Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 2. Vízkészletgazdálkodás és szabályozás
2. VÎZKÉSZLET-GAZDALKODÂS és -szabályozás 2.1. Vízkészlet-gazdálkodás A vízkészletek és a vízigények közötti egyensúly fenntartása és a víz valamennyi hasznos tulajdonságának védelme, valamint a víznek mint természeti erőforrásnak racionális hasznosítása alapvető fontosságú gazdaságpolitikai célkitűzés. A vízkészlet-gazdálkodás helyzetére jellemző, hogy a technológiai irányzatú fejlődéssel növekedik a vízhasználók érzékenysége a vízhiányokkal és a vízminőség romlásával szemben. A hasznosítható vízikészletek az igényekhez mérten, területenként eltérő mértékben korlátozottak, nagyságuk szélsőségesen ingadozó és minőségük a fokozódó használat hatására helyenként romlik. A térben és időben változó vízigények és vízkészletek egyensúlyban tartása az erőforrások növekvő igénybevételével jár. Ugyanakkor az eddigi szabályozási beavatkozások eredményeként kedvező vízkészlet-gazdálkodási feltételek alakultak ki az ország területének nagy részén. 2.11. A vízkészlet-gazdálkodás kialakulása és fejlesztésének iránya A természeti tényezőket a felmerülő igények és a rendelkezésre álló technológiai ismeretek és eszközök teszik az ember, illetve a társadalom számára nyersanyaggá és készletté. Ilyen módon a természeti erőforrások, köztük a víz, mint természeti készlet, fogalmi és értékelési kategóriái történelmi korszakonként, illetve természeti és gazdasági tájanként változnak. A víz valószínűleg az élővízi halászat forrásaként vált először természeti készletté az ember számára. Amikor a vadászat, halászat és gyűjtögetés mellett* (illetve helyett) kezdetét veszi a kerti és szántóföldi növénytermesztés, a csapadékvíz is belép a hasznos és fontos természeti készletek kategóriájába. Az egyiptomi, mezopotámiai és más „folyami civilizációk” kialakulásának és virágzásának a szabályozott vízellátású növénytermesztés és a vízi közlekedés volt a gazdasági alapja. A korai középkortól egészen évszázadunkig világszerte a víz és a szél volt a kézműipar, majd a gyártóipar kialakulásának és fejlődésének energiabázisa. A szén, az olaj, és más meg nem újuló energiahordozók rendkívül gyorsan növekvő felhasználásán alapuló mai ipari, mezőgazdasági, lakóhelyi és közlekedési technológiák korszakában a víz mint természeti készlet fogalomköre elsősorban a nagyméretű városi és regionális vízellátó rendszerek, az ipari vízellátás, a hőerőművek hűtővíz-szolgáltatása, a hulladék-elhelyezés, továbbá a vízi üdülés és az idegenforgalom sajátos igényei szerint bővül, illetve módosul. A vízkészlet-gazdálkodás a felszabadulás utáni gyors növekedés hatására fejlődött tudatos és szervezett tevékenységgé. Korábban — a gazdasági fejlettség alacsonyabb szintjén — a kevés számú vízhasználat egyedileg vizsgálható, elbírálható és engedélyezhető volt. Egymásra nem hatottak, vagy csupán elhanyagolhatóan csekély mértékben, s maga a „vízkészlet-gazdálkodás” mint fogalom sem létezett. 1949-től kezdve a vízhasználatok száma, az egy vízhasználatra eső vízfogyasztás rohamosan bővült egyrészt a rizstermesztés hirtelen felfutása, másrészt az ipar minden korábbit felülmúló fejlesztési üteme folytán. A kibocsátott szennyvíz mennyisége is növekedett. A vízhasználat és a szennyvíz-kibocsátás egymásra hatása egyre gyakoribb s egyre súlyosabb lett, és kezdett mutatkozni a határon túli tevékenység hazai hatása is. Emlékezetes ezekből az 1950. és 1952. évi körös-völgyi vízkorlátozás a rizstelepeken, ami a határ másik oldalán is folytatott intenzív rizstermesztés következménye volt. A Ráükevei-Dunába. egyre több tisztítallan ipari szennyvíz került, az őszi alacsony dunai vízállások idején megszűnt a frissvíz-betáplálás a Duna-ágiba, s így sókszáz mázsa hal pusztult el az oxiigénszegény, mérgezett vízben. A Sajó mentén is romlott a vízminőség, s vízhozamzavarók is előfordultak. A példákat még tovább lehetne sorolni. Ezeket a problémákat egy-egy vízügyi szakágazaton belül már nem lehetett megoldani, ezért szükségessé vált a szakágazatok közötti koordináció. Ez a felismerés vezetett az 196Q-as évek elején a vízkészlet-gazdálkodás intézményes gondozására a vízügyi igazgatóságokon és az Országos Vízügyi Főigazgatóságon. A hazái meghatározás szerint a Vízkészletgazdálkodás azoknak a — tudományos, műszaki, gazdasági és igazgatási — tevékenységeknek az i6 241
