Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
II. FEJEZET Természeti adottságok területi vízkészlet 1. BEVEZETÉS 1.1 A témakör ismertetése 1.11 A VÍZGAZDÁLKODÁSI keretterv kiindulási alapjai A korunk társadalmi és gazdasági viszonyai között szükségszerűvé vált tervgazdálkodás egyik látszólagos ellentmondása az, hogy a népgazdaság ill. ágazatai tervszerű és arányos fejlesztése távlati tervet kíván, viszont e terv készítésének időpontjában a termelőerők jövőbeli — óriási iramú és gazdasági ágazatonként különböző jellegű és ütemű — fejlődéséről még csak többé-kevésbé bizonytalan elképzelések lehetségesek. Ezt az ellentmondást a dialektikus szemlélet úgy igyekszik feloldani, hogy a tervet a viszonylag legbiztosabb kiindulási alapra, a jelenlegi adottságokra építi fel; továbbá a tervben a fejlesztésnek csupán fő vonásait, kereteit szabja meg; végül a kerettervet időről időre korszerűsíti. A vízgazdálkodási keretterv kindulási alapjai: a természeti adottságok, továbbá a kihasználásukra vagy átalakításukra irányuló korábbi gazdasági tevékenység eredményeként kialakult jelenlegi helyzet. A keretterv az ezek által többé-kevésbé meghatározott lehetőségeket, korlátokát, kihatásokat tárja fel, és a gazdasági szempontból jelenleg legelőnyösebbnek mutatkozó kihasználásuk vagy átalakításuk módjait írja elő. A fenti elvek alapján e vízgazdálkodási keretterv viszonylag részletesen, e fejezetben tekinti át a természeti adottságokat, az egyes vízgazdálkodási ágazatok fejlesztését tárgyaló további fejezetek pedig a vonatkozó gazdasági előzmények, azaz a múltbeli tevékenység és a jelenlegi helyzet ismertetésével kezdődnek. 1.12 A ViZGAZDÄLKODÄS SZEMPONTJÁBÓL LEGFONTOSABB TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK A vízgazdálkodás szempontjából alapvető természeti adottság nyilvánvalóan a vízkészlet. Ennek a gazdálkodásba gyakorlatilag bevont vagy bevonható része a csapadékhullás—lefolyás—tározódás— elpárolgás állandó körfolyamatában, a döntően a napenergia által fenntartott és irányított hidrológiai ciklusban vesz részt (dinamikus vízkészlet). Másik, igen nagy hányada, amely a gazdálkodásba alig, vagy csak messzemenő következmények vállalása mellett vonható be, természetes állapotában a hidrológiai ciklusban nem vesz részt, lényegében a felszín alatt tartózkodik (passzív vízkészlet). A továbbiakban — ha külön nincs megnevezve — a dinamikus vízkészletről lesz szó. A vízkészlet — megjelenési formája, illetve előfordulási helye szerint — felszíni (álló és folyó), felszínalatti (partiszűrésű, talaj-, réteg-, karszt-) és légköri vizekből áll. Az utóbbiak ez idő szerint még alig vonhatók be a gazdálkodásba. E különféle vizek legtöbbször olyan szorosan összefüggnek, hogy egymástól pontosan el sem határolhatok. Ennek ellenére ebben a tagolásban szokás tárgyalni a készleteket, mert e vízfajtánként különbözőek a kitermelés módjai, a gyakorlati felhasználás lehetőségei. Az adott vízgazdálkodási egység vízkészletének mennyisége és minősége időben és térben általában változó, és több szempontból számszerűen jellemezhető. A felszíni víz szokásos jellemzői, pl. a vízállás, a vízhozam, a vízmennyiség, a vízhőfok, a hordaléktöménység, a halmazállapot (jégjelenségek), az oxigénfogyasztás, a keménység, stb., a felszínalatti vízkészlet jellemzői pl. a talajvíz- és karsztvízszint, a talajvízforgalom, a passzív ill. a kitermelhető talajvíz-, karsztvíz- és rétegvízkészlet, a vasasság, a szulfáttartalom, stb. Az ingadozások jellemzőinek összessége a vízjárás. (Szűkebb értelemben vízjáráson csak a felszíni vízfolyások vízhozamában és vízállásában bekövetkező változások jellemzőinek összefoglalását értik.) A vízkészlet szoros kölcsönhatásban van más természeti adottságokkal, elsősorban az éghajlati, a morfológiai, a geológiai és a talajviszonyokkal, továbbá a növény- és állatvilággal, valamint az egyre fokozódó emberi tevékenységgel is. Az éghajlati viszonyok főleg a hidrológiai ciklust, az abban részt vevő vizek mennyiségét és halmazállapotát befolyásolják. A morfológiai viszonyok (szint-viszonyok és felszíni formák) elsősorban a víz lefolyásának és összegyülekezésének módját, irányát, sebességét, munkavégző- és szállítóképességét határozzák meg. A geológiai és talajviszonyok a természetes tározódás és egyben a felszínalatti vízkészlet, továbbá a vízminőség elsőrendű meghatározói. Az élő szervezetek ugyancsak részt vesznek a vízminőség alakításában, de a növényzet emellett a talajvízkészlet legnagyobb fogyasztója (elpárologtatója). Az emberi tevékenység közvetlenül vagy közvetve, végeredményben a víz kártételeinek elhárítására, a vízigény kielégítésének biztosítására és a vízkész29
