Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)
VII. fejezet. Halászati vízhasznosítás
1.2 A múlt és jelen 1.21 A TERMÉSZETES VIZEK HALASZATANAK MŰLTJA ÉS JELENE Északmagyarország vízfolyásain a természetes vízi halászatnak nagy múltja van. A Tiszán, a Bodrogon és kiöntéseiken a halász-pákász élet már a XV. században erősen elterjedt. A halászat szabad foglalkozás volt és több halász „Céh” alakult. A folyók halállomány о abban az időben még kimeri thetetlennek látszott, de az 1800-as években megindult folyószabályozási és lecsapolási munkák következtében már csökkenni kezdett. A halászok százszámra váltak meg ősi foglalkozásuktól. Az 1900-as években a természetes vizek halhozamai tovább csökkentek, mert a hal természetes szaporodásához szükséges nagyterületű, sekélyvizű nyílt árterek eltűntek. Északmagyarország középszakasz jellegű folyóvizei a Hemád és a Sajó jelentős halállománnyal rendelkeztek. A nagy halbőség ellenére ezeket a folyókat nem halászták intenzíven, mert halállományuk nagy részét az akkor még értéktelennek tartott márna és balin (önhal) alkotta. Az iparosodás következtében egyes vízfolyásaink elszennyeződtek és halászati szempontból teljesen értéktelenné váltak (pl. a Sajó, a Hangony és a Színva). 1959 óta a Bodrogon időszakonként szenny vízhullámok vonulnak le, amelyek a felvándorló halállományt minden esetben elpusztítják. A felszabadulás után a Tiszán, a Bodrogon és holtágaikon négy halászati termelőszövetkezet ala- _ kult. Ezek összesen 2 592 ha vízterületet bérelnek. A terület többi vízfolyása és állóvize — mintegy 1 203 ha összterülettel — a horgászegyesületek kezében van. A bérlők a vízterületeket halivadékkal rendszeresen népesítik. A tokaji „Tiszavirág” Halászati Termelőszövetkezet a szükséges ivadék mennyiségét Tokaj község határában lévő ivadéknevelő tavában tenyészti. A horgászvizek ivadékutánpótlását a szerencsi, bőcsei és hejőcsabai ivadéknevelő tavak biztosították. Ezek közül a bőcsei ivadéknevelő tavat 1960- ban kikapcsolták. Több kisebb vízfolyás halászati hasznosítása még nem történt meg. Az 1960. évi halfogás mértékéről és a vízterületek megoszlásáról a 1. sz. melléklet tájékoztat. A táblázatból kitűnik, hogy éppen a nagy vízfolyások (Tisza, Bodrog, Hemád) halhozamai a legcsekélyebbek. 1.22 A TÓGAZDASÁGI HALTENYÉSZTÉS MŰLTJA ÉS JELENE Északmagyarország területén a múltban tulajdonképpen csak három tógazdaság létesült pontytermelési céllal. Ezeka bükkábrányi, a harsányi és a monoki tógazdaságok, amelyeknél egynészt a tavak csekély kiterjedése, másrészt a kezelésüknél mutatkozó szakértelem hiánya már eleve kizárta, hogy számottevő gazdasági tényezővé válhassanak. Annak ellenére, hogy Északmagyarországon jelentős kiterjedésű természetes vízterületek vannak, szakszerű halászatról, illetve haltenyésztésről alig lehet beszélni. A felszabadulás után épültek ugyan a kásebb-nagyobb tsz-tógazdaságok, de ezek nem minden esetben váltották be a hozzájuk fűzött gazdasági reményeket. A meglévő nagyobb gazdaságok termelése közelítőleg sem éri el azt a szintet, amit adottságaik lehetővé tesznek, nem is beszélve a piaci kereslet kielégítéséről. A tsz. kezelésben lévő tógazdaságok visszaesését főleg a szakértelem hiánya okozta. Nem kértek szaktanácsot, de nem is voltak hajlandók azt elfogadni. Az építés utáni első év 1—2 q/kh. természetes hómmá után kedvüket vesztve, a tavak üzemelését beszüntették. Igen sok esetben a kis tógazdaságok eredménytelenségét nem a szakszerűtlen tenyésztésben, hanem az építési munkák hiányosságában keresték, holott olyan építési hiányosságok, amik a termelést is befolyásolták volna, sehol sem fordultak elő. Külön meg kell említenünk a pisztrángos tavakat. Ezeknek az elhanyagolása még napjainkban sem került teljesen felszámolásra, pedig jelentőségük messze túlmegy a 10. sz. TVK területének határain. A jó termelési adottságokkal rendelkező tógazdaságok alkalmasak lehetnének az egész ország pisztrángivadékkal való ellátására. A tógazdaságokat, melyeknek a műszaki adatait a 2. sz. melléklet tartalmazza, az alábbiakban ismertetjük. Heves megye területén: 1. Szilvásvárain pisztrángos halgazdaság A tavak Szilvásváradtól D-re, a Szalajka völgyben fekszenek. A hat tóegység közül négy erősen feliszapolódott. A legkisebb egység tulajdonképpen a sziklaforrás vízgyűjtő medencéje. A tavak halállománya 1949-ig tisztán sebespisztráng volt. Később — a halászati felügyelőség tilalma ellenére — a szivárványos pisztrángot is meghonosították. 1952-től a Magyar Országos Horgász Szövetség a tavak termelését némileg fellendítette, és a horgászegyesületek pisztrángos vizeit az rtt tenyésztett ivadékokkal népesítette be. 2. Mezőtárkányi tógazdaság A mezőtárkányi vasútállomástól ÉNy-ra kb. 400 m-re lévő 1953-ban létesült tógazdaság a „Szabadság” Mg. Tsz. tulajdona. Elhanyagolt állapotban van, jelenleg nem üzemel. 3. Felsőtárkányi Sziklaforrás tó Felsőtárkány községtől ÉNy-ra, az eger—lillafüredi út mellett, a Nyugatbükki Állami Erdőgazdaság parkjában található. Vizét eredetileg a Sziklaforrásból kapta. 1948 óta a Tárkányi patak táplálja. Halállománya eredetileg domojkó és ponty volt. Később lillafüredi eredetű szivárványos pisztránggal népesítették be. 242
