Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 2. Vízkészletgazdálkodás és szabályozás
nek minősített hegyvidéki tározóink kivétel nélkül kifogástalan vízminőségűek. — A felszín alatti vizekről rendelkezésre álló információnk nagyságrendekkel kevesebb, mint a felszíni vizekről. Egységes metodika, értékelő rendszer és törzshálózat kialakítása 1982-ben kezdődött meg. Az addig öszefoglalt vizsgálati eredmények nem értékelhetők egyértelműen. — A felszín közeli vizek a szabályozatlan hulladék-elhelyezések, a közmű-olló helyzete, valamint részben a nitrogénműtrágya pazarlása következményeképpen elszennyeződtek. — A mélységi vizek еду-két természetes eredetű vízminőség gondot leszámítva (metán, arzén) kiváló minőségűek. 2.22. A vízminőségi igények számbavétele A korábbi időszakban a társadalomnak a vízzel kapcsolatban csupán mennyiségi kívánalma volt, mivel a mai állapothoz viszonyítva a víz- szennyezés hatását a vízikörnyezetben megfelelően működő biológiai folyamatok kellően kompenzálták. Ma azonban a vízszennyezés a különféle vízhasználatok korlátozó tényezőjévé vált. A társadalom vízminőségi igénye szempontjából az alábbiak vehetők számításba (III.—16. táblázat): — az ivóvíz (háztartási, közületi, egészségügyi vízigények, ivóvízminőséget igénylő iparágak) biztosítása; — az ipari vízigények (mosás, hűtés, gőztermelés stb.) kielégítése; — a mezőgazdasági vízigények (állattartás, halastó tápvíz, öntözővíz) biztosítása; — a természetes vízi élet fenntartása. Az utóbbi évtizedekben bekövetkezett társadalmi-gazdasági fejlődés következtében a vízkészletek minősége olyan kedvezőtlenül alakult, hogy azok egyes esetekben már nem feleltek meg a vízhasználat céljainak. Ez a probléma új feladatok megoldását igényli a vízkészlet-gazdálkodástól. A vízkészletek és vízigények meny- nyiségi összevetése mellett össze kell vetni a vízkészletek minőségét a vízhasználatok vízminőségi igényével (III.—16. táblázat), össze kell mérni továbbá a felszíni vizek szennyezőanyag- terhelését, azok terhelhetőségét annak érdekében, hogy kiinduló adatokat szolgáltasson a vízminőség-védelem, illetve a vízminőség-szabályozás beavatkozásaihoz. Ez a feladat igen összetett, mivel a vízminőséget nagyszámú jellemző (komponens) értéke együttesen határozza meg. A nehézséget éppen az jelenti, hogy mely jellemzőket vonjuk be az értékelésbe, és az, hogy miként lehet a vízminő- ségvizsgálatok eredményeként kapott nagyszámú, eltérő jellegű összetevő értéke alapján a víz aktuális vagy hosszabb időszakra vonatkozó minőségét jellemezni. Ugyanilyen összetett feladat a vízhasználatok vízminőségi igényeinek megfogalmazása. A vizsgálandó vízhasználati, vízminőségi jellemzők körének kiválasztása és azok határértékének megállapítása ugyanis jelentős technológiai, egészségügyi és gazdasági következményekkel jár. 2.23. A vízminőség-szabályozás helyzete és fejlődése A háború után az újjáépítés, a szocialista iparosítás és az urbanizáció feladatai közt a vízellátás megelőzte a csatornázást, és a városi és ipartelepi csatornázás kiépítése mellett helyenként szóba sem jöhetett a szennyvíztisztítók építése. A vízminőség-védelem (Irnhoff, Husmann stb.) példája nyomán azokban az esetekben alkalmazott vízminőség-szabályozást (szennyvíztisztítást), amikor a vízfolyás természetes tisztulóképessége nem volt elég a szennyező anyag eliminálására. A második világháborút követően szennyvíz- tisztítók épültek (ill. újjáépültek) ugyan, de ennek ellenére folyamatosan nyílt az ún. I. típusú közműolló. Elsődleges volt a lakosság vízellátása amit nem követett a csatornázás és a szennyvíz- tisztítás. Emiatt, valamint a mezőgazdaság miatt szennyeződött el sok területen az első vízadó réteg, és a part-iszűrésű vízbázis háttéroldali szennyezésének jelentős része is innen származik. A felszíni vizek rohamos szennyeződéséhez az ún. II. típusú közműolló nyílása járult hozzá, amikoris az urbanizációs törekvések keretében csatornázni kellett, de szennyvíztisztításra egyelőre nem került sor. Mindezt tetőzte az ipari fejlődés is, ennek következtében újabb és újabb szennyező anyagok tömege került vizeinkbe. Az 50-es és a 60-as években a vízminőség- szabályozási tevékenység esetleges volt, a szennyvíztisztításra, ill. szenyvíztisztítők építésére korlátozódott. Az 1950-es években az ipar úgyszólván csak tározós, rothasztótavas megoldásokat alkalmazott; az időszak második felében jelentek meg a városi szennyvíztisztító telepek műtárgyaihoz hasonló ülepítők és a biológiai tisztítóberendezések alkalmazásának bizonytalan próbálkozásai. Az ipartelepek vezetői a meglevő tisztítóberendezések gondos üzemeltetésére nem fordítottak kellő figyelmet. A hatvanas évek közepén az országban kibocsátott 1 250 434 m3/d szennyvízből csak 342 470 m3/d-t (27,4%) tisztítottak, túlnyomórészt mechanikai fokozattal. A vízügyi szolgálat az első időszakban vízvédelmi jellegű adatokat szervezetten nem gyűjtött. A hatvanas évek elején a helyzet tarthatatlanságát felismerve a kormány — a vízügyi vezetés előterjesztésére — megalkotta a szennyvízbírság jogintézményét. A szennyvízbírság-rendelet, majd ennek több szőri továbbfejlesztése jó ösztönzést adott az 269
