Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)

VI. fejezet. Öntözés

kapjuk meg, hogy az öntözőrendszer teljes kiterje­déséből levonjuk a mezőgazdasági művelésre nem alkalmas (csatornák, utak, belsőségek stb.), továb­bá a különféle (mezőgazdasági, talajtani, topográ­fiai, műszaki, gazdaságossági stb.) okok miatt az öntözésből már eleve kizárt terület részeket és a megmaradó területet szorozzuk — talajkategórián­ként — a megállapított öntözési százalékkal. Egyidejűleg öntözhető terület az öntözésre be­rendezett területnek az a része, melyet a vetésfor­gók száraz szakaszában nem öntözött területrészek leszámításával kapjuk meg Az öntözőrendszer ma­ximális vízigényét az egyidejűleg öntözhető terület- nagyság figyelembevételével kell meghatározni. 1.2 Az öntözés múltja és jelene A TVK területén az öntözés múltját és a jelenle­gi öntözések helyzetét. Heves és Borsod-Abaúj- Zemplén megyékre vonatkozóan külön-külön vizs­gáljuk, mert — a két megye különböző természeti és egyéb adottságainak megfelelően — az öntözés sek jellege a két területen egymástól eltérő. Heves megyében az Egervölgyi öntözőrendszerben az ön­tözésnek több évtizedes múltja van. Ezzel szemben Borsod megyében az öntözések többségét szór­ványtelepek alkotják; a nagyobb egységet képező Hemádvölgyi öntözőrendszer tradícióval nem ren­delkezik. A két megye öntözéseinek közös vonása, hogy — eltérően az Alföldtől, ahol a rizstermelés volt az öntözés elterjedésének elindítója — ez a terület az öntözéses gazdálkodás főként kertészeti, rét-, lege­lő- és kisebb mértékben szántóföldi öntözésekkel kezdődött. M Heves megyében összefüggő egység az Egér-völ­gyi öntözőrendszer. Az Eger patak malamcsatomá- jára, támaszkodó öntözőrendszer már 1895-ben szer­vezetten, társulati formában üzemelt. Vízellátását az Eger természetes vízhozama biztosította (95%- o® kisvízhazam 200 1/s, mely a felszabadulás előtt 849 ha öntözését tette lehetővé. Később az öntözé­sek területe lecsökkent, — 1960-ig az 578 ha-t so­hasem haladta meg, — mert az Eger patak vizét ipari vízhasználatok vették igénybe. Az öntöző- rendszer nem korszerű, mert — bár vízellátásét egységes főműrendszer biztosítja — az öntözőtele­pek szétszórtak. Ennek ellenére az öntözésben szerzett kedvező tapasztalatok hatására a termelő üzemek törekedtek az öntözésre és a takarmány­bázis növelése, a közeli fogyasztói igények kielégí­tése érdekében igyekeztek a lehetőségeket — a ne­hézségek ellenére is — maximális mértékben ki­használni. Nehézséget okoz jelenleg az öntözés szempontjá­ból az említett ipari vízfelhasználáson kívül az a körülmény is, hogy a monosbéli szénmosó, a bél- apátfalvai cementgyár és Eger város ipari üzemei szennyvizeiket az Eger patakba vezetik be. Megemlítjük még a Heves megyei kutas öntözé­seket, melyek szétszórtan kisüzemi lehetőségeket biztosítottak, de a nagyüzemi öntözés bázisául nem szolgálhatnak. Borsod-Abaiúj-Zemplén megyében a legjelentő­sebb öntözhető terület a Hemád völgyében találha­tó. Vízellátását a Hermádból, a hemádszurdoki duzzasztó felett kiágazó Bársonyos csatorna bizto­sítja. A rendszer átfogó terve 1946-ban készült el, melynek alapján a legdélibb része 1949-ben kiépült. A meglévő művek 492 ha felületi öntözést tesznek lehetővé, mely terület — esőztető öntözési mód­szert is alkalmazva — 654 ha-ra növelhető. A fenn­álló lehetőségek kihasználása azonban eddig csak igen kis mértékben történt meg, aminek az oka részben az, hogy a rendszer területén a mezőgaz­daság átszervezéséig főként kisparcellás gazdálko­dás folyt, az állami gazdaságok pedig a környező ipari területek elszívó hatása következtében mun­kaerőhiánnyal küzdött. A nehézségeket növelte még az a körülmény is, hogy a berendezések létesí­tésénél a mezőgazdasáki követelményeiket és igé­nyeket nem minden szempontból vették figyelem­be. Mindezek ellenére a rendszerben megfelelő át­alakítással hatékony öntözés biztosítható. Rendszereken kívül a TVK területén csak szór­vány öntözésekkel találkozunk, melyeknek legna­gyobb része öntözésre szorítkozott. Közülük a Bódva völgyében, továbbá Miskolc környékén né­hány kisüzemi kertészet és nagyüzemi rétöntözés mutatott fel jelentősebb eredményt. Az elmondottakból világosan látható, hogy a te­rület régi öntözései — kisüzemi jellegüknél fogva — a szocialista mezőgazdaság termelési viszonyai­val nem álltak összhangban, a nagyüzemi igények­hez nem tudtak alkalmazkodni. Ezért az öntözés­fejlesztés ezen a területen csak új alapokon válik lehetségessé. Az ezzel kapcsolatos problémák külö­nösen 1957 után merültek fel, amikor a mezőgaz­dasági nagyüzemek részéről fokozatosan jelentkez­ni kezdtek a korszerű öntöző berendezések iránti igények. Ugyanakkor azonban érezhetővé váltak azok a káros hatások is, amelyek a terület vízfolyá­sainak a vizét — az iparfejlesztéssel kapcsolatosan — mind mennyiségi, mind minőségi szempontból kedvezőtlenül befolyásolták. 1.3 Az öntözés fejlesztésének szükségessége A vizsgált területen az öntözés fejlesztése a meg­lévő öntözőberendezések további fejlesztésével csak kis mértékben lehetséges. A szórványöntözé­sek a fejlesztés bázisát nem képezhetik. Az öntözé­ses gazdálkodásnak minél nagyobb területen való bevezetését viszont több szempont indokolja,: — Az éghajlati viszonyok, a csapadék eloszlása — elsősorban a délborsodd területen — rendkívül kedvezőtlen, a helyi feltételek azonban több he­lyen kiválóan alkalmasak olyan növények terme­lésére, melyeknél az öntözés hatékonysága a legna­gyobb. Ilyen szempontból a legfontosabb a Tokaj- hegyaljai borvidéken a szőlők, a hegyek lábánál pedig — főleg a lejtőkön — a gyümölcsösök öntö­zése. — A terület Magyarország második legnagyobb iparvidéke, amely a mezőgazdasági termékek szá­mára — elsősorban a közvetlen fogyasztásra kerü­lő zöldség- és gyümölcs tekintetében — fontos fel­206

Next

/
Thumbnails
Contents