Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

jak, szemben a magas rögök területével (25/b ábra, 4., 10., 11. szelvények).

Mint általában az Alföldön, itt is az ópleisztocén durva szemű összlete (4. ábra, A földtani szelvény) a legkedvezőbb rétegvízadó szint. Ennek az összletnek vízföldtani jelentőségét főleg az adja meg, hogy a felső pleisztocén végén megélénkülő kisebb szerkezeti mozgások a törmelékkúp területének melyik részét hogyan érintették. Ahol a kiemelkedés nagyobb volt, így keresztben, Ny—К irányban a Nyírségen kialakult jelenlegi széles vízválasztó területén vagy annak közelében még a két rögsorozat között is kedvezőtlenebb lett a helyzet, ami vízhozamban és a negatív nyugalmi szintben mutatkozik meg (25/b ábra, 2., 5. szelvény). Ezekkel a mozgásokkal mélyebbre süllyedt törmelék- kúp-terület a Rétköz. A süllyedés itt csak a Nyírséget Ny-ról és K-ről határoló magasabb rögsorozat közötti területet érte, így alakult ki a Rétköz délre való beöblösödése a Nyírség közepe felé. Ez a süllyedés vízföldtanilag igen kedvező, mert a törmelékkúp felső részének amúgy is durvább üledéksorát mélyebbre vitte, ezzel nyomását, így hozamát is növelte, a nyugalmi szint pedig a felszín közelébe került (25/b ábra, 3., 8., 12. szelvények).

A Szatmárisíkság (1. tájegység) a felső pleisztocén végén ugyancsak mélyebbre került, ami a rétegvíz feltárására kedvezőbb helyzetet teremtett (25/b ábra, 7. szelvény,) ami még a szabolcsi peremen is (25/b ábra, 2. szelvény) érezhető.

A Szatmári-síkságon ugyanúgy a mélyebb alsó pleisztocén a rétegvízellátás alapja, mint általában mindenütt az Alföldön. A pleisztocén szelvény felső részén is vannak durvább homok, sőt kavicsos lencsék is, kedvezőtlen azonban, hogy ezek kiterjedése kicsiny. A közvetlen felszín alatti rétegekben igen sok a vízzáró, főleg mocsári eredetű képződmény.

2.45 ÁSVÁNY-, HÉV- ÉS GYÓGYVIZEK

2.451 Általános ismertetés

Közös fejezetben foglalkozunk az ásvány-, hévés gyógyvizekkel. Az egységes tárgyalás kedvéért szükséges a fogalmak rövid meghatározása.

Ásványvíz hőmérsékletétől függetlenül az a természetben előforduló víz, mely több mint 1000/mg/l oldott szilárd alkotórészt, vagy egyes ritka, de biológiailag aktív elemekből (lítium, bróm, jód, fluor, arzén, rádium, rádiumemanáció, stb.) kimutatható mennyiséget tartalmaz. Ugyancsak ásványvíz az a víz is, melyben az oldott szilárd alkatrészek meny- nyisége nem éri el az 1000 mg/lit-t, de oldott gáztartalma jelentékeny (pl. szabad szénsavtartalma) 1000 mg/lit.

A gyógyvíz olyan ásványvíz, mely vegyi vagy fizikai tulajdonságai miatt gyógyhatású. (Hazánkban a vonatkozó törvények szerint szükséges a gyógyvíz-előfordulások hatósági elismerése is.)

Hévíz általában minden természetes, vagy mesterségesen feltárt olyan víz, melynek hőmérséklete egy meghatározott értéknél magasabb.

Ugyanazon víz egyidejűleg ásvány-, hév- és gyógyvíz is lehet.

A hőmérséklet szerinti osztályozás többféle lehet. Az alábbi csoportosítást fogadtuk el:

18—25 C° langyos víz,

25—35 C° meleg víz,

35—< C° hévíz, ennek részletesebb felosztása:

35—60 C° kevésbé forró víz,

60—90 C° forró víz,

90 C° < igen forró víz.

A hőfok szerinti fenti csoportosítás általában a felhasználás lehtőségét is határolja. A 18—25 C°-ú vizet általában az ivó- és ipari vízellátására, de strandfürdők és fedett fürdők céljára, egyes esetekben gyógyvízként is használják. A 25—35 C°-ú meleg víz felhasználása az előzővel egyező, de hőfoka miatt már csak szükségből ivóvíz.

A langyos és meleg víz hőtartalmának hasznosítása nem célszerű, gyógytényezőt pedig az ilyen víz általában alig tartalmaz. E két hőfokcsoportban csak a gyógyvízként nyilvántartottakkal foglalkozunk, a többit a mélységi vizeknél (2.44) tárgyaltuk.

A 35—60 C°-u hévizet elsősorban a mezőgazdaság hasznosítja (keltetők, melegházak fűtésére, talajfűtésre, stb.). Hazánkban igen fontos szerepe van a szabadtéri, gyógy- és tisztasági zárt fürdők vízellátásában, de gazdaságosan felhasználható lakások, kórházak, gyártelepek fürdő-zuhanyozó szükségletének kielégítésére is.

A 60 C° feletti vízzel fűtve 18—20 C° léghőmérséklet már biztosítható. További lépcsőkben azonban, — a fűtési hőelvonás után — e víz ugyanúgy felhasználható, mint a langyosabb vizek. Ez a leggazdaságosabb, s erre kell törekedni; de arra is, hogy a hőelvonás a gyógyhatást ne csökkentse.

A 90 C° feletti igen forró víz felhasználása és az ilyen vizet adó kút kiképzése általában különleges műszaki feladatot jelent. Használati vízként csak hőelvonás után vagy hideg vízzel való keveréssel alkalmazható.

A víz; hőenergiájának szénegyenértékben való meghatározásánál 10 C°-ról történő felmelegítést, 4000 kalóriás szenet és 60% kazánhatásfokot veszünk figyelembe.

Az ásvány-, hév- és gyógyvizek kémiai összetétel szerinti csoportosítása a következő (Papp Szilárd szerint):

1. Egyszerű hévíz.

2. Egyszerű szénsavas (savanyú) víz.

3. Alkáhhidrogénkarbonátos (alkálikus) víz.

4. Kalcáum-magnéziumhidrogénkarbonátos víz.

5. Kloridos (konyhasós) víz.

6. Szulfátos (keserű) víz.

7. Vasas víz.

8. Kénes víz.

9. Jódos, brómos víz.

10. Radioaktív víz.

A gyógyvizet minden esetben gyógyításra kell felhasználni, egyéb felhasználása csak ezután következhet.

Az ásvány-, hév- és gyógyvízkészlet meghatározása a kevés adat miatt általában nem lehetséges; ezért csak tájékoztató adatok közölhetők a legkedvezőbbnek látszó előfordulások fejlesztési lehetőségeit illetően.

85