Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 1. A társadalmi-gazdasági fejlődés nemzetközi háttere

ja ellenére is, a hetvenes évek elejéig jól működött.

A fejlett tőkés államok viszonylag szilárd és gyors fejlődésének fontos feltételét jelentette a gyakorlatilag korlátlanul rendelkezésre álló munkaerő és a volt gyarmatokról származó nyersanyag. A hosszantartó, gyors fejlődés azonban minőségi változásokat érlelt meg a világgazdaságban; Európa és Japán, mint nyersanyagokban szegény térségek egyre nagyobb mértékben váltak függővé más térségek nyersanyag-szállításaitól, elsősorban a Közel-Kelet olajkincsétől.

Bonyolította a helyzetet a fejlett nyugati államok pénzügyi kapcsolataiban kibontakozott válság is; a dollár fedezete állandóan csökkent, az iránta addig megnyilvánult feltétlen bizalom megingott, a tőkés világban a hetvenes évek elejéig élvezett egyeduralma megszűnt. Érvényét vesztette a nyugati államoknak 1947-ben Bre- ton-Woods-ban, egymással megkötött egyezménye is, amelyben megállapodtak, hogy a valuták egymáshoz való viszonyát rögzítik, és azt csak szabályozottan változtatják meg. Ennek következtében a tőkés valuták viszonya megbomlott, szabályozhatatlanná vált; minden tőkés állam a maga érdekei szerinti időpontban és mértékben értékeli le, vagy fel a valutáját. Mindez az addig szilárd nyugati pénzügyi rendszerben nagyfokú bizonytalanságot hozott.

Ebben a helyzetben következett be az első olajsokk 1973-ban; az olajexportáló országok 1972—1974 között — alig két év leforgása alatt — az olajárakat csaknem ötszörösére emelték. Az olajárak emelkedését követték a nyers- anyagárak is, ha nem is olyan mértékben, mint az olajé, majd ezt követően valamivel mérsékeltebben, mint a nyersanyagárak — emelkedtek a késztermékek árai is.

Mindezek következtében az olajexportáló országok szinte egyik napról a másikra példátlan nyereséghez jutottak; ennek nagyságát már az első évben 60—80 milliárd dollárra becsülték. Ennyivel lettek viszont szegényebbek az olajat importálók, mindenekelőtt Európa és Japán. Az olajexportáló államok a birtokukba jutott dollár- milliárdoknak egyelőre csak a töredékét tudták otthon beruházásokra és fogyasztásra fordítani; így a „petro-dollár” gyakorlatilag kikerült a termelés—fogyasztás kiegyensúlyozott nemzetközi ciklusából. Ennek egy része kiszámíthatatlanul, spekulációs úton került vissza a nemzetközi pénzforgalomba, más része — száz milliárd dollárt meghaladó nagyságrendben — a fejlődő és egyes közepesen fejlett országokba került, hitel formájában. Miután e hitelek jelentős részének visszafizetésére nincs remény, ez tovább nehezíti a nemzetközi pénzpiac egyébként is bizonytalan helyzetét.

Mindezek következtében felgyorsult az infláció folyamata. Amíg az inflációs ráta a világháborút követő negyedszázadban átlagosan nem haladta meg az 5°/o-ot, addig a hetvenes évek közepétől az infláció mértéke jelentősen meggyorsult és még egyes, gazdaságilag erős államokban is esetenként elérte, sőt meghaladta a kétszámjegyű értéket.

így a fejlett tőkés államokban a hetvenes évek közepére, 1974-re kibontakozott a világháború utáni legnagyobb gazdasági válság, amelynek megszűnése nem látszik közelinek.

Európában, az Egyesült Államokban, Japánban visszaesett a fogyasztás, a termelés és a beruházás; jelentősen megnőtt a munkanélküliek száma: felgyorsult az infláció, amely a gazdasági élet állandó kísérő jelensége lett.

Az első olajsokkot 1979-ben követte a második, az olajárak 1978 és 1981 között megkétszereződtek. Újabb, radikális emelkedésük, tovább növelte az olajat importáló államok pénzügyi terheit, ami — rövid fellendülés után — ismét visszavetette a termelést és a fogyasztást. Mindezek következtében az alábbi jelenségek alakultak ki Európában:

— a GDP 1973 és 1981 között háromszor is visszaesett (1975-ben, 1978-ban és 1981- ben); a vizsgált időszakban az átlagos növekedés 1,5*70 körül alakult;

— amíg 1973-ban a termelő kapacitásokat teljesen kihasználták, addig 1980/1981-ben a legnagyobb nyugat-európai tőkés államokban a kapacitások kihasználása 75—85% között mozgott;

— a nagy külső deficit és a kialakult magas inflációs ráta, valamint egyéb okok miatt jelentősen megemelték a kamatlábakat, ami tovább fékezte a növekedést.

Emellett lényegesen megromlott a nemzetközi politikai légkör is; a különböző politikai indítékú korlátozások a kereskedelemben, mindenekelőtt a kelet—nyugati kapcsolatokban tovább nehezítik a gazdaság egészséges fejlődésének kialakulását.

1982-ben további jelentős romlás következett be a világkereskedelemben és a nemzetközi pénzpiacokon. Ennek okai a következők:

— a nyolcvanas évek eleje óta a világ olajexportja jelentősen csökkent, részben a gazdasági tevékenység mérséklődése, részben az olajtakarékossági intézkedések és a készletek leépítése következtében. Mindezek folytán az energiaárak gyengülni kezdtek, és 1982-ben ténylegesen csökkentek. Ennek következtében az olajexportáló államok mérsékelték importjukat, és a kereskedelemfejlesztésben betöltött pozitív szerepük jelentősen lecsökkent. Néhány olajexportáló állam nagyszabású fejlesztési tervei végrehajtása során maga is súlyos pénzügyi helyzetbe került ;

— a nem olajtermelő államokat még drasztikusabban érintették a változások; visszaesett az exportjuk, romlott a cserearányuk. Emellett a kamatlábak növekedése, a dollár felértékelése, a növekvő adósságvisszafizetési kötelezettség több, tekintélyes fejlődő államot a pénzügyi csőd szélére so120