Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
tásával és rőzsegátakkal védekeztek. Ennek a hatása a vízmosások kb. 50%-ánál ma is megmutató kozik. Ezek a vízmosások kataszterében nem is szerepelnek. Később az 1920—30-as években is megindult egy ilyen talajvédelmi akció, mely azonban nem any- nyira erdősítésekkel, mint inkább gátépítésekkel védte főként azokat a kultúrákat, melyek nagyobb hozamokat biztosítottak a tulajdonosaknak. Буеп talajvédelemben főként a szőlők részesültek, mintegy kiegészítve az olaszok által bevezetett teraszos területrendezést. Ebben az időben Nyíri, Kovácsvágás, Füzérradvány, Sátoraljaújhely, Bod- rogzsadány, Tokaj, Tárcái, Ond, Golop. Abaúj- szántó, Hejce, Gönc, Sajóvámo®, Szendrőlád, Arló, Borsodnádasd, Bükkmogyorósd és Domaiháza köz- ségek határában épültek kőből, földből és rozséból vízmosáskötő gátak. A Tokaj-hegyaljai rekonstrukciót is vízgyűjtőterület-rendezésként lehet felfogni Буеп a sátoraljaújhelyi tangazdaság területén épülő övárok- és surrantórendszer is. Kissikátor községben 1960-ban földgát épült. A felsorolásból megállapítható, hogy több helyen és különböző vidékeken történtek próbálkozások, azonban kevés eredménnyel. A megkezdett munkákat nem folytatták, nem gondoskodtak a szükséges továbbfejlesztésről. A felsorolt helyeken a rőzsegátak elpusztultak, a kőgátak udvara féftöltődött. A munkálatokat az 1925—40-es, valamint az 1956—60-as években hajtották végre részben a volt kultúrmérnöki hivatalok, illetve a Vízügyi Főigazgatóság, részben pedig az erdőhivatalok. Az az irányzat, amely akár kisbérietek alakításával, akár pedig a lejtős területek felparoellázásával kívánt a mezőgazdaságon segíteni, a talajleromlást csak elősegítette. Az úiabb talaivédelmi szemlélet nagyobb területek egységes rendezésével, nagyüzemi gazdálkodással kíván helyes talaiművelési és védelmi lehetőségeket nyújtani a közös munkára társult szövetkezeteknek. A rétegvonal menti művelés, a szalag««' telepítés a dombvidéki talajvédelem, első megnyilvánulásai, melyek a vízfolyások feltöltődését is hamarosan meg fogják szüntetni. Буеп meggondolások alapján a közelmúltban a Fancsali patak vízgyűjtő területén, Fancsal község határában készült sáncolás, teraszírozás, és réteg- vonalas művelés. A rendezés összesen 1 313 kh-on történt, 1.3 A fejlesztés szükségessége 1.31 A KISVÍZFOLYÁSOK rendezése FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE Általánosságban megállapítható, hogy a múltban a mezőgazdaság érdekében végrehajtott mederrendezéseknek az volt a célja, hogy a vízfolyások környezetében a lecsapolás lehetőségét biztosítsák, továbbá a 3—7 éves gyakoriságú árvíz elöntéseitől a területet mentesítsék. Általában a medreket a 10—1%-os gyakoriságú árvizek kártétel nélküli levezetésére kell kiépíteni. Rendezés után a depómákat el kell teregetni, hogy mezőgazdasági művelésük lehetővé váljék. A megmaradó depóniákat, előtereiket és a mederrézsűket fűmaggal kell bevetni, hogy a környezet elgazosodása elkerülhető legyen, és az árvizek levonulására kedvezőbb feltételeket teremtsünk. A kiviteli terveket az említett szempontok figyelembevételével kell elkészíteni. A mederrendezések tervezésénél tekintettel kell lenni az öntözési lehetőségekre is. A fenti általános jellegű megállapítások után az egyes vízfolyásokkal kapcsolatosan az alábbi meg- jegyzésket tesszük: A Bán patak rendezését összhangba kell hozni a lázbérd tározó építésével. A Fancsali patak Forró község határában egy lefolyástalan mélyedésben végződik. Hasonló a helyzet a Galambos ároknál és Detki pataknál is. A három vízfolyás rendezését együttesen kell megoldani. A rendezés nemcsak mezőgazdasági, hanem belsőségvédelmi érdekből is szükséges. 1.32 A VÍZGYŰJTŐTERÜLETEK RENDEZÉSE FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE Ha a kisvízfolyásokon eddig végzett munkák hatásait és gazdasági eredményeit vizsgáljuk, meg kell állapítani, hogy ezek a munkák a gyógyítással hasonlíthatók össze, míg a vízgyűjtőterületek rendezése a betegségek megelőzését jelenti. Az Északmagyarországi Területi Vízgazdálkodási Keretterv területére eső vízgyűjtők közül a legszükségesebb helyeken történt már némi beavatkozás és ennek rövid időre eredménye is mutatkozott Буепек: a tarcali Veréb árok, a tokaji vízmosások, a sátoraljaújhelyi Május kút és Zsolyemka vízmosások, a kovácsvágási, nyíri és füzérradványi vízmosások, a Gönci patak vízmosásai, a hejcei vízmosások, az abaújszántói Tótárok vízmosás, a monoid, ondi, szentrőládi vízmosások, a sajóvámosd Hosszú-völgy vízmosásai, az arlói, borsodnádasdi, kissikátori és domaházai vízmosások. A felsorolt helyeken épült gátak nagy része ma is megvan, rendeltetési helyükön betöltik funkciójukat, de a felsőbb szakaszokról lezúduló hordalékot, már nem tudja felfogná, mert a gátudvarok az építés után 2—3 év múlva feltöltődtek. Így ezután Tárcái, Tokaj, Ond, Golop és Sátoraljaújhely belsőségeit gyaíkran önti el az iszap. A Hangony, Királd, Mercse, Hódos, Uraj, Bor- sodszentgyörgyi, Csermely patakok tisztogatását öt-hat évenként meg kell ismételni. Ha a hordalékmozgást a vízgyű j tő terület rendezésével mérsékelni tudjuk, a tisztogatás gyakoriságát felére, vagy harmadára csökkenthetjük. De a gyakori tisztogatás költségeinél is lényegesen nagyabb kár származik a hegy- és dombhátak termőtalajának lesodrásából. Keresni kell tehát a szokásos vízmosáskötési módszereken túlmenően olyan megoldásokat, melyek a hordalékmozgást csökkentik, illetve meggátolják a hordaléknak a befogadóba való bejutását. Az utóbbira példa a Hangony községi Zöldmező Tsz halastava, mely egy 11 km* vízgyűjtő terület hordalékát zárja el a befogadótól és így — a hal- termelés mellett — az árvízveszélyt is csökkente. 179
