Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

lami gazdaságok, számos tsz. halastó; összesen 3600 kh területtel jelentős haltenyésztő körzet.

II. kategória: A Maros.

III. kategória: A halastó vízellátását biztosítani kell és a HTSZ halászatot zavaró belvízcsatornák szennyeződéseit meg kell akadályozni.

2.364 A talajok öntözővíz-minőségi igénye

A terület talajviszonyai és ennek megfelelően öntözővíz minőségi igényei igen eltérőek. A körzet magába foglalja a Duna—Tisza közi homokhátság keleti részét, ahol részben humuszos talajokat, részben mészlepedékes csernozjomokat, a mélyebb részeken pedig szolonycsák szolonyec talajokat találunk. A humuszos homoktalajok vízgazdálkodási sajátságaira az igen nagy vízbefogadó képesség és a gyenge víztartó képesség jellemző. Drénviszo- nyai kedvezőek, a sók kilúgzásának feltételei adva vannak, ezért öntözésük esetén 1000 mg/1 összes sótartalmú, 35—40—45 Na%-ú és 10 mg/1 szóda- lúgosságú öntözővíz megengedhető. Az előbbinél nagyobb területen találunk mészlepedékes alföldi csernozjomokat és réti csernozjomokat. Vízgazdálkodási sajátságaikra jellemző a nagy vízbefogadó képesség és a közepes víztartó képesség. A talajvíz rendszerint a felszíntől mélyen van, ezért itt 800 mgA összes sótartalmú 35—40—45 Na%-ú és 10 mg/1 szódalúgosságú víz öntözésre felhasználható. A Duna—Tisza közi homokhátság körzetre eső részének északi felén mészlepedékes csernozjomokat találunk. Vízgazdálkodási sajátságaik igen kedvezőek. öntözésük esetén 650 mg/1 összes sótartalmú, 35—40—45 Na°/o-ú és 10 mg/1 szódalúgosságú öntözővíz felhasználható. E terület mélyebb részein réti talajokat és szolonycsák szolonyeceket is találunk. A szolonycsák szolonyec talajoknál, ameny- nyiben szántóföldi öntözésben vesz részt, az öntözővíz sókoncentrációja nem haladhatja meg a 800 mg/l-t, Na%-a pedig nem lehet több, mint 35— 40—45. Amennyiben a szolonycsák szolonyes talajokat szikimész pázsitos legelőként kívánják hasznosítani, úgy az öntözővíz minőségével szemben nem szükséges semmilyen megkötést tenni, sőt ilyen esetekben a nagy sótartalmú szódás vizek igen előnyösen felhasználhatók. A Déltisza-menti körzet belső részén elsősorban réti talajokat találunk, ezek vízgazdálkodási sajátságai kedvezőtlenek, a talajvíz a felszínhez rendkívül közel helyezkedik el. Öntözésük esetén 500 mg/l-nél nagyobb sótartalmú 35—40—45 Na%-ú-nál és 10 mg/l-nél nagyobb szódalúgosságnál a víz öntözésre nem használható. A Déltiszántúli löszhát délnyugati részén és a Maros vidékén elsősorban réti csernoz- jomok és kisebb foltokban alföldi mészlepedékes csernozjomok találhatók. A talaj jó vízgazdálkodási sajátságainál fogva öntözésük esetén 500—650 mg/1 összes sótartalmú, 35—40—45 Na%-ú és 10 mg/1 szódalúgosságú öntözővizet engedélyezhetünk, az öntözésnél azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy a talaj kedvező sóforgalmát a talajvízszint emelkedése ne csökkentse és ne befolyásolja károsan. Különösen érvényes ez a mélyben sós réti csernozjomtalajokra, ahol a szikes talajvíz hatása az altalajban már természetes viszonyok között

is jelentkezik. Kisebb foltokban találunk réti szolonyeceket is, melyek vízgazdálkodási sajátságai kedvezőtlenek, a talajvíz a felszínhez rendszerint közel van s így ez, valamint a vizetzáró réteg jelenléte a sók kilúgzásának lehetőségét gátolja. Szántóföldi művelésük esetén az öntözővíz sókoncentrációja nem haladhatja meg az 500 mg/l-t Na%-a a 35—40—45-t és szódalúgossága a 10 mg/l-t. Ha az A szint vastagsága nem több, mint 5 cm és a talajt szikes legelőként kívánjuk hasznosítani javítás nélkül, úgy 800 mg/1 összes sótartalmú, 65—70 Na%-ú és 50 mg/1 szódalúgosságú víz öntözésükre felhasználható.

2.365 A felszíni vizeket érő szennyezések

(Részletes ismertetést lásd IX. fejezet.)

2.366 A jelenlegi szennyezettség- mellett szükséges minimális élővízforgalom

Meghatározása minőségi szempontból sok esetben igen nehéz. A számos ellentétes szakvélemény és különböző vízhasznosítási szempontok miatt annál is inkább, mert általánosságban nagyobbak a vízkivétellel szemben támasztott igények, mint a lehetőségek. Számszerű adatokat a TVK XVII. fejezet területi vízmérlegénél adtunk. Konkrét esetekben azonban egyedi vizsgálatokra van szükség, ahol a komplex vízgazdálkodás érdekeit kell figyelembe venni és az öntözés érdekeit az ivóvízellátás és ipar igényeivel egyeztetni.

2.4 Felszínalatti vízkészlet

2.41 ALTALANOS ISMERTETÉS

2.411 A felszínalatti vizek osztályozása

Felszínalatti vízkészletnek nevezzük azt a víz- mennyiséget, ami a laza üledékes kőzetek, valamint a repedése®, hasadékos kőzetek hézagaiban helyezkedik el.

A felszínalatti vizeket több szempontból (eredet, hőfok, kémiai összetétel, stb.) csoportosíthatjuk. A vízkészlet megismeréséhez a természetes osztályozás vezet, ami a genetikai jelleg és a jelenlegi vízmozgások szerint két fő csoportot ad.

Az a mozgásban levő víz, ami a természetes hidrológiai körfolyamatban résztvesz, a dinamikus felszínalatti vízkészlet. A vízkészletnek az a része pedig, amely a hidrológiai körfolyamatban nem vesz részt a passzív vízkészlet.

A mozgásállapottól függetlenül, a hézagokat kitöltő víz térfogata által meghatározott vízmennyiséget, vagyis a dinamikus és passzív készlet pillanatnyi összegét, sztatikus vízkészletnek nevezzük.

A felszínalatti vízkészlet összefüggő, komplex egészet alkot, mégis az elhelyezkedés, valamint a gyakorlati felhasználás és a főbb hidrológiai jellemzők szerint megkülönböztetünk partiszűrésű vizