Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 2. Vízkészletgazdálkodás és szabályozás

ki, majd egyre inkább a vízszennyezés elleni védelem ellenőrzési információs csomópontjai lettek. A vízvizsgálatok kiterjesztésében nagy segítséget jelentett a KGST Egységes Vízvizsgálat- metodikai gyűjteményének hazai viszonyokra alkalmazott módszertana.

Bár a laboratóriumok felszereltsége elmaradt a fejlett országok színvonalától, műszerparkjuk nagyjából megfelelt az akkori követelményeknek. A vízkémiai mutatók mellett sor került víz- biológiai vizsgálatokra is, előbb a szaprobitás, majd a trofitás és az időszak végén a károsság elbírálása érdekében a toxicitás jellemzőit vizsgálták. Annak ellenére, hogy mind módszertani, mind fejlesztési szempontból pozitív támogatást adott a vízvédelemnek az „UNDP—WHO Vízminőség Szabályozási Mintaterületek Project”, az időszak végére a vízügyi laboratóriumok műszerezettségének színvonala mégis elmaradt a korszerű vízvizsgálat igényeitől. (Számos ipari üzem, a MÉM laboratóriumai és egyes vízművek laboratóriumai felszereltségükben felülmúlták a vízügyi igazgatóságok laboratóriumait.)

A hatvanas években szervezetté vált a vízminőségi adatgyűjtés és a központi feldolgozás. A rendszeres információáramlás eredményeképpen 1967-től kezdődően minden évben megjelent a vízminőségi térkép, majd a vízminőségi évkönyv is.

A hidrológia területén elsőként valósult meg a felszíni vízminőségvizsgálati eredmények korszerű gépi adatnyilvántartó rendszerének (adatbank) létrehozása, amely 1975. január 1-től kezdve folyamatosan működik. A feldolgozás eredményei a kerettervi alapozó tanulmányban is hasznosultak.

A Vízminőségszabályozási Mintaterületek UNDP—WHO Project keretében önműködő távjelző monitorállomások épültek elsősorban a határokon át érkező szennyvizek mérésére. Ezek az állomások csak néhány paraméter mérésére alkalmasak; bizonyos vízminőség-változási

trendek mérését, a határokon át érkező külföldi szennyezések észlelését és a vízminőség-szabályozási modellekhez felhasználható adatok gyűjtését végzik. Ilyen állomások épültek a Dunán, a Sajón, a Hernádon, a Bodrogon és a Szamoson.

A vízminőség értékelésének módszertanát 1964-ben jelentősen fejlesztették, majd 1966-ban a vízhasználat szerinti értékelésre új hazai metodikát adtak közre.

A vizeket korábban is szennyező, rothadó szerves anyagok mennyisége tovább növekedett. Az energiastruktúra megváltozása következtében a fenol és homológjainak uralkodó szerepét az ásványolajok és származékai váltották fel.

A hetvenes években — az olajválság következményeként — az olajszennyezés csökkenni kezdett, helyére újabb mikroszennyezők léptek, amelyek részben új ipari eredetűek, részben a mezőgazdaság kemizálásából származtak. Az ipari eredetű mikroszennyezők nagy része a vizsgált időszak elején is megvolt, de műszerezettség hiányában nem volt kimutatható. Ennek azonosítására a vízügyi szolgálat laboratóriumai — a VITUKI-t kivéve — a szükséges mérőeszközökkel nem rendelkeztek; így a vízminőségi helyzetre vonatkozó információk az új mikroszennyezők tekintetében rendkívül hiányosak voltak.

A mezőgazdaság nagyüzemei révén korábban nem tapasztalt mennyiségű szennyező anyagot juttatott a vizekbe. Egyrészt a nagyfokú műtrágyahasználatnak volt meghatározó szerepe abban, hogy az eutrofikus jelenségek és a talajvizek nitrátszennyeződése aggasztó méreteket öltöttek az időszak végére, másrészt az intenzív állattartó telepek nagy részénél megoldatlan hígtrágya-elhelyezés mérhetetlenül megszaporította a súlyosan szennyező gócok számát.

összességében 1965 és 1980 között:

— A Duna-völgy vízminősége az időszak elején romlott, az időszak végére a romlás tendenciája megállt és a Duna vízminősége stabilizálódott; a Ráckevei Duna-ág javult.

— A Tisza ebben az időszakban már nem érte elaikorábbi ivóvíz minőséget. Mellékfolyói, az előző időszakban még tiszta Bodrog és Hernád, egyre nagyobb mennyiségű ipari szennyezést hoztak; a Sajó romlása az időszak közepén megállt, a Szamos szennyeződése az időszak második felében rohamosan fokozódott.

— Állóvizeink közül a Balaton, de különösen a Velencei-tó eutrofizációja felgyorsult. A Velencei-tó esetében a vízminőség-szabályozási beavatkozások hatására az eutrofi- záció fokozódása megállt és az időszak végére az eredeti állapot visszaállt. A Balaton azonban tovább romlott és az időszak végére már csak a Balaton nyílt vize volt kémiai és bakteriológiai szempontból kifogástalannak mondható.

— A felszín alatti vizek közül a mélységi vizek minősége változatlanul jó, a felszín közeli vizek azonban az időszak végére fokozatosan elszennyeződitek. A partiszűrésű készletekben helyenként megjelent a háttérből származó nitrát. A fedetlen karsztok vizei is szennyeződtek, ez esetenként víznyerőhelyek feladásához vezetett.

Vizeink minőségét jelenleg a 12 vízügyi igazgatóság keretében működő laboratóriumok vizsgálják. Az összesen 150 fős szakemberállományú laboratóriumok kémiai, biológiai, helyenként bakteriológiai és radiológiai vizsgálatokra vannak felkészülve. A műszerpark — néhány területet leszámítva — a követelményeknek nem megfelelő színvonalú (pl. termelékeny önműködő elemző műszerekkel nincs ellátva, a szerves mikroszennyezők vizsgálatára nincs felkészülve. Ezzel szemben például a Paksi Atomerőmű miatt különlegesen felszerelt bajai radiológiai Laboratórium eléri a legfejlettébb államok technikai színvonalát).

262