Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 4. Az ágazatok fejlődésének vízgazdálkodási kapcsolatai
termésátlag jelentős növekedését eredményezte (II.—25. táblázat), s megnőtt a legkisebb és legnagyobb átlagtermések közötti differencia is. Példaként említhetjük meg, hogy búzánál a 70-es évtized minimális (1972) és maximális (1980) termésátlaga közötti különbség 16,6 q/ha volt, ami több mint az ötvenes évtized 14,9 q/ha országos átlaga. Hasonló irányzat figyelhető meg más növényeknél is, de a cukorrépa, a burgonya és a lucerna — részben öntözött növények — esetében a termésingadozás ismét csökkenő tendenciát mutat. A fontosabb szántóföldi növények közül a silókukorica és a csalamádé, de általában az egynyári tömeg- takarmányt adó növények termésátlaga stagnál. A termelési szerkezet kialakításában a természeti feltételek mellett elsősorban a jövedelmezőségi megfontolások játszottak szerepet. A búzatermelés kedvező jövedelmezősége és jó technológiai színvonala miatt a termelési kedv megnőtt, és még a kedvezőtlen természeti adottságú megyékben is (Nógrád, Borsod, Szabolcs-Szat- már) ragaszkodnak a búzatermeléshez. A mezőgazdasági termelés fejlődésében a természeti, technológiai, gazdasági és szervezeti adottságok és azok vonatkozásai hatására alakult ki a növénytermesztés jelenlegi helyzete. Az ötvenes—hatvanas évek fordulójáig az ország valamennyi tájegységén ugyanazt a sokféle növényt termesztették, mert elsődleges szempont az önellátó parasztgazdaság terményszükségletének megtermelése, és munkaerejének kihasználása völt. A földreform, s az akkor érvényben levő uniformizált termőkbeadási kötelezettség fokozta a termelési szerkezet nivellálódását. A hatvanas évtizedben — a kollektivizálás befejezése után — a termelési szerkezet kialakításában (a mezőgazdasági munkaerő viszonylagos bősége következtében) a nagyobb bruttó jövedelmet biztosító kézimunkaigényes ágazatok kerültek előtérbe. Ez gondot okozott a viszonylag kevés foglalkoztatási lehetőséget nyújtó, s akkor kedvezőtlen jövedelemarányú kenyér- és takarmánygabona-szükséglet megtermelésében. A hazai fogyasztás szempontjából legfontosabb ágazatok (pl. búza, sertés, baromfi) fejlesztése tehát az agrárpolitikában is előtérbe került. Eme ágazatok anyagi-műszaki fejlesztése fellendült, ár- és jövedelemarányuk javult. A hatvanas évek közepére a búzatermesztés technológiai színvonala, az átlagtermés és a jövedelmezőség jelentősen javult és termelési pozíciójának emelkedése olymértékűvé vált, hogy most már a termelési érdekeltség tartotta fenn a termelés egyenletes térbeli eloszlását. A hetvenes évtizedben a növénytermesztés technológiai színvonala átlagosan jelentősen fejlődött, azonban az egyes üzemek között egyenlőtlen színvonalú volt. A mezőgazdasági nagyüzemek elsődlegesen a munkaerő és az eszközök kihasználásában váltak érdekeltté. A mezőgazdasági termékek eltérő jövedelemarányai miatt (amelynek oka a technológiai színvonal különbözősége volt) bizonyos ágazatokat (burgonya, dohány, szarvas- marha, juh stb.) sok helyen igyekeztek kiszorítani a termelésből, és ezeknek országosan is csökkent a vetés- területük, illetve az állományuk. A gyorsan fejlődő, alacsony élőmunkaigényű, jól jövedelmező ágazatok előnyre tettek szert. Az ipari növények, elsősorban az olajos magvak térhódítása szembetűnő. Fontos szerkezeti változást mutat például a napraforgó ötszörös növekedése Szolnok megyében, vagy a szántóföldi zöldségtermelés arányának ugyancsak megötszöröződése Bács-Kiskun megyében. A szántóföldi takarmánytermelés területi aránya nemcsak bővült az elmúlt évtizedekben, de a hangsúly döntően két növényféleségre: a silókukoricára (csala- mádéra) és a lucernára tevődött át. E két növénynél a termésbiztonság