Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
I. fejezet: TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK - 2. Vízfajtáink hidrológiai jellemzése
különálló területeket itt összevontan határoltuk el. A horizontális áramlások figyelembevételéhez különválasztottuk a kiugróan magas vízvezetőképességű területeket, így elsősorban a már említett folyók hordalékkúpjait, de a horizontális áramlás természeténél fogva a legtöbb esetben határként kellett vennünk vízfolyásaink vonalát, valamint egyes esetekben a felszín alatti talaj vízgyűjtő határát is. A rétegvizekkel való kapcsolat pozitív vagy negatív jellege miatt külön terület-elhatárolást nem végeztünk, ezt minden körülhatárolt részterületnél önállóan mérlegeltük. A számítások során a talajvíztározódás értékét a rendelkezésünkre álló talajvízállás térképek (amelyek az 1956—1960. és az 1966—1975. évek átlagai közötti eltéréseket, emelkedéseket, vagy süllyedéseket ábrázolják) alapján vizsgáltuk. Szükséges lett volna, de nem volt módunk a vízháztartási területegységek kijelölésekor a vegetációs hatásokat is figyelembe venni. A talajvízből történő párolgás meghatározásának érdekében külön terület-elhatárolást csak két esetben végeztünk. Külön választottuk a nyomás alatti talajvízzel rendelkező területeket, amit más szempontból, mint azt már említettük, már egyébként is meg kellett tennünk, másrészt különválasztottuk a Duna parti sávját, ahol az átlagszinthez tartozó mélyebb terep alatti talajvízszint csökkentett párolgást jelent. A beszivárgás és a párolgás meghatározása során, a kútcsoportos adatokon kívül, felhasználtuk azt a korábban már leírt megállapításunkat, hogy azokon a területeken, ahol elhanyagolható, vagy kicsi a talajvíz oldalirányú áramlása, (vagy azért, mert a talajvíztartó réteg viszonylag kötött, vagy azért, mert a talajvíz esése kicsi), úgy ott a függőleges vízforgalmat, azaz a talajvíz párolgását, vagy a tényleges beszivárgást közvetlenül az átlagos évi talajvízingadozásból számíthatjuk, ha azt megszorozzuk a talajvíztartó réteg szabad hézagtérfogatával, vagy nyomás alatti esetben a tározási kapacitásával. Az oldalirányú áramlásokat a kiválasztott területhatárok mentén a geológiai szelvények ismeretében számítottuk, esésértékként az átlagos talajvízállás hidroizohipszáiból megállapítható értéket használva fel. A mélységből történő feláramlást, vagy az oda történő leszivárgást a nyomásgradiens segítségével számítottuk, némileg önkényesen megbecsülve, illetve felvéve a szivárgási tényezőt 10-7— 10-8 értékhatárokkal (m/s). A legnehezebben figyelembe vehető vízháztartási paraméter az öntözés és a csatornák által szolgáltatott beszivárgás, vagy elszivárgás értéke volt. Ezek szinte teljesen szubjektív alapon felvett értékek, egy-két mérési eredmény alapján megbecsülve a csatorna, vagy a tározó egységnyi hosszára eső elszivárgó vízhozamú értékét. A korábbi vizsgálatok alapján az öntözés hatása a talajvízháztartás szempontjából mind a beszivárgás növekedésével, mind a talajvízből történő párolgás csökkenésével, esetleg a kettő kombinációjával jelentkezik. Tekintve, hogy az egyes öntözési területekre kiadagolt öntözővíz mennyisége, illetve annak egy évre jutó átlagértéke nem volt megállapítható, így az öntözött területek ismeretében, az egy-két helyen korábban megállapított öntözési hatások alapján becsültük meg, illetve vettük fel ezeket az értékeket. Némileg talán önkényesen, figyelembe vettük az MTA Talajtani Kutató Intézete szikesedési térképét is. Két területünk esetében ugyanis logikusan követhető volt (a vízháztartási paraméterek alapján), hogy ezeken a területeken a talajvízből történő párolgás értéke meghaladta a beszivárgásét. Az ilyen területeken nyilvánvaló, hogy a fedőréteg sómérlege pozitív, azaz sófelhalmozódás, tehát másodlagos szikesedés várható. Követve ezt a gondolatmenetet, azoknál a területeinknél, ahol a vízháztartási paraméterek még a becsült értékeket figyelembe véve sem látszottak elég megbízhatónak, de ha ezt a területet a térkép szikes területnek jelölte, akkor a talajvízháztartási paramétereket úgy vettük fel, ha ez egyébként logikusan indokolható volt, hogy a párolgás meghaladja a beszivárgás értékét. Feltüntettük azokat a területeket, amelyen a talajvízből történő párolgás értéke meghaladja a beszivárgásét. Tény, hogy ezek a területek viszonylag jól egybeesnek a magyarországi szikes területekkel. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a talajvízháztartási paraméterekkel bizonyítható: a másodlagos szikesedés ténye a talajvíz- háztartási tényezők területi alakulásával is magyarázható. Ennek meggyőző dokumentálásához ma még nem rendelkezünk kellő adatokkal. A becslésszerű számítások során csak a talajvízből történő párolgást értékeltük a mélység függvényében változónak; az összes többi tényezőt, lényegében a számunkra értékes tartományban a beszivárgást is, a mélység szerinti konstansnak vettük. Azt fogadtuk el, hogy az 1956— 1967. évek átlagához tartozó értékek tükrözik a természetes állapotot, a vízháztartási paraméterek ezen az átlagszinten vannak egyensúlyban. Az egyes vízháztartási területegységekre számított, vagy felvett, illetve megbecsült vízháztartási paraméter értéket az I.—19. táblázatban is feltüntettük. A táblázatban az egyes részterületekre vonatkozó mm/év értékeken kívül a m3/év értékek is szerepelnek. A táblázat adatait némileg önkényesen választott tájegységenként összegeztük (lásd I.—42. ábrát is). A táblázat adatait összefoglalva, a Nagyalföldet az alábbi vízháztartási paraméterek jellemzik : Beszivárgás a talajvízbe 106 mm/év Feláramlás a rétegvízből 5 mm év Párolgás a talajvízből 87 mm/év Talajvíztározódás (emelkedés) 2 mm/év Mélyebb rétegekbe történő elszivárgás 20 mm/év 91
