Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
szetes állapotában, mesterséges beavatkozás, kitermelés nélkül is egyensúlyban van. A teljes talajvízforgalom magában foglalja a csapadékbeszivárgás, párolgás, hozzá- és elfolyás hatásaként jelentkező összes vízforgalmat, az alapkészleten kívül, évenként periodikusan jelentkező többletvízmennyiséget, területegységre vonatkoztatott fajlagos értékben (lit/s-km2) kifejezve. A talajvízforgalom egyes tényezőit a dinamikus talajvízkészlet mennyiségi jellemzői adják. Vízgazdálkodási, mérnöki szemlélet szerint elsősorban a dinamikus vízkészlet mennyiségi jellemzőinek ismerete fontos, amelyek alapot nyújtanak a célszerű és gazdaságos vízgazdálkodás kialakításához. A talajvízkészlet természetes állapotában, kitermelés nélkül is egyensúlyban van. Vízkitermelés csakis a jelenlegi vízháztartás megbontása révén lehetséges. Általában a műszaki beavatkozások mind negatív, mind pozitív irányban befolyásolhatják a természetes egyensúlyi helyzetet. Ennek megfelelően nem beszélhetünk valamely egységesen megadható „vízkészletmennyiségről”, hanem a vízgazdálkodási tervezést lehetővé tevő mennyiségi jellemzőket keressük. A sztatikus vízkészlet kitermelésével egyszer s mindenkorra szóló vízkészlet-fogyasztást, vízbányászatot állíthatnánk be. A vízgazdálkodási tervezés a hidrológiai körfolyamatban résztvevő, dinamikus vízkészlet egy részének folyamatos kitermelésére és hasznosítására törekszik. Az évenkénti utánpótlódás teljes mértékben nem hasznosítható, mert a természetes fogyasztási tényezők ezt vízkitermelés nélkül is felhasználják. Így elsősorban arra törekszünk, hogy a dinamikus talajvízkészlet ismeretében, annak egy részét a jelenlegi természetes felhasználó tényezők rovására termeljük ki. Jelenlegi ismereteink szerint az alapkészlet, a sztatikus vízkészlet megbontása nélkül kitermelhető a horizontális áramlásban résztvevő talajvíz. Természetesen, ha ezt kitermeljük, nem fog megérkezni az alsóbb szelvényekbe, folyókba és csatornákba. A horizontális áramlásban résztvevő talajvízforgalom az alapkészlet mennyiségét nem változtatja, egyes helyeken a párolgást növeli, de főleg a felszíni vízfolyások vízkészletét gyarapítja, s ezek rovására kitermelhető. A 9. sz. TVK (Alsó-Tiszavidék) talajvízviszonyai jellegzetesen síkvidékiek. A talajvíz közel helyezkedik el a terepszinthez (Talajviztérkép), a horizontális talajvízmozgás jelentéktelen — néhány erősebb terepeséssel rendelkező területrész kivételével gyakorlatilag nem érzékelhető — a talajvíz fő táplálója a helyszínen lehullott csapadék és főfogyasztója a párolgás. A felszín közelében jó vízadó rétegek nem igen találhatók. Egyedül a marosi hordalékkúp D-i részén számíthatunk nagyobb területekre kiterjedően kedvező víznyerési lehetőségekkel, a rétegelhelyezkedések feltárásának hiányában biztonságos adatok azonban még erre a területre sem adhatók. A marosi hordalékkúp több szintben elhelyezkedő változatosan fekvő vízvezető rétegei inkább a rétegvíz kitermelés szempontjából jelentősek. A talajvízszín esése mérsékelt és így a változatos rétegtelepülés miatt jelentősebb talajvízáramlás nem alakult ki. Részletesebb adatok hiányában az egész területegység kitermelhetőnek ítélt dinamikus talajvízkészletét 0,50 m’/s-ra becsültük, ezt a marosi hordalékkúp területén tartjuk hasznosít- hatónak. A vízgazdálkodási területegység egyéb részein fekvő kisebb kiterjedésű vízadó rétegek, valamint a finom homok rétegek vízkitermelés szempontjából jelentéktelenek. 2.424 A vízfolyások által befolyásolt területek talajvízkészletének jellemzése A Tisza jobbpartján a folyó talajvízre gyakorolt közvetlen hatása, ahol a talajvízállás változása hűen követi a folyó vízállásváltozását a Tisza partjától átlagosan 0,6 km, maximálisan 1,6 km és minimálisan 0,2 km távolságig terjed. Ezen túl helyezkedik el a közvetett hatás sávja, ahol több árhullám hatása már csak összegezetten és késleltetve érezhető. A második sáv határa a Tisza partjától átlagosan 2,0 km, maximálisan 5,0 km, minimálisan 1,2 km távolságban helyezkedik el. A Tisza balpartján a közvetlen hatás sávszélessége a folyópart mellett átlagosan 1,1 km, maximálisan 2,8 km, minimálisan 0,2 km, a közvetett hatásé pedig a Tisza partjától átlagosan 2,0 km, maximálisan 3,5 km és minimálisan 0,8 kméig terjed. A Tisza talajvízre gyakorolt hatásának sávját a Talajvíztérkép szemlélteti. A Maros hatása 100—200 m szélességű sávra becsülhető. Kisebb vízfolyások és csatornák talajvízre gyakorolt hatása jelentéktelen, egészen szűk 100 m-en aluli sávra korlátozódik. 2.425 A talajvízháztartás mesterséges megváltoztatásának lehetőségei A talajvízháztartás mesterséges megváltoztatásának lehetősége, valamint az elváltozás mértéke mindenütt a helyi adottságoktól és a műszaki beavatkozás jellegétől függ. A folyócsatornázás általában csak abban a partmenti sávban érezteti hatását, ahol természetes állaoptában is a talajvízállás a folyóvízállás változásainak hatása alatt áll. A kitermelhetőnek ítélt dinamikus talajvízkészlet zömmel a csapadékbeszivárgásból származik. Ha mesterséges beavatkozással 7—10 m-nél mélyebbre süllyesztjük a talajvíztükröt a csapadékból származó utánpótlódás megszűnik. Öntözött területeken a talajvíz nyári párolgási vesztesége csökken. Így a hasznosítható talajvízkészlet növekszik. Ennek mértéke az öntözési idény időtartamától függ és az öntözés folyamatosságától függ. A hasznosítható dinamikus talajvízkészlet növekedése öt hónapos öntözési idényt számítva maximálisan 7—8 lit/s-km3 folyamatosan kitermelhető talajvízhozamot jelent. t.426 A talajvíz-előrejelzés A tavaszi maximális havi közepes talajvízállás várható értékére és az előfordulás valószínű hónapjára az egész területegységre vonatkozóan, rendszeresen minden évben készül talajvízállás- előrejelzés, a már 1955-ben kidolgozott módszer 87
