Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 4. Az ágazatok fejlődésének vízgazdálkodási kapcsolatai

Míg a tömegtakarmányt fogyasztó állatállomány (szarvasmarha, juh) 20—30%-os növekedésével számolnak (melynek zöme a mezőgazda- sági nagyüzemekben jönne létre), addig az abrakfogyasztó állatok mennyiségét ennél sokkal mérsékeltebb ütemben tervezik növelni és elsősorban a háztáji és kisegítő gazdaságokban. A nagyüzemekben a meglevő eszközök korszerűsítése jelentené elsősorban a fejlesztést.

Az állattartási technológiák egyre inkább a víztakarékos és a környezetre kevésbé káros megoldások irányában fejlődnek. Néhány ágazatban a közeljövőben át kell térni a vízöblítéses technológiáról (tejelő tehenészet, szakosított sertéstelepek) az almos technológiára. Ezért inkább annak a feltételezése indokolt, hogy a jelenleg kibocsátott hígtrágya mennyisége kismértékben csökkenni fog.

A háztáji és kisegítő gazdaságokban folytatott állattenyésztés — a vezetékes vízellátás gyors terjedése következtében — állandóan növekedő mennyiségű tisztítatlan szennyvizet is produkál az amúgy is csatornázatlan, szennyvíztisztítással és -elhelyezéssel nem rendelkező településeken.

A fentiekhez kapcsolódóan kell kitérni a szakosított szarvasmarha telephelyek takarmány- ellátásának vízgazdálkodási kapcsolataira is. A szarvasmarha-tartás elképzelhetetlen olcsó és jó minőségű tömegtakarmány nélkül. A legolcsóbb tömegtakarmány az, amit maga az állat „takarít be”, azaz a jó minőségű legelő. Ennek egyetlen járható útja a termésátlagok biztonságos növelése, eszköze pedig a kedvező tápanyag- és vízellátás. Az öntözéses tömegtakarmány termelés, különösen a korszerű öntözéses rét- és legelő- gazdálkodás a fejlett szarvasmarha-tartás fontos eleme. Ez egyben az öntözési igény növekedését jelenti, másrészt azonban lehetőség adódik a keletkezett hígtrágya biztonságos elhelyezésére.

Az állattenyésztés fejlesztéséhez kapcsolódó vízgazdálkodási igények a következők szerint foglalhatók össze:

— gondoskodni kell a növekvő állatállomány biztonságos vízellátásáról mind a nagyüzemekben, mind a háztáji gazdaságokban. A települések vezetékes vízellátásának tervezésénél ezzel is számolni kell;

— a hígtrágyát kibocsátó állattenyésztő telepeket felül kell vizsgálni, s vagy át kell térni a környezetet nem szennyező, vízöblítés nélküli technológiára, vagy pedig gondoskodni kell a hígtrágya ártalommentes és lehetőleg hasznos elhelyezéséről;

— a háztáji és kisegítő gazdaságok növekvő állattenyésztési tevékenysége a vezetékes vízellátással rendelkező településeken még sürgetőbbé teszi a szennyvíz elvezetésének és elhelyezésének megoldását.

A mezőgazdasági telephelyek vízellátása és szennyvízelhelyezése

A telepeken az alábbi vízszükségletek kielégítéséről kell gondoskodni :

— a szociális vízigények;

— a mezőgazdasághoz közvetlenül kapcsolódó ipari tevékenység (gépjavítás, tejkezelés, élelmiszeripari feldolgozás, egyes formái stb.) vízigénye;

— a melléküzemági, a mezőgazdasági termelésitől független ipari-szolgáltatási tevékenység vízigénye:

— a növényvédelem vízszükséglete.

Az üzemek ivóvízminőségű vizet igényelnek az alábbi élelmiszeripari tevékenységhez:

— a húsfeldolgozáshoz,

— a baromfifeldolgozáshoz,

— a tej kezeléshez,

— a tejtermék előállításhoz,

— a különféle tartósító (konzerv és hűtőipari) munkákhoz; élelmiszeripari tevékenységhez (tésztagyártás, söripar).

Az Ipari tevékenységek közül az utóbbi időben jelentősen megnőtt a konzervgyárakból kihelyezett paradicsomlévonalak, illetve a zöldborsó fejtés és előkészítés mennyisége. Számottevő a mosás (gépek, termékek) vízigénye. Ez a tevékenység nem igényel minden művelethez ivóvízminőségű vizet, azonban a fertőzési, szennyezési veszély miatt a kétféle vízrendszer rendkívüli üzemi fegyelmet igényel.

A tevékenység sokrétűsége miatt a vízigények egyedi mérlegeléssel határozhatók meg. A vízellátás általánosságban saját fúrott kutak útján, illetve vízműhöz való csatlakozással oldható meg.

A meglevő vízművek, az utóbbi évek nagyarányú helyi ipari fejlesztések vízigényéit, általában csak a vízműkapaoitások egyidejű növelése esetében tudják kielégíteni.

Az 1980. évben az ilyen irányú tevékenység vízfogyasztása 100 millió m3/évre tehető és jellemzője az igen nagy szétszórtság, ami rendkívül megnehezíti a csatornázást és szennyvíztisztítást. A telephelyek és üzemek szennyvízelhelyezése általában önállóan kerülhet megoldásra, mivel csak elvétve kínálkozik lehetőség meglevő közműhöz való csatlakozásra.

Különös veszélyforrást jelent az egyes ipari tevékenységből származó mérgező, fertőző szennyvizek elégtelen tisztítása.

A vízfogyasztásnak mintegy fele úgynevezett használtvíz, amire jellemző, hogy a felhasználásnál nem vagy alig szennyeződik (hűtő-, mosóvíz stb.). Azonban ezek jelentős része is a befogadóba való bevezetés előtt legalább ülepítést igényel. Elhelyezésük belterületen sok helyen nehézségbe ütközik.

A fejlesztési irányokat a mezőgazdasági üzemeknek az a törekvése szabja meg, hogy megtermelt termékeiket lehetőleg feldolgozott formában, magasabb értékű áruként értékesítsék. A folyamatos foglalkoztatás és a lakosság megtar192