növelése szempontjából a talajok vízgazdálkodási tulajdonsága igen lényeges. A szántóföldi takarmánytermelés alakulását természetesen az állat- állomány szerkezete és létszáma is befolyásolja. Az országos átlagot meghaladó vetésszerkezeti aránya a lucernának Békés és Szolnok megyében van: e megyékben a lucernatermesztéshez is jók a talajadott- ságok és az öntözés lehetősége szintén adott. A kukoricatermesztés technológiai rendjének gyökeres átalakulása, a növekvő termésátlagok és a felvásárlási árak alakulása miatt a hetvenes évek közepéig nőtt a kukorica vetésterületének az aránya. Ezután azonban a felhasznált ipari eredetű anyagok (műtrágya, növényvédőszer, nyersolaj) áremelkedése nyomán bekövetkező jövedelemromlásra az üzemek a kukorica vetésterületi arányának némi csökkentésével reagáltak; a csökkenés különösen Szolnok megyében szembetűnő, ahol a vízkészletek lehetővé tették az öntözést, de a gazdasági következmények mégis ellentétes irányban hatottak. A vetésterület aránya csak Baranyában és Szabolcs-Szat- márban nőtt. A napraforgó vetésterülete 1960-tól csaknem négyszeresére nőtt; 1980-ban a vetésterület 273 ezer hektár volt. Az abszolút területnövekedés minden alföldi megyében — Szabolcs-Szatmár kivételével — jelentős. A cukorrépa vetésterülete 1980-ban 22u/0-kal volt kevesebb, mint 1960-ban. Nem csökkent a vetésterület Hajdú-Bihar megyében, Szolnok megyében pedig 2800 hektárral bővült. Sajátos területi átrendeződés tapasztalható a burgonyánál. A nagy élőmunkaigény, a fajtaproblémák, a szélsőséges termésátlagok, a tároló- és feldolgozókapacitás hiánya, az árproblémák előbb túlkínálatot okoztak, majd nagyobb importot tettek szükségessé. Az utóbbi években a burgonya nagyüzemi termesztése mind biológiai, mind technikai oldalról megoldódott, a gazdaságos termésátlag eléréséhez azonban a természetes csapadék ritkán elegendő; így mind több üzem ismeri fel a burgonya öntözésének jelentőségét. A burgonya vetésterülete alaposan (a negyedére) csökkent, termésátlaga viszont nőtt. Területi elhelyezkedése a homokos talajokról a kötöttebb talajokra és az öntözhető területek felé tolódott el. A szántóföldi zöldségtermesztés arányát és volumenét sem kizárólag a természeti adotságokra visszavezethető termelési hagyományok (makói hagyma, szegedi paprika stb.) határozzák meg. Döntőbb hatása van a körzetben levő városok és ipartelepek lélékszámának, és a területen működő konzervgyárak, hűtőházak kapacitásának. Nem foglalkoztunk e helyen a mezőgazdasági terület 2%-át lekötő gyümölcs- és a 2,5%-át jelentő szőlő-ültetvényekkel, mert ezeknek az ágazatoknak a mobilitása, éppen ültetvény jellegükből adódóan, csekély. Helyzetük elemzésére és az ágazatok várható fejlődésére a termőhelyi adottságok és igények elemzésénél térünk ki. A földhasználat kapcsán nem hagyható figyelmen kívül a gyepgazdálkodás helyzete. A rétek és legelők arra alkalmas hányadának intenzív művelése — vízrendezéssel, öntözéssel — jelentősen növelhetik az évtizedek óta stagnáló és bizonytalan fűhozamot. Ezáltal a szántóföldi takarmánytermő terület csökkenthető, és a termőföld hasznosításának intenzitása növelhető. A hagyományos állattartási formák fokozott elterjedésének alapját a rét- és legelőgazdálkodás javítása jelentheti. Ez eddig sem volt ismeretlen, a megoldást mégis csak az állati termékek önköltségcsökkentésének, a hígtrágya elhelyezésének, a csökkenő mezőgazdasági terület racionálisabb hasznosításának kényszere hozza közelebb. Technológiai változások a mezőgazdaságban A biológiai alapokban, a technikában és technológiában, a termelésszervezésben bekövetkezett változások, az öntözhető területek arányának növekedése, a tároló- és feldolgozókapacitás bővülése és területi elhelyezkedése számos léte162
