Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

I. fejezet: TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK - 1. A vízgazdálkodás természetföldrajzi és vízháztartási adottságai

A hazánkat is magábafoglaló másodkori nagy Thetys-geoszinklináliis üledékei az északra és délre fekvő őshegységi tömegek mozgásdinamikájától irányítva meglehetősen merev vonalak mentén gyűrődtek fel vagy süllyedtek le, és a későbbiek során is elmozdultak.

A felszín arculatát napjainkban meghatározó fő szerkezeti irányok ennék következtében a délnyugat—északkeleti (hosszanti); az erre merőleges északnyugat—délkeleti (átlós vagy kereszt-) törések, valamint az előzőeket haránt metsző észak—déli szerkezeti vonalak. A mély- szerkezet földtani viszonyai meghatározóan jelentkeznek a mélységi víztartókból kitermelt vizek hőfoka és ásványi összetétele különbségeiben, de gyakran a felszíni vízfolyások futásában és irányváltozásaiban is.

1.14. Talajok

A talajok minősége szempontjából meghatározóak annak az alapkőzetnek a tulajdonságai, amelyen a talajok kialakulnak; ugyanakkor a talajok nagymértékben függnek az éghajlati hatásoktól, és szoros kapcsolatban vannak a kialakult növényzettel is.

Hazánk területén az elmúlt évezredekben bekövetkezett éghajlati ingadozások hatása a talajok alakulásában és átalakulásában is jelentkezett. A történelmi időkben ugyanakkor az emberi tevékenység kiterjedésével együtt — az éghajlati hatások mellett — e tevékenység hatásai is érvényesülhettek. Történeti feljegyzéseinkből ismeretesek, hogy az ezredfordulón talajaink termékenyek voltak. A 17. századtól kezdődően különösen az Alföldön, az erdőirtások e területek víztairtóképességének a csökkenéséhez vezettek; sok helyen rendszeressé vált az aszály, másfelől — a 18. század végére — az Alföld csaknem felét sekély vizek és mocsarak borították. A szabályozatlan vízviszonyok következtében a talajok kilúgozódtak. A török hódoltsággal megkezdődött és a 19. század végén, a 20. század elején intenzívvé váló erdőirtások következtében a mezőaégi talajok kezdtek terjeszkedni az erdőtalajok kárára; viszont az a körülmény, hogy még ma is a zónális erdőtalajok alkotják talajaink 33%-át (miközben az erdőállomány csupán 17%) mutatja, hogy erdei talajaink visszahúzódása csak fáziskéséssel követte és követi az erdők visszahúzódását.

Az ország egészét tekintve a főbb talajtípusok részarányát az alábbi számok jellemzik: zónális erdőitalaj 33%, zónális jellegű mezőségi talaj 22,4%, homoktalaj 7,9%, réti talaj 21,3%, láp- talaj 1,3%, folyók menti nyers öntéstalaj 2,6%, extrazónális eredetű szikes 6%.

A talajnak a vízháztartásd adottságokban oly fontos szerepet játszó tulajdonságai — a víznyelő, a vízvezető, a vízraktározó és a víztartóképesség —, vagyis összefoglalóan a vízgazdálkodási tulajdonságok alapján talajaink 9 kategóriába sorolhatók (II.—13. ábra).

1.15. Növénytakaró

Hazánk természetes növénytakarója az évezredek során jelentős változásökon ment keresztül.

Időszámításunk kezdetén hazánk területének erdősültsége 60% körüli lehetett. A népvándorlások kora nem kedvezett az erdőknek; az ebben az időben végbement erdőirtások vezettek ahhoz, hogy honfoglalásunk idején az Alföld erdősültsége 15% körüli, míg a Dunántúlé és az északi területeinké 55—57% volt. Az ország egésze átlagosan elérte a 40%-os erdősültséget, s ez a honfoglalás utáni időkben némileg emelkedett is. Az ország, s mindenekelőtt az Alföld erdeinek újabb nagyarányú pusztulása a török hódoltság idején kezdődött meg. illőbb az állat- tenyésztés terjeszkedése igényelte a legelőterületek növelését, majd a 17., méginkább a 18. századtól kezdve a növénytermesztés is. Különösen a piacra történő szemtermelés, amelynek eredményeképpen a múlt század végére, századunk elejére az erdőborítottság csaknem egynegyedével csökkent. Az erdősültség legjelentékenyebb és leggyorsabb csökkenése (30%-ról 12%-ra) századunk első évtizedeiben következett be. A legutóbbi időkben a tervszerű erdő- gazdálkodás eredményeképpen az ország erdősültsége növekedett és jelenleg eléri a 17%-ot. Erdőkben továbbra is szegény az Alföld, ahol részarányuk változatlanul nem éri el a 10%-ot. Erdőink egyre nagyobb hányada mesterséges telepítés.

Az eltűnő erdőterületek helyét kultúrterüle- tek foglalták el; előbb a természetes növényzethez leginkább közelálló legelők, kaszálók, később a talajokat is megbontó szántóterületek és gyümölcsösök is, majd végül — s egyre nagyobb mértékben — a nem mezőgazdasági célokra hasznosított területek. Jelenleg az ország területének 51,6%-a szántó, 13,9%-a rét és legelő, 6%-a kert és szőlő, 17,1%-a erdő, s mintegy 10—11%-a nem művelt terület.

1.16. Vízrajz

Hazánk éghajlatának múltbeli alakulása, az éghajlati adottságokhoz szorosan csatlakozó térszíni adottságokban bekövetkező változások természetszerűen hatással voltak a táj vízrajzi arculatának kialakítására, változására. E változásoknak a keretét a térszín hosszabb időre állandónak tekinthető adottságai, a térszín domborzati, geológiai szerkezete, kőzettani felépítése adják meg.

Hazánk területén a domborzat minden lényeges vonása a történelmi korok előtt kialakult; a felszínpusztító erők, mindenekelőtt a víz eróziós tevékenysége csak viszonylag kisebb léptékű változást idézhetett elő a felszín alakulásában. Ilyen kisebb változások még a történelmi korokban is előfordulhattak. Folyóink vízrajzi atlasza szerint egy sor vízfolyásunk vízrajzi arculata más volt, mint a mai.

16