Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 4. Az ágazatok fejlődésének vízgazdálkodási kapcsolatai
II.-42. táblázat Az egy lakosra jutó húsfogyasztás néhány európai országban Ország összes hús- fogyasztás Az összesből hal kg/fő % Ausztria 89,1 4,4 4,9 Bulgária 69,1 6,6 9,6 Csehszlovákia 90,4 5,4 6,0 Franciaország 128,3 17,5 13,6 Jugoszlávia 67,3 3,5 5,2 Lengyelország 82,1 8,1 9,9 Magyarország 73,8 2,1 2,8 NDK 96,9 7,5 7,7 NSZK 104,7 6,7 6,4 Megjegyzés: Adatok az 1981. évi Statisztikai Évkönyv nemzetközi adatai alapján. A KGST-országok adatai 1980. évre, a tőkés országoké 1978-ra, Jugoszláviáé 1979-re vonatkoznak. A KGST- országok adatai húsra, belsőségekre, húskészítményekre vonatkoznak, szalonna nélkül, húsra átszámítva, a tőkés országoké és Jugoszláviáé nyershúsra és húskészítményekre csonthúsra számítva. II.-43. táblázat A fajlagos és a bruttó halhozam várható alakulása és megoszlása termelő alaponként a) Fajlagos hozamok Termelő alap t/ha 1980 1985 1990 t/ha Halastó 1,1 1,5 1,3 Intenzív holtág Víztározó 0,7 0,9 1,0 (félintenzív és intenzív) Természetes vizek (és exten0,45 0,5 0,5 zíven használt víztározók) 0,06 0,06 0,06 Szuperintenzív üzemek: a hozamok területegységre vetítéssel nem jellemezhetők. b) Összes terület és hozam Termelő alap 1980 1985 1990 1. Halastó üzemelő terület ha 21 251 24 300 27 300 bruttó termelés t 23 696 35,570 49,100 2. Intenzív holtág terület ha 1,500 2,000 2,800 bruttó termelés t 1,100 1,800 2,800 3. Víztározó (intenzív és félintenzív) ha 1,000 4,500 6,500 bruttó termelés t 450 2 250 3 900 4. Természetes vizek és nem intenzív tározók ha 128 800 131300 135800 bruttó termelés t 7 167 7,880 8 100 5. Szuperintenzív üzemek t 300 500 2 500 Bruttó termelés összesen : 33 713 48 000 66 400 tói (pisztráng, angolna) eltekintve — nem túl jelentős a hazai fogyasztáshoz képest. Az ezek szerint előirányzott terület- és hozamnövekedést a II.—43. táblázat tartalmazza. Ez a fejlesztés igen nagy termelési koncentrációt kíván. Gazdasági megfontolások és a halhús versenyképessége alacsonyabb hozamszimtű, a természetes energiákra jobban támaszkodó termelés alternatíváját is kívánatossá tehetik. Ennek előnye az is, hogy tógazdálkodást, javításra szoruló, illetve másként gazdaságosan nem javítható talajokon, felhagyott rizstelepeken is lehet eredményesen folytatni, és így ez a meliorációnak egyik megoldása lehet (völgyfenéki vizenyős terület, vakszik stb.). A hosszú távra feltételezhető tógazdasági eredetű kereken 80 ezer t bruttó halhozam előállításának terület- és vízigényét a II.—29. ábra mutatja. A 2 t bruttó halhozam és az a feletti változatok a további számottevő területfejlesztést mellőző megoldás méreteit mutatják. Realitásúik kicsi, mivel a meglevő és továbbra is fennmaradó tavak csaknem fele nem alkalmas ilyen hozamszintű termelésre, mintegy 10— 15%-uk pedig olyan vízminőségi övezetben fekszik, amelyben a vízminőségi követelmények nem teszik lehetővé ilyen trofitási fokot megkövetelő vizű tógazdasági üzemék fenntartását. Az 1,1 t/ha jelenlegi és az 1990-re tervezett 1,8 t/ha halhúshozammal számított tóterület az ezredfordulón 44 ezer és 61 ezer ha között lehet, ami valószínűleg a szükséges tóterület szélső értékeit mutatja. Területelhelyezési és vízellátási szempontból ezen értékhatárok között a feltételek adottak. A természetes vízi halászat lényeges fejlődése az ezredfordulót megelőzően nem valószínű. Az évezred utolsó évtizedében esetleg várható vízminőségjavulás elindíthatja a nagyobb vizek halakkal való lassú feltöltődését. A folyószabályozás és különböző nagylétesítmények építése során az élőhelyváltozás kompenzálását szolgáló létesítményeket kell készíteni, amelyek megfékezik a vízikörnyezet romlását. A holtági halászat mint a legolcsóbb halászat- fejlesztés a 90-es évtized elején kimeríti lehetőségeit; hasznosítási formája a természetes vizekhez hasonlóan a sporthorgászat felé tolódik. A gazdaságos tározó üzem és az egyre nehezebben biztosítható szükséges terület a sokoldalú tározóhasználatot, közte a mérsékelt hozamú járulékos halászati hasznosítást teszi' lehetővé. Az iparszerű haltermelési eljárásoknak nagy az energiaigényük; fejlődésük ezért elsősorban ott várható, „ahol olcsó, rendszerint hőtöbblettel rendelkező ipari hulladékvíz, alkalmas termálvíz, vagy bányavíz áll rendelkezésre. Az ivadéknevelés lehet elsősorban az az iparszerű haltermelési forma, amely hosszú távon is a jövedelmezőség lehetőségével rendelkezik. Korlátozó tényezője az étkezési haltermő terület nagysága. Ennek figyelembevételével két-három a százhalombattai Temperált Vizű Halgazdasághoz hasonló nagyságú iparszerű ivadéknevelő üzem kifejlődése várható. Az angolnatermelés folyamatos téli—nyári üzemet kíván és 18 °C feletti minimális vízhőmérsékletet, az egy tonna áru előállításához szükséges vízigénye mintegy 25 ezer m3. 189
