Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

lemaradásából származó adathiány lehetőség szerinti pótlását. A sürgető kényszer hatására az. intézet 1950—56 között az országban több mint 500 vízmércén észlelte a vízállást, és a vízhozammérések számát ás csaknem évi 5 000-re emelte. Ennek a gyors növekedésnek természetesen megvoltak a hibái is. A tapasztalatok leszűrése, az állomások nyújtotta adatok felülvizsgálata után több állomást megszüntettek, és 1960-ban 360 vízmérce-állomás működött, melyek közül kereken 150 állomásom folyt rendszeres víZhozam-m-r-s, de közülük még csak 40 nagy és 26 kisebb állomáson vezettek folyamatos vízhozam-nyilvántartást.

Az utóbbi években indították meg a fővízkavé- teli művek és a jelentősebb öntözőcsatomák vízszolgáltatásának mérését, míg a belvízhálózatunk gerincét képező főcsatornák, és a torkolati szivaty- tyútelepek vízszállításának mérési terve a belvízgazdálkodás távlati terve keretében jelenleg alakul.

A gyakorlat igényei nyomán a vízállás-észleléseken, jégmegfigyeléseken és vízhozam-méréseken kívül más hidrológiai tényezők megfigyelését is bevezették. A vízhőfok mérését, amelyre szórványosan 1876-tól ismerünk próbálkozásokat és rövidebb adatsorokat, 1945-ben szervezték meg. Szórványos hordalékméréseket 1942 óta végeztek, a rendszeres hordalékmérés 1948-ban indult. A szabad vízfelületek párolgásának, továbbá a hótakaró vastagságának és víztartalmának rendszeres mérésére a legutóbbi években került sor. További tényezők mérés- technikájának kialakítása és a különböző tényezők közti összefüggések kutatása céljából több kísérleti területet rendezünk be.

Az országos állomáshálózat elsősorban nem számszerű, hanem minőségi fejlesztést igényel. Ennek keretében a legfontosabb feladat — különösen a kisvízfolyásokon — a jól felszerelt, helyi adottságokhoz alkalmazkodó (országosan kb. 180) vízhozam-nyilvántartó állomás kialakítása. Ez a különféle hidrológiai vonatkozású kérdések megoldásának alapja.

Az országos állomáshálózat megfigyelési anyagára és az azt kiegészítő — rendszerint különleges célú vagy rövid időtartamú — helyi megfigyelésekre támaszkodva a területi problémákra is megadható a kívánt mélységű válasz. E téren mind nagyobb feladatok várnak a vízügyi igazgatóságokra, ill. az ott működő mémök-hidrológusokra. A viszonylag ritka, váz-szerű országos állomáshálózat, — mint lényegében állandó, törzshálózat —, minőségi fejlesztése mellett törekedni kell a közvetlenül a vízügyi igazgatóságok hatáskörébe tartozó helyi állomáshálózatok kialakítására. Ennek keretében lehetne megoldani a vízfelhasználás mérését, és e hálózaton alapulhatna a vízügyi igazgatóságok operatív vízgazdálkodása, a terület vízkormányzása is.

A TERÜLET VÍZRAJZI ÁLLOMÁSAI 1960-BAN

A terület állomáshálózatát a „Hidrológiai vízlelőhálózat” c. 1:500 000 méretarányú térkép szemlélteti, a térkép feltünteti a kísérleti területeket is.

A vízmérceállomás az állomások alaptípusa; vízállás-adatokat szolgáltat. A vízállást 2 cm osztásközű öntöttvas lapvízmércén olvassák le előírás szerint minden reggel 7 órakor és délután 14 órakor. A napi kétszeri leolvasás sem biztosítja azonban minden esetben a vízállás-adatsor folyamatosságát. Heves vízjárású vízfolyásokon teljes árhullámok kimaradhatnak az észlelésből, de a nagyobb ill. nyugodtabb vízfolyásokon sem lehetséges általában a finomabb vízállás-ingadozások vagy pl. a tetőző vízállások észlelése. E mellett a leolvasott adatokat szubjektív hibák is terhelik. Ezért ma már számos állomáson óraművel hajtott rajzolóvízmérce írja folyamatosan a vízállást. — Az állomások zömét a természetes vízfolyásokra és tavakra telepítették. A műcsatornák közül sajnos igen kevés van ellátva vízmérceállomással. A vízmércék törzskönyvi adatait és az észlelt szélsőséges vízállásokat a 20. táblázat tartalmazza. A táblázat tájékoztatásul feltünteti a jellemző vízhozamokat is. A határvízfolyások vízhozamának nem az államok között megosztott, hanem a teljes értékét adtuk meg. (Az alkalmazott betűszimbólum értelmezését lásd a 2.321 és 2.322 alfejezetekben.)

Vízhozam-nyilvántartó állomásnak az olyan víz- móroeállomást nevezzük, ahol meghatározták a vízmérce szelvényére vonatkozó vízhozamgörbét, vagyis a vízállások és a vízhozamok közti összefüggést (rendszerint számos vízhozam-mérés, azaz ke- resztszelVény-felvétel és egyidejű vízsebessógmérés alapján), időnkénti vízhozam-mérésekkel ellenőrzik ennek érvényességét, és a vízállásészlelések és a vízhozamgörbe segítségével megállapítják a napi vízhozamokat. A napi vízhozamadatok pontossága a vízhozamgörbe ill. az egyes vízhozam-mérések pontosságától, az adatsor folyamatossága a vízállásészlelés folyamatosságától (pl. rajzolómércék alkalmazásától) függ.

Vannak vízhozammérő-állomások, amelyeken időszakonként vízhozammérést végeznek, de a vízhozamgörbét nem határozták meg, vízhozam-nyilvántartást nem vezetnek. Ezek az állomások tehát csak szórványos adatokat szolgáltatnak, nem pedig folyamatos adatsort.

Vízfokmérés egyelőre csak a közepes és a nagy- vízfolyások, továbbá a nagy állóvizek vízmérce- állomásainak egy részén folyik. A mérést higanyos hőmérővel, a partról, a felszínen, naponta egy alkalommal, reggel végzik.

A hordalékmérő állomásokon — amelyek egyben vízhozam-nyilvántartó állomások is —, vízhozamméréssel egyidejűleg vett vízminták segítségével meghatározzák a lebegtetett hordaléktöménységet és hordalékhozamot, továbbá hordalékfogóval megmérik általában a fenéken görgetett hordalék hozamát is. A vízhozam és a hordalékhozam kapcsolata igen laza, ezért a hordalék-adatsor megbízhatósága egészében véve csekély.

Valamennyi állomás a hónap elején küldi be adatait a VITUKI-ba, de van néhány kiválasztott állomás, amely naponta táviratilag jelent, sőt kiépülőben van az automatikus távjelző-rendszer is, amelynek 1960-ban két állomása, Rajka és Budapest van vezetékes állandó összeköttetésben a VITUKI víz- jelzőszolgálat központjával.

56