Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
I. fejezet: TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK - 2. Vízfajtáink hidrológiai jellemzése
Az oldalirányú hozzáfolyás, illetve elfolyás számított összegei (átlagértékei) a fenti módon nem értékelhetők, hiszen az egyik részterületen jelentkező elfolyás a szomszédos részterületen hozzáfolyásként jelentkezik. Számításokat összegezve úgy becsülhetjük, hogy közvetlenül a talajvízből a felszíni vízhálózatunkba jutó szivárgás mintegy 20 m3/sec (1728 em3,d) a vizsgált területünkön. (Lényegében ehhez a területhez a Duna vízgyűjtőjének csak a Budapest alatti, bal parti szakasza tartozik.) A mélységi vizekkel való kapcsolat lehetőségeit értékelve azt mondhatjuk, hogy a Nagyalföld területén a talajvízből a rétegvízbe szivárgó víz mennyisége évente 840-106 m:i, míg a más területen jelentkező feláramlás kereken 240 106 m:l. A le- és feláramlás különbsége kereken 19 m:i s vízhozamnak felel meg, amely feltételezésünk szerint, elsősorban a Tiszát, illetve a Tisza mellékfolyóit táplálja. Ebben a vízhozamban nincsenek benne azok az esetleg a hegységperemekről származó rétegvíz-hozzáfolyások, amelyek a talajréteg érintése nélkül kerülhetnek fo- lyóinkba. Talajvízháztartási vizsgálataink során elsősorban arra kell rámutatni, hogy területileg jó egyezés mutatható ki a korábban megállapított ta- lajvízállás-emelkedés, a szikes foltok, valamint azon területek között, ahol a talajvíz szintje nyomás alatt áll. Az emelkedéseket értékelve, mint azt már az előzőekben is leírtuk, észlelhető nagy emelkedéseket elsősorban azokon a kötöttebb fedőrétegű területeken várhatunk, ahol a víztartó rétegeknek kicsi a tározási kapacitásuk, s így a talajvíz- háztartás bevételi oldalának kismértékű növekedése is nagy nyomásszint-emelkedésben jelentkezik. Nézzük meg pl., hogy a Nagykunságban, a 44. számmal jelölt területünkön mit jelent a 3 mm/év emelkedés. Az előzőekben leírtak szerint ez az általunk térképezett változás 12,5 év alatt 37,5 mm. 1%-os tározási kapacitással számolva ez már 375 cm-es emelkedésnek felel meg. Ugyanezek a számok homokos talajvíztartó réteg mellett csak 18,5 cm-es emelkedésben jelentkeznének. Mindenesetre a mezőgazdasági termelés szempontjából azt kell megállapítanunk, hogy az ezeken a területeken jelentkező emelkedés nem jelenti azt, hogy a növényzet gyökérzónája számára kedvezőtlenül magas nedvességtartalom alakul ki, hiszen — mint azt nedvességprofil-fel- vételeink is igazolták — a magas nyomásszint ellenére a talaj nedvességtartalma még optimális, sőt, kedvezőtlenül alacsony értékű is lehet. A szikesedéssel kapcsolatban tett korábbi megállapításaink, ha ezek az ott vázolt körülmények folytán nem is lehetnek bizonyító erejűek, mindenesetre rávilágítanak arra, hogy feltételezhetjük: azok a másodlagos szikesedés szempontjából elsősorban veszélyeztetett területeink, ahol a talaj-vízháztartás bevételi oldala nem a fedőrétegen keresztül történő beszivárgásból származik elsősorban, hanem ebben az utánpótlódásban számottevő szerepe van egyéb tényezőknek (így az oldalirányból, csatornákból, tározókból, folyók- ból érkező vízmennyiségnek) is. Mindez azt eredményezi, hogy ezeken a területeken a talajvízből történő párolgás nagyobb mértékű a fedőrétegen keresztüli beszivárgásénál, és így eleve kizártnak látszik, hogy a sóháztartás egyensúlyba kerüljön. Mindenképpen helyesnek látszik az a törekvés, amely ezeken a területeken a drénezett viszonyok előállításában keresi a kérdés megoldását, vagy legalábbis a szikes területeink növekedésének a megakadályozását. A talajvízháztartás eredményeinek például a mezőgazdaság szempontjából történő értékelését erősen megnehezíti az a körülmény, hogy ezek az általunk becsült értékek egy nagyobb terület- egység átlagértékeiként foghatók fel. A szükséges részletesebb értékelés megkívánná, hogy lényegesen kisebb területékkel a mezőgazdaság szempontjából egységesebb, homogénebb területekkel foglalkozzunk, ezekre határozzuk meg a talaj'vízháztartás, de inkább a síkvidéki terület felszíni és felszín alatti vizeire vonatkozó vízháztartás tényezőit. Rétegvíz Regionálisan elterjedt, összefüggő rétegvíztárolók az ország területének mintegy 2/3-án találhatók, főként a pleisztocén és felsőpannon sorozatokban. Az idősebb rétegvíztárolók vízbeszerzés szempontjából csak helyi jelentőségűek. A rétegvíztárolókat a belőlük feltárható víz hőmérséklete szerint ivóvízadó (35 °C alatt) és hévízadó (35 °C felett) összletre különítettük, elsősorban azért, mert az eddigi kataszteri felmérések során a hévizek alsó hőmérsékleti határaként 35 °C volt az elfogadott. A fő ivóvízadó összlet alsó határát egyes helyeken vízzáró, vagy nem rétegvíztároló típusú fe- küképződmény jelenti; de a legtöbb helyen nincs éles földtani határ, hanem a hévíztároló összle- tet felülről határoló izoterm felület képezi az ivóvízadó rétegösszlet alsó határát (mélysége átlagosan 500—550 m-ben jelölhető a terep szintje alatt). Felső határként — a talajvíztároló elhatárolásának bizonytalansága miatt — az 50 m alatt települt rétegeket vettük figyelembe. A feldolgozás során a rétegvíztárolókat vertikálisan a földtani korok szerint tagoltuk (felső pleisztocén, középső pleisztocén, alsó pleisztocén), horizontálisan pedig a felszín alatti vízgyűjtőket jelöltük ki a természetes vízháztartás alapján. Az ivóvízadó rétegvíztárolók legfontosabb jellemzőit az I.—20., I.—21., 1.—22., I.—23. és az I.—24. táblázatok, illetve az 1.—43., I.—44., I.—45., 1.—46., 1.—47., 1.—48. ábrák és a 2. melléklet mutatják be. A számításba vett vízadó rétegek átlagos össz- vastagsága kereken 100 m, átlagos szivárgási tényezője 100 m/nap. A vízadó rétegek össztérfo- gata kb. 6100 km3, a gravitációsan kötött tárolt 94
