Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)
XVII. fejezet. Területi vízmérleg
1.23 a vizkëszletgazdalkodAssal KAPCSOLATOS EGYES JOGI ËS MŰSZAKI KÉRDÉSEK A vízigazdálkodós alaki szabályait első ízben, példamutató alapossággal, a vízjogról szóló 1885. évi XXIII. t. c. rendezte. A törvény — kisebb kiegészítésekkel — kereken hat évtizeden át mutatott irányt a vízügyek intézéséhez. A vízgazdálkodással szemben támasztott újabb, fokozott igények kielégítésére született a 2/1952. M. T. sz. rendelet a vízjogi eljárási szabályok megállapítása tárgyában. — A rendelet a vízikönyv célját kibővíti, hangsúlyozva, hogy azt alkalmassá kell tenni a vízkészlet-feltárásra, valamint a vízmérleg összeállítására vonatkozó munkálatok eredményeinek állandó nyilvántartására is. — A vízkészletgazdálkodás szempontjából elsőrendű jelentőségű, még a vizek tisztaságának biztosításáról szóló 1/1961. Karm. sz. rendelet is. Az érvényben lévő jogszabályok szerint a vízkészlet-gazdálkodással kapcsolatos tennivalók zöme a Vízügyi Igazgatóságokat és az Országos Vízügyi Főigazgatóságot terheli. A munkában a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet és a Vízügyi Tervező Iroda is közreműködik. A jogszabályok körültekintő előírásai ellenére a gyakorlat azt mutatta, hogy a vízkészlet-gazdálkodáshoz nem rendelkezünk igazán megfelelő alapokkal. A vízkészletek feltártsága és nyilvántartása csak a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetnél kielégítő, a hatósági jogkört betöltő szerveknél nem. — A vízhasználatok és a vízimunkálatok vízikönyvi nyilvántartása értékes, de nem teljes a vízkészlet-gazdálkodás céljaira (közigazgatási egységekre tagozódik, műszaki adatai hiányosak, a változásokat nem követi, a vizek minőségéről alig ad tájékozódást), ezért a Keretterv munkálataihoz is különféle más adatgyűjtéseket kellett felhasználni, illetve végezni. — Vízmérleget gyakorlatilag csak a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, vagy a Vízügyi Tervező Iroda készített, az elsőrendűen érdekelt területi szervek (a legutóbbi időkig) nem. Az ez irányú területi munka szervezeti feltételeit a területi vízgazdálkodási központok alapjainak (vízügyi igazgatóságok) lerakása útján az Országos Vízügyi Főigazgatóság a közelmúltban megteremtette. Biztosítottnak látszik tehát, hogy az e fejezetben összeállított anyagot a területi szervek — központi főhatósági irányítással és kutató intézeti segítséggel — az élet igényeinek megfelelően folyamatosan javítják és minden szinten megvalósul a vízmérlegen alapuló vízkészletgazdálkodás. 2. TERÜLETI VÍZMÉRLEG 2.1 A területi vízmérleg készítésének alapelvci 2.11 A FELHASZNÁLT ADATOK ÉS AZOK MEGBÍZHATÓSÁGA A vízmérleg összeállításánál a téma jelentőségét megillető tehát az elérhető legnagyobb pontosságra törekedtünk. Ennek azonban határt szabott a rendelkezésre álló, Ш. beszerezhető adathalmaz mind mennyiségi, mind minőségi vonatkozásában. Mind a jelenlegi, mind a távlati vízmérleg három nagy fejezetre bontható: a vízkészletre (amelyet részletesen a II. „Természeti adottságok. Területi vízkészlet” c. fejezet tárgyal), a vízigényre (amelyet részletesen a III—XIV. fejezetek tárgyalnak) és végül magára a mérlegre, amely e fejezet tárgya. 2.111 Vízkészletek A vízkészleten belül megkülönböztetünk felszíni és felszínalatti készletet s ez utóbbin belül parti- szűrésű, talaj-, réteg- és karsztvízkészletet. A felszíni vízkészlet mennyiségi meghatározása a vízrajzilag kellő részletességgel tanulmányozott vízfolyásokon, azaz a folyóknál és a nagyobb vízfolyásoknál, az észlelések és mérések alapján összeállított vízhozam-nyilvántartásból statisztikai úton történt. Ilyenek a 13. sz. TVK-egység területén az országos jelentőségű Tiszán és Szamoson kívül a Kraszna és a Túr. Ezeknél a vízfolyásoknál a vízhozamok általában kb. ±10—20%-os pontossággal ismertek. A rendszeres vízrajzi észlelésekbe be nem kapcsolt (vagy csak újabban bevont) vízfolyásoknál — vagyis a kisebb vízfolyások nagyobb részénél — a szórványos megfigyeléseket és a hidrológiai hasonlóság törvényszerűségeit felhasználva határoztuk meg a jellemző vízhozam-értékeket. Itt a pontosság kb. ±20—30%-ra tehető. A felszínalatti vízkészletek közül a partiszűrésű vízkészletre csak a nagyobb folyók kavicsos teraszszakaszaiból számíthatunk. Itt általában a folyók mosott partjait vettük csak számításba, s ezt is bizonyos biztonsággaltettük azért, hogy a részletesen fel nem tárt területeken inkább alá-, mint túlbecsüljük a tényleges értéknél. Ilyen módon a megadott partiszűrésű vízkészletek ± 50% eltéréssel fogadhatók el. Nagyobb partiszűrésű víz előfordulás a 13. sz. TVK területén a Tisza, a Szamos és a Kraszna mellett van. A talajvízkészletet a talajvízforgalom és az áramló talajvíz alapján becsültük meg. A talajvíznek csak az utánpótlódó részét tekintettük felhasználható vízkészletnek. A pontosság a nagy talajvíz' készlettel rendelkező — és így jobban ismert — területeken ±50%-on belül mozoghat. A jelentéktelen talajvíztartó területeken még ennél is kisebb megbízhatóságról beszélhetünk, mert az ország ezen területein a vízadórétegek elhelyezkedését sem ismerjük kellő részletességgel. Karsztvízkészlete a 13. sz. TVK-egységnek nincs. Legnehezebb volt megállapítani a rétegvízkészlet nagyságát. Most az eddigi módszerekkel szemben, vízadó összletenként és tájegységként saét275
