Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 3. A népgazdaság fejlődésének hazai feltételei és irányai

Bár az életszínvonal mennyiségi tényezőinek növelésére ebben a szakaszban nincs lehetőség, az életkörülmények javítása változatlan célkitűzés. Ez nyilvánul meg a lakásépítési programban, az infrastruktúra egyes területeinek fejlesztésében is. A vízgazdálkodásra az életkörülmények javítása jelentős mértékben kihat; itt elsősorban a vízellátás további kiterjesztése a feladat. Érdemes alaposabban megvizsgálni a második gazdaság fejlődését; mivel ennek jelentős része olyan mezőgazdasági tevékenység, amely öntözést igényel, de ehhez a vizet nem a nagytérségi rendszerekből igényli és veszi. Ezzel reálisan számolni kell, még akkor is, ha az eddigi tervek ezt nem tették meg.

Az életkörülmények javításánál számolni kell az üdülőterületek további fejlődésével, még akkor is, ha ehhez állami erőforrások nem állnak rendelkezésre. A lakosság jogosan várja el azt is, hogy a saját pénzén létesített vízművek valóban szolgáltassanak is vizet, különösen ha ennek révén nagyértékű ipari, illetve mezőgazdasági termelést valósítanak meg.

Az életkörülmények értelmezésében most már bizonyos területeken, így a vízellátásban is, elkerülhetetlenül szükséges egységes álláspont kialakítása, és ennek során egységes gyakorlat megvalósítása. A nagy lakótelepeken, ahol a hideg-, melegvíz-szolgáltatás ingyenes, a fogyasztás helyenként messze meghaladja a tényleges szükségleteket, és pazarló fogyasztás alakult ki. Ezeknek az igényeknek a kielégítése, sőt kiterjesztése gyakorlatilag összeegyeztethetetlen az ország teherbíró képességével, és az életszínvonal-politika általános elveivel. Az ilyen célokra fordított fejlesztés és üzemelési költség elvonja az anyagi erőt más'helyütt jelentkező elemi szükségletek kielégítésétől. Ezért a közeljövőben ezen a területen is elkerülhetetlenné válik olyan szabályozórendszer kialakítása, amely biztosítja ugyan a tényleges szükségleteket, de megakadályozza a pazarló fogyasztást.

Az életszínvonal, az életkörülmények távlati alakulásából a vízgazdálkodásra háruló feladatok között mindenekelőtt kiemelendő, hogy fel kell készülni a századfordulóra valamennyi település vízellátásának megoldására, s biztosítani kell a külterületi lakott helyek, szórványtelepülések, tanyák vízellátásának egyedi megoldását. Az életkörülmények javítása egyidejűleg szükségessé teszi a csatornázás gyors fejlesztését, illetve a szennyvízkezelés és -szállítás egyszerűbb eszközökkel való megoldását olyan helyeken, ahol a csatornázás a következő évtizedben sem valósítható meg.

A vízellátás megoldásába jelentős magánerő vonható be, de az eddigieknél jóval nagyobb mértékben vehető igénybe a lakosság a csatornázás és a szennyvízkezelés feladatainak megoldásába is. Ez vonatkozik például az olyan kiemelt területekre, mint a Balaton, ahol a tulajdonosok jelentős anyagi bevételekhez jutnak az idegenforgalom révén.

3.3. A gazdasági fejlődés irányai

Az újabb megállapítások szerint közepes fejlettségi szintünk természeti kincsekkel való közepes ellátottsággal párosul. Ez a megállapítás európai mércével mérve értendő: világméretekben ugyanis Európa általában a nyersanyagokkal és energiaforrásokkal gyengébben ellátott kontinensek közé tartozik. Emellett a természeti kincsek kitermelési körülményei az átlagosnál kedvezőtlenebbek, és a feltételek további romlásával kell számolni. Figyelembe véve az import feltételeinek nehezebbé válását is, az előzőek azt jelentik, hogy a jövőben az elmúlt negyedszázadban kialakult aránynál jóval nagyobb részt kell az energiahordozók és a nyersanyagok kitermelésére fordítani a beruházásokból; ezért kevesebb jut az egyéb szükségletekre, a feldolgozóipar, a mezőgazdaság és az infrastruktúra fejlesztésére.

A rendelkezésre álló nyersanyagok, az energiahordozók, a bauxit, a víz, a fa, valamint a reálisan importálható nyersanyagok és energiahordozók nem akadályoznák a gyorsabb gazdasági fejlődést, ha ehhez az egyéb feltételeket biztosítani tudnánk. Fejlődésünk, növekedésünk üteme elsősorban attól függ, milyen ütemben és milyen mértékben leszünk képesek korszerűsíteni gazdaságirányításunkat, modernizálni iparunkat, és teret adni az ország alkotó szellemi erőinek.

A mezőgazdaság éghajlati és talajadottságai, a termelés fejlettségi szintje lehetővé teszi — a növekvő hazai szükségletek kielégítése mellett

— az export jelentős növelését is. Ennek — elsősorban anyagi természetű — feltételei ma már ismertek. A fejlesztés üteme a féltételek biztosításától függ.

Az eddig elvégzett és véglegesen még nem egyeztetett számítások szerint, a megváltozott feltételek hatására a gazdasági növekedés üteme 20 év átlagában évi 2—3%-os lehet. E számítások szerint az ipari termelésben 2%-os növekedés tételezhető fel a korábbi, hosszabb időszakon át érvényesült, csaknem 6%-os növekedéssel szemben. A mezőgazdaság növekedése elérheti az évi 2%-ot; a termelő infrastruktúra 2— 2,5% a nemtermelő infrastruktúra 3—3,5% növekedési ütemmel szerepel a jelenlegi számításokban.

Mai megítélésünk szerint reálisabbnak tekinthetők a sávok alsó értékei és csak kedvező esetben, az általános feltételek lényeges javulása esetén lehet számítani a gyorsabb fejlődést jelentő felső határ megközelítésére.

Figyelembe véve a külgazdasági célokra szükséges hányadot, a belső felhasználás a 80-as években 1%-kal nőhet, míg a 90-es években

— kedvezőbb körülményekre számítva — az évi növekedési ütem emelkedhet.

Az egyes fő ágazatok (blokkok) aránya, szerepe a makrostruktúra alakításában az alábbiak szerint képzelhető el:

— a hatékony termelésfejlesztés és az életkö149