan szabályozni kell a hulladéklerakást, ki kell jelölni a hulladéktemetők helyét.

— Tovább kell fejleszteni az üzemek önkon trollrendszerét.

— A felszíni és félszín alatti vizek szennyeződésének jobb nyomon követhetősége, az újabb és újabb szennyező anyagok kimu- tathatósága érdekében a megkezdett és jóirányú műszerfejlesztési programot végre kell hajtani s tovább kell fejleszteni.

A Balaton vízminőségének javítása érdekében

— biztosítani kell a Kis-Balaton vízminőség- szabályozó tározórendszer teljes kiépítését;

— továbbra is biztosítani kel, hogy szennyvíz tisztított állapotban se kerülhessen a Balatonba (átvezetés más vízgyűjtőre);

— ahol a szennyvíz-átvezetés gazdaságilag megoldhatatlan, ott foszfortalanítást kell alkalmazni ;

— a vízgyűjtőn folyó termelést környezetkímélő keretek közé kel szorítani (pl. állattartó telepek) és a meliorációt fokozottan el kell végezni (szintmenti művelés, domb- vidéki vízrendezés, a tápanyag-felhasználás radikális korlátozása);

— folyamatos és színvonalas nádgazdálkodással gondoskodni kell az egészséges nádasokról;

— biztosítani kell, hogy a halfauna összetétele legyen összhangban a Balaton ökológiai egyensúlya fenntartásának alapvető követelményével.

A külföldi kapcsolatok terén:

— szorgalmazni kell a kétoldalú viszonylatokban a kölcsönös tájékoztatásit, különös tekintettel a vízminőség várható alakulására.

2.3. A vízügyi jog fejlődése és továbbfejlesztése

A vizek köztulajdonára alapozott vízügyi jog — társadalompolitikai funkciójában — a víz- gazdálkodásnak az állam által történő szervezésére és a vízgazdálkodási viszonyok rendezésére szolgáló normatív (közhatalmi) eszköz. Közigazgatási szempontból viszont a vízügyi jog a szocialista államigazgatás egyik szakigazgatási ágazatának, a vízügyi igazgatásnak a szervezetét és működését meghatározó, valamint e működéssel kapcsolatosan kialakuló társadalmi viszonyokat szabályozó egységes jogterület.

E szerepének megfelelően a vízügyi jog tárgya és tartalmi tagozódása a következő :

1. A közcélú (állami) vízgazdálkodás feladat- és szervezet-rendszerének, valamint e szervezetrendszer működésének — a vízügyi tevékenységnek — a szabályozási anyaga alkotja: a vízgazdálkodás jogát.

2. A vízgazdálkodási közfeladat (a vízügyi tevékenység) ellátása során, vagy azzal kapcsolatban (azt érintően) keletkező, módosuló és megszűnő társadalmi (érdek-) viszonyok közhatalmi elrendezésére szolgáló jogi szabályokból épül fel a víz jog.

A vízügyi jog fejlődése és helyzete

Mai közigazgatásunk vízügyi szakterülete a fel- szabadulást követően létrejött új társadalmigazdasági rend alapjain megindult szocialista közigazgatási és jogfejlődés egyik vonulata.

A fejlődés elsődleges mozgatója a közcélú víz- gazdálkodás társadalmi jelentőségének a felismerése, és a vele szemben támasztott elvárások szüntelen továbbfejlődése. Ezen a felismerésen és társadalmi szükségszerűségen alapszik a vízügyi feladatkör önállósulása és elkülönítése, az ennek megfelelő állami szervezet-rendszer ágazattá alakulása, majd a fejlődés során bekövetkező differenciálódása. Végül mindezekben az anyagi és szervezeti alapokban gyökerezik, ezeken funkcionál és fejlődik a vízügyi jog. Ez azonban nemcsak' ezeknek az alapozó hatásoknak az eredője, hanem az ágazatfejlődésnek olykor a maga szervező és szabályozó működésével — az anyagi alapokra visszaható — önálló kezdeményezője és alakítója is.

Ezeknek a csupán vázlatosan említett összetevőknek az eredményeként végbement három és fél évtizedes jogfejlődés — a jogot megjelenítő és hatásait közvetítő szabályalkotás szakaszainak megfelelően — két, határozottan elkülönülő időszakra osztható: a vízügyi jog egységének kialakulásáig, majd pedig az egységes vízügyi jog differenciálódásának máig tartó szakaszára.

A felszabadulás után a vízügyi jog elvi alapját annak a jogelvnek érvényrejuttatása jelenti, melyet az Alkotmány 6. §-a deklarál; nevezetesen az, hogy a vizek a nép vagyonaként állami tulajdonban vannak. Ebből következik, hogy a vizekkel való rendelkezés joga az államot illeti. A korábbiakhoz képest döntő különbség, hogy a vízgazdálkodási tevékenységet az állam irányítja, illetve részben végzi is és a népgazdaság szükségleteivel, erőforrásaival összhangban, a társadalom érdekeinek megfelelően, az egyes érdekeltek szükségleteire figyelemmel biztosítja ezek kiegészítését, és tesz lehetővé részükre a vizekre bármilyen behatást szolgáló tevékenységet.

A vízgazdálkodás jogi szabályozása — bár ezt csak a Vízügyi Törvény kodifikálta — abból az

276