Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 1. A vízgazdálkodás történeti fejlődése

Az erdővel bontott területek részaránya a teljes síkvidéki terület 7o-ában Az egyensúlyi vízháztartási állapot jelleggörbéje a lecsapolási és ár- mentesitési munkák előtti időszakban. Az egyensúlyi vízháztartási állapot jelleggörbéje a lecsapolási és ár- mentesítési munkák utáni időszakban. Az emberi beavatkozás nélküli feltételezett egyensúlyi állapot. 17-18. századbeli vízháztartási állapot. Belvíz levezetéssel fenntartott 19-20. századbeli vízház tartási állapot. 19-20. századbeli egyensúlyi vízház­tartási állapot. Az erdőborítási hányad növelésével elérhető potenciális egyensúlyi állapotok. 111.—1. ábra. Az erdősültség és a vízborítottság szerepe a Kárpát-medence hosszú távlatú vízháztartási egyensúlyában hatások előtérbe kerülése vonatkozásában a III.—1. és III.—2. ábrán bemutatott adatok em­líthetők jellemző példaként. Az 1971-ben meg­indult rendkívüli vízminőségi kárelhárító szol­gálat utóbbi évtizedben évente általában 100 és 200 közötti havária-szerű vízszennyeződést tart nyilván. Az okozott károk mértékére jellemző, hogy az 1971 és 1979 közötti időszakban évente általában 30—50 esetben fordult elő jelenté­keny mértékű halpusztulás és rendkívüli víz- szennyezések miatt több alkalommal (1978-ban 11, 1979-ben 16 esetben) kellett a veszélyeztetett vízellátó rendszerek működését korlátozni. Ilyen jellegű és mértékű vízszennyeződések a második világháborút megelőző évtizedekben csak ritka kivételként fordultak elő. Az emberi tevékenységek által okozott törté­neti és jelenkori vízháztartási, valamint vízmi­nőségi változások gazdasági és társadalmi jelen­tőségének teljes feltárásához ismerni kell a hid­rológiai folyamatok, valamint a természeti kör­nyezet más tényezői közötti kapcsolatokat. A történeti s jelenkori emberi beavatkozások vízháztartási és vízminőségi hatásainak átfogó értékelése határozottan s az eddiginél tágabb körben világít rá a természeti folyamatok egy­sége, valamint az ismeretek, illetve tevékeny­ségek társadalmi széttagoltsága közötti ellent­mondásra. A történeti áttekintés jövőbe mutató tanulságaként megállapítható, hogy az ország természeti és vízföldrajzi adottságainak egységes szemléletű és a hasznosítás célkitűzéseihez iga­zodó feltárása, továbbá elemző értékelése fon­tos és sürgős feladat. Az ország mai területhasználatait megalapozó vízügyi infrastruktúra A 19. század végére érdemben befejezett lé- csapolási és ármentesítési munkák az ország te­rületének mintegy l/3-ad részére vonatkozóan mindmáig változatlanul fennmaradó, sőt évti­zedről évtizedre növekvő jelentőségű, gyökere­sen új helyzetet hoztak létre a területhasználat alakulásában, összességükben és történeti táv­latban tekintve a nagyszabású vízrendezések messzemenően beváltották a hozzájuk fűzött társadalmi elvárásokat. A védelmi létesítmé­nyek és tevékenységek a mentesített terület szá­mára árvízi biztonságot nyújtanak. Amint a III.—1. ábrán látható, a múlt század közepétől századunk közepéig az ország szántó- és kerti­művelésű területei több mint 2 millió ha-ral (mintegy 55%-kal) növekedtek, s ebben az ár- mentesítési és belvízrendezési munkáknak meg­határozó szerepük volt. Ugyanakkor határozottan rá kell mutatni ar­ra, hogy egyrészről a vízrendezésekkel megala­pozott és elősegített fejlődésnek — az eredmé­nyek mellett — számos zökkenője és visszássá­ga is volt, másrészről arra, hogy a vízügyi infra­struktúra és a területhasználat fejlesztése — részleteiben tekintve — nem volt, S ma sincs mindig és mindenütt összhangban egymással. A visszásságok és ellentmondások gyökerei legna­gyobbrészt a már említett közös okra, a vízügyi szolgáltatás nyújtásának és a szolgáltatás hasz­nosításának intézményei, gazdasági és műszaki kettéválására vezethetők vissza. A műszaki létesítmények és üzemi tevékeny­ségek szoros összhangjának hiányára hívja fel a 235

Next

/
Thumbnails
Contents