Körösvidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 12., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
gített lakosság víszonyszáma, s ennél is rosszabb a helyzet szennyvízelvezetés tekintetében. A Körösvidék vízgazdálkodásának történelmi múltját illetően három korszakot különböztethetünk meg. Első a vizek uralmának korszaka a legrégibb időktől Széchenyi fellépéséig. Ezt követi az alapvető ármentesítési munkálatok korszaka, majd a jelenlegi időszak, ami a teljes értékű komplex víz- gazdálkodáshoz való átmeneti időszaknak tekinthető. A honfoglaló magyarság halászó, — vadászó — és állattenyésztő foglalkozásából következett, hogy letelepülési helyéül a vizek mentén elterülő füves pusztaságokat választotta. A honfoglalás idején a Maros akkori deltái és a Körösök elágazásai közötti területek igen alkalmasak voltak ehhez az életmódhoz. Nem véletlen tehát, hogy a vezéri törzs után, a leghatalmasabb települése helyéül a Gyulák törzse, éppen ezt a területet választotta. Történelmi adataink szerint a terület akkor sokkal gazdagabb volt vízfolyásokban. Haán Lajos: Békés megye hajdana c. művében a Körösök elágazásainak és ereinek egész sorát ismerteti. De ugyanilyen képet rajzol a környék vízrajzáról Gallacz János is. Ilyen folyó volt pl. a Veker, melynek egykori medemyomai világosan mutatják, hogy valamikor jelentős vízhozamú folyó volt. A szakirodalomban egyre inkább tért hódít az a felfogás, hogy ezeknek a vízfolyásoknak megszűnése, elapadása nem a vízépítési munkálatok következménye, hanem az erdőirtásnak, s a korábban erdős vagy parktáj jellegű területek megszűnésének és az ezzel járó kiszáradásnak. A terület történelmi múltjára vonatkozó másik jellegzetesség, hogy a Sárrét keletkezése nem őseredeti, hanem a szakemberek megállapítása szerint későbbi medencesüllyedés következménye. A folyók által szállított hordalék lerakodása nem tartott lépést a medence süllyedésével, ezért a terület elvizenyősödött. Az eddigiekből következőleg tehát részben emberi beavatkozás, részben pedig természeti behatások következtében változott időközben a terület vízrajzi képe. Ezektől függetlenül bizonyos, hogy a honfoglaló magyarság azért választotta letelepülési helyéül a vizek mellékét, mert biztosítani kívánta a maga részére azok haszonvételét: a halászatot, a bőven termő legelőket, a réteket, állatai és a maga részére szükséges ivóvizet, sőt a váratlan támadás elleni védelmet is. Ezeken túlmenően azonban vannak írásbeli adataink arra vonatkozóan, hogy már a XIII. században fellelhetők a vízépítkezések nyomai. Gallacz János említi, hogy Békés megyében is találhatók ma már ismeretlen célú „ördögárkok”, gátak, melyek szintén lecsapoló és ármentesító létesítmények lehették. Ennél több írásbeli emlékünk maradt fenn a vízhasznosítással kapcsolatban. Kálmán király 1100-ból származó dekrétumából tudjuk, hogy a halastavak és halászhelyek István király óta adomány tárgyát képezték. A hajóvám Nagy Lajos király 1351. évi dekrétumában, a vízimalom pedig Mátyás király 1478. évi dekrétumában szerepel először. A vízhasználatokra és vízépítési műtárgyak becsértékére nézve pedig egész sor adatot találunk Werbőczy Hármaskönyvében. Bár ezek az írásos emlékek nem kifejezetten a mi területünkre vonatkoznak, hatályuk természetesen erre is kiterjedt, s az nem is szorul erősít- getésre, hogy a Körösök vidékén fejlett halászat volt. Tudjuk azt is, hogy az ország más vidékeihez hasonlóan területünkön sok vízimalom működött abban az időben. Nagyobb méretű vízimunkálatok voltak a középkorban a hadászati célú mocsárvárak, sárvárak védelme érdekében. A hegyvidéki erődök megközelíthetetlenségét a síkvidéken mesterségesen kellett előállítani. Ezt úgy érték el, hogy a várakat a folyók torkolatában, a mocsaras szigetein, félszigetein építették és a patakok, folyók, mocsarak vizével mesterségesen megtöltött várárokkal vették körül. Ilyen építkezés vidékünkön a XV. századból származó gyulai vár, melyet a Körös ágai között minden oldaliról vizesárokíkal vettek körül. Az árok napjainkban is jól látható, sőt a vár rekonstrukciója és műemlékként történt karbahelye- zése során, legszélesebb részén csónakázó tóként kiszélesítették. Mint már az előbbiekben rámutattunk, a Körösöknek régebben a mainál több ága szeldeste a terület keleti részét és medencesüllyedés következtében ugyancsak ezen a részén kialakult a Kis- Sárrét, mely Füzesgyarmat határán át összeköttetésben volt a Nagy-Sárréttel. A Tisza és a Körösök árvizei ebben az időben nemcsak a Hármas- Körös betorkolásánál közlekedtek egymással, hanem az áradások alkalmával kimosott és állandósult széles erek közvetítésével is. A Tisza, mint a Körösök vizének befogadója, nagy befolyással volt a Körösök völgyére is. Áradásai alkalmával mesz- sze vissza duzzasztotta azok vizét, mely a Kettős- Körösön egészen Békésig éreztette hatását. A sekély meder hamarosan megtelt és a szomszédos lapályokon terült szét. A mélyebb területek állandó víz alatt állottak és teljesen elmocsarasod- tak. A terület e részének elmocsarasodásához hozzájárult az is, hogy a Berettyó a szabályozás előtt Bakonszegtől Nagyrábé, Sárrétudvari, Füzesgyarmat, Turkeve, Mezőtúr határán keresztül folyt a Hármas-Körösbe. Amikor azonban a Körös megáradt, a Berettyó vizét nem tudta befogadni, s az szabadon terjengett a Nagy-Sárréten. Békés megye levéltárában olvashatjuk, a vármegyei alispánnak az 1780-as évekből való leiratát, melyben felszólította Füzesgyarmat község elöljáróságát, hogy kérjék meg a helybeli csikászokat és pákászokat, állapítsák meg, hol van a Berettyó tulajdonképpeni medre. Az ármentesítések és lecsap olások előtt igazi vízivilág volt itt, mely rendszeresen élelmet, építési anyagot, védelmet és munkát biztosított a lakosságnak, máskor viszont vizek sorozatos kártételeivel éveikig tartó ínséget hozott. Az ártéri községek lakói egyébként alkalmazkodtak a terület viszonyaihoz és ahhoz szabták 23
