Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)

VIII. fejezet. Ivó- és ipari vízellátás

1.2 A múlt és a jelen

1.21 AZ IVÓVÍZELLÁTÁS MCLTJA ÉS JELENE

A Tisza folyó északi iránytörésétől délre fekvő hajdani Szabolcs-Szatmár, Bereg és Ung megyék részei képezik a jelenlegi Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság működési területét. Az első településekben az emberi élethez szükséges vízigényt elsősorban a Tisza, Szamos és Kraszna, valamint a nagy állóvizek elégítették ki. A lakosság szaporodásával — miután forrásvíz a területen egyáltalán nincs — a települések eltávolodtak az élő vizektől, előbb az oda torkolló patakok mentére, majd ettől is távolabbi helyekre. Kezdetben át nem eresztő rétegekre telepítették ásott talajvízkútjaikat, majd ezen tapasztalatokon okulva a legfelsőbb vízátnemeresztő réteg alatti második réteg szűrt vizét emelték ki. Általánosságban 10 m-nél mélyebb kút létesítése csak igen ritkán vált szükségessé, ennek következtében majdnem minden lakóház telkén található talajvízkút, melyből ivóvíz kivételével minden házi és állattartási vízszükséglet fedezhető. A kutak átmérője 80 cm körüli, vízadóképességük csekély, mert az aprószemű homokból álló vízadó réteg utánpótlása lassú.

Az így kialakult helyzeten a kutak egészségügyi vizsgálata változtatott. Kisebb-nagyobb járványok nyomán kiderült, hogy a kutak vize a régen lakott, vagy sűrűn települt területeken egyre fertőzöttebbé vált a trágya, szemétdombok, árnyékszékek levének leszávárgása következtében. Ekkor kezdődött meg a múlt század utolsó negyedében az alsóbb — nem fertőzött — mélyebb rétegek igénybe^ vétele. Ezzel lezárult az aknakutak kora és megkezdődött a fúrt csőkutak időszaka. A kútfúrás egészségügyi követelménnyé vált. A városokban mind több és több magán- és közkút, a községekben pedig az. országosan kialakult helyzetnek megfelelően községenként legalább egy-egy közkút létesült. Ezek. a kutak kezdetben ún. belógós kutak voltak 2” átmérővel, legfeljebb 40—50 lit/perc vízszolgáltatással. Ez a vízmennyiség az akkori igényeket ki is elégítette. A fejlődés során először 60, majd 80, sőt 100 m-es rétegeket kapcsoltak be és megkezdődött a nagyobb átmérőjű kutak létesítése is. Legújabban részben a, felsőbb rétegek túlterhelése, részben az alsóbb rétegek jobb viza dóképessége következtében 200 m-t meghaladó kutakat is létesítenek, mely versenynek szükségképpen a városa központi vízellátás vet véget, ami a megyei vízellátás! harmadik szakaszát képezi. Így alakult ki a megyében a községek méyfúrású közkutas, valamint a városok zömmel magánkutas ivóvízellátása. Ilii

A víz vastartalma a megye területén általában meghaladja az Országos Közegészségügyi Intézet által megengedett, illetve tűrhetőnek jelzett értékeket. Különösen rossz a helyzet Nyíregyháza város területén kiemelt vizeknél. E körülmény indokolja a város központi vízellátásának szükségességét. A megye területe a tiszalöki járás kivételével a pleisztocén korban lesüllyedt limonit-tartalmú,

aprósziemű, hordalékanyaggal töltődött föl. Ennek vastartalma jelentkezik kútjainkban. Megyei viszonylatban a tűrhető minősítést meghaladó vastartalom a kutak 80%-ánál jelentkezik, ami 20%- kal magasabb az országos átlagnál. Vasasság szempontjából legkedvezőtlenebb a tiszamenti terület. A vize keménységét tekintve általában 12 nkf feletti a vizek fele, további egynegyed része 8 nkf feletti, közel egyötöde 18 nkf feletti és csupán mintegy 1/12 része ad lágy vizet. Legrosszabb a helyzet a tiszalöki járásban, legkedvezőbb a közép-szabolcsi területen.

A terület vízellátási helyzetére jellemző, hogy az 584 460 fő összes lakosságból magasabb szintű vízellátásiban (regionális, központi) míg a közigazgatási, mezőgazdasági szempontból jelentős városok (Nyíregyháza, Kisvárda, Mátészalka) lakossága sem részesül. Ugyancsak nem létesült a terűiéiben, mind ez ideig egyetlen törpevízmű sem. Az ivóvízellátás színvonalát tekintve tehát a Nyirség vidéke igen szomorú képet, országos viszonylatban pedig erős lemaradást mutat. Az ellátottak arányát vizsgálva ezzel szemben megállapítható, hogy — habár közkutas módon is, de — a terület összes lakosságának 64,0%-a részesül ivóvízellátásban. Ez a szám az országos átlag felett van. Közkutas ellátáson felül 11 db lakótelepi, illetve intézményi kisvízmű, további 2180 fő (0,5%) vízellátását biztosítja. A lakosság 36%-a zömmel fúrt és ásott magánkutak vizét fogyasztja.

A területen nyilvántartott 971 db fúrt közkút, továbbá 11 db kisvízmű napi víztermelése mintegy 19 000 m3, ami egy ellátott főre vetítve kb. 50 liter, a terület összes lakosságára vetítve pedig 35 liter fajlagos víztermelést jelent. Kisvízművek 13 km hosszú nyomóvezetékkel és 6 db 180 m3 össz- térfogatú víztoronnyal rendelkeznek.

1.22 AZ IPARI VÍZELLÁTÁS MÚLTJA ÉS JELENE

A területen lévő kisszámú ipari üzemek döntően mezőgazdasági és élelmiszeripari jellegűek. Kivételt képez a Nyírbogdányi Kőolajipari V., a Téglás! és Kisvárdai Vasr-, illetve Fémipari V., továbbá a MÄV üzemek vízellátása. Ezen üzemek jellegzetessége, hogy több kisebb apró üzemből fejlődtek ki fokozatosan. A vízellátás is ennek megfelelően alakult ki párhuzamosan a mélyfúrású kutak technikájának fejlődésével. Az üzemek ipari vízellátása zömmel ugyanis ivóvízminőségű vízből történik. Ennek főoka, hogy a terület azon jelentősebb települései, melyekben a szükséges munkaerő biztosítható, továbbá, ahol az ipar vasúti kiszolgálása lehetséges, a nagyobb vízfolyásoktól távolabb alakultak ki. Még ott is, ahol felszíni vízkivétel lehetséges volt, tekintettel a vízfolyások nyári vízhozamcsökkenésére, szükségessé vált az üzemek mélyfúrású kutakból történő ipari vízellátása. Ezt különben az élelmiszeripari üzemek jellege egyébként is megköveteli. Nagyobb felszíni vízkivételek csak ott létesültek, ahol ezt az üzem jellege megengedte és a nagy vízmennyiség is minden időben rendelkezésire állt (kenderkikészítő üzemek, keményítő176