Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)
XI. fejezet. Víziutak, kikötők
XI. FEJEZET Víziutalc és kikötők 1. BEVEZETÉS 1.1 A témakör ismertetése A feldolgozás során három időszakot különbözr tétünk meg. Az első időszak határa 1960. december 31-e, mely a szövegben megegyezik a jelennel, és egyben elhatárolja a múltat. A második időszak 1961-től 1980-ig terjed, és ez szorosan kapcsolódik a népgazdaság 20 éves távlati fejlesztési tervéhez. A harmadik az 1980 után következő és le nem határolt időszak. Ebben a részben kerülnek feldolgozásra a 20 éves tervidőszak utáni fejlesztési lehetőségeik. Víziközlekedés alatt áruknak és személyeknek vízi járműveken menetrendszerű vagy egyedileg megszervezett szállítását értjük. A víziközlekedés útvonalai a víziutak. Magyarországon, nagyhajózásról, Duna-tengeri hajózásról és kishajózásról beszélünk. A nagyhajózás lehet nemzetközig átmenő és bel- hajózás. Nagyhajózás alatt a 250 tonna teherbíróképességű vagy ennél nagyobb, kishajózás alatt pedig csak aZ ennél kisebb vízijárművek közlekedését értjük. Egyes vízfolyásokon, illetőleg azok szakaszain csupán kishajózás lehetséges. A belhajózásra alkalmas víziutak alkotják az ország víziúthálózatát. A kishajózás esetében országos vízi úthálózatról nem lehet beszélni, hanem csak össze nem függő, különálló kishajózási utakról. A víziúthálózat természetes (folyók, tavak) és mesterséges (hajócsatornák, csatornázott folyók) vízi utakból áll. Csatornázott folyónak azt a folyót nevezzük, amelyen a víz természetes lefolyási szintjét műtárgyak (duzzasztómű) segítségével legalább olyan magasra duzzasztják, hogy az a vízijárművek közlekedéséhez a duzzasztómű felett megkívánt vízmélységet és hajóút szélességet biztosítsa. Vízerőhasznosítási és vízkivételi stb. okokból természetesen ennél magasabb vízszint is létrehozható. Kikötök — nyílt és medencés változatban — a víziutak olyan állomáshelyed, ahol a hajók sziemély- vagy áruforgalom lebonyolítására biztos, védett helyen tartózkodhatnak. A kikötőben — céljuk és nagyságuk szerint — forgalmi (csatlakozó utak, vasútak, stb.), rakodó (partfal, daruk stb.) és tároló berendezések, tárházak szükségesek. Rakodónak nevezzük a víziútmenti olyan nyílt partszakaszokat, amelyek teherárúk rakodására al- alkalmasak és erre a célra esetleg berendezésekkel is ellátottak. A kikötők rendeltetés szerint lehetnek: személy- forgalmi, sport-, teherforgalmi és hajózási üzemi kikötők, ezek közé tartoznak a téli kikötők és a téli menhelyek is. A 13. számú Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Kerettervnek ebben a fejezetében a sportkikötőkkel nem kell foglalkozni, mert ez a témakör а „XIV. Vízparti üdülés, fürdők, vízásportofc és természet- védelem” c. fejezetben kerül kidolgozásra. A természetes víziutak medrében a haj óutat — amennyiben az természettől fogva nem állna rendelkezésre — szabályozási módszerekkel állítják elő. Ezért a folyókon kisvízi szabályozást végeznek. Ez a fejezet a szóbanforgó minimális víziút méreteket írja elő, a szükséges munkálatok а „III. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása” c. fejezetben kerülnek kidolgozásra, mert ezek a mederszabályozás munkálataihoz tartoznak. A fejezet tárgyalja a víziutak vízszint feletti űrszelvényének, a mesterséges víziutalk medrének, továbbá a hajózsilipeknek a minimális méreteit is. 1.2 A viziutak és kikötők múltja és jelene A Felső-Tiszavidék víziútjai: a Tiszabecs—Tokaj közötti 207,9 'km hosszú Tisza-szakasz és a Szamos folyónak a Csenger fölötti országhatártól a vásáros- naményi tiszai torkolatig terjedő 52,0 km hosszú szakasza. A két víziút közvetlenül kapcsolódik egymáshoz, együttesen pedig az ország északkeleti részét — a Szabolcs—Szatmár—Beregi síkságot — kapcsolják be a tiszai víziút rendszerbe. Sajnos, ez az egyébként helytálló megállapítás inkább csak a lehetőségekre vonatkozik, nem pedig a tényleges helyzetre; hiszen mindeddig az egész Tiszán nem alakult ki számottevő víziforgalom, a Tokaj feletti szakaszon pedig az utóbbi években csupán a Felső- Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság vízépítési kőszükségletét szállították a MAHART, illetve kis részben a VÍZIG hajóparkjával. A felsőtiszai hajózásnak fent jellemzett pangása annál is inkább szembetűnő, mert a XVII. és XVIII. századból származó feljegyzések szerint mind a Tiszán, mind a Szamoson jelentős mértékű só-, ga219
