Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
szakaszokon az érdekeltek önerejükből töltésekkel igyekeztek gátat vetni, elsősorban a Tisza pusztításainak. A nagyobb tervek azonban nem valósultak meg, a kisebb összefogások alapján épült létesítmények pedig legfeljebb helyi bajokat orvosoltak. A káros vízügyi helyzet javulása a Felső-Tisza- vidéken is Széchenyi István felléptével kezdődött meg. Széchenyi a Tiszavölgy szabályozásával kapcsolatban az érdekelteket 1845 október hó 9-ére Tisza dobra értekezletre hívta össze. Ezen az értekezleten született meg a későbbiekben nagyjelentőségűvé vált „Alapirat”, amelyben elhatározták, hogy az érdekeltek .képviselőiből Pestre összehívandó értekezlet által megállapítandó forrásokból szabályozni fogják a Tisza folyót és mellékfolyásait. A megismétlődő vízkárok elhárítása érdekében a Felső-Tiszavidéken 1846-ban, az elsők között alakult meg a Bereg vármegyei Ármentesítő és Vízszabályozó Társulat, valamint a Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat. Az államilag irányított átfogó vízgazdálkodás kialakulása csak a XIX. század második felében vett nagyobb lendületet. A szabadságharc bukása után 1850-ben kelt császári parancs Tiszaszabályozási Központi Bizottságot létesített és a folyószabályozást állami feladatnak minősítette. A folyamszabályozási feladatok ellátására osztálymérnöki hivatalokat létesítettek, amelyek 1867-től kezdve, mint Folyammémöki Hivatalok működtek. A 13. számú Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterv területe 1919-ig a Szatmárnémeti és a Sátoraljaújhelyi, 1921-től pedig a Nyíregyházai és a Sátoraljaújhelyi Folyammémöki Hivatalok működési területéhez tartozott. A vízrendezések megindításában nagyjelentőségű volt az 1885. évi XXIII. t. c. megalkotása és ezzel egyidejűleg a Kultúrmérnöki Hivatalok szervezése. A terület 1919-ig a Debreceni és a Sátoraljaújhelyi, 1921-től a Debreceni Kultúrmérnöki Hivatalhoz tartozott. A Kultúrmérnöki Hivatalok az I. fokú Vízügyi Hatóságok, — az alispánok mellett —, engedélyezési és egyéb vízügyi vonatkozású ügyekben ellátták a hatósági szakértői teendőket is. A területen folyó árvédelmi és vízrendezési munkálatok végrehajtásában nagy szerepe volt és jelentős terheket vállaltak a vízitársulatokba tömörült érdekeltségek. A Felső-Tiszavidéken az idők folyamán a következő vízitársulatok alakultak: 1 1. Beregvármegyei Ármentesítő és Vízszabályozó Társulat 1846 58 599 ha 2. Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat 1846 36 929 ha 3. Nyírvízszabályozó Társulat 1879 33 991 ha 4. Ecsediláp Lecsapoló és Belvízszabályozó Társulat 1895 43 915 ha 5. Keleti Nyírvízlecsapoló Társulat 1910 4 196 ha 6. Középnyírvíz Belvízrendező Társulat 1914 1 858 ha 7. Tisza—Szamosközi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat 1914 67687 ha A társulatok alakulásának évszámai tájékoztatást adnak a szabályozási és az ármentesítési munkálatok megindításáról. A Tisza szabályozása és töltéseinek megépítése már 1846-ban megindult. A szabályozások a századfordulón befejeződtek. A töltések végleges kiépítése azonban átnyúlt a felszabadulás utáni évekre is. Az Ecsedi-láp lecsapolására a századfordulón, a Tisza—Szamos-köz rendezésére, valamint a Nyírség délkeleti részének a vízrendezésedre csak az első világháború után került sor. Az ármentesítő társulatok az ármentesítések és a vízrendezések területén nagy feladatokat oldottak meg. Működésük következtében többszáz kilométer töltés épült, és 250 000 ha terület mentesült a vizek kártételeitől. A felszabadulás előtti társadalmi berendezkedés következtében mindinkább a külterjes gazdálkodást folytató nagybirtokosság intézményeivé lettek, és a nagybirtokosok területi majoritásának következtében elsősorban azok kívánságait hajtották végre. Utóbbiak miatt a szocialista társadalomban nem maradhattak fenn, és 1948-ban államosították őket. 2.2 A vízügyi szolgálat fejlődése A 13. számú Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterv területén a vízügyi szolgálat múltját a 2.1 fejezetben ismertettük. Az ismertetésből látható, hogy a Felső-Tiszavidéken a felszabadulás előtt a vízgazdálkodás egymással összefüggő ágazataival, különböző hivatalok és érdekeltségek foglalkoztak. Hiányzott a fejlődés irányát és a fejlesztés arányait meghatározó központi szervezet és a végrehajtó egységek területi szervezete. A helyzetet még bonyolította, hogy az ivó- és az ipari vízellátást más főhatóságok különböző szervei intézték. A 6060/1948. számú kormányrendelet az összes vízgazdálkodási kérdések megoldását állami feladatnak nyilvánította, és az egyes vízügyi szervezetek főhatóságként felállította az Országos Vízgazdálkodási Hivatalt. Ez a rendelet államosította a vízitársulatokat. Ezekkel a szervezeti intézkedésekkel a Felső-Tiszavidéken is megteremtődött az egységes vízgazdálkodási szervezet kialakításának a lehetősége. A területi teendők ellátására Vízgazdálkodási Körzeteket, azon belül Ár- és Belvízvédelmi-, továbbá Folyammémöki Kirendeltségeket szerveztek. A Felső-Tiszavidéken ebben az időben az alábbi vízügyi szervek működtek. Vízgazdálkodási Körzet, Debrecen, Folyammémöki Kirendeltség, Nyíregyháza, Ár- és Belvízvédelmi Kirendeltség, Debrecen, Ár- és Belvízvédelmi Kirendeltség, Nyíregyháza, Vízgazdálkodási Körzet, Miskolc, Folyammémöki kirendeltség, Sátoraljaújhely. Átmenetileg 1951-től 1953-ig az egységes szervezet kettéoszlott, és két hivatal alakult a 13. számú Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterv területén. Az Árvédelmi és a Folyamszabályozási Hivatal, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, a Kultúrmérnöki és Belvízrendező Hivatal pedig a 23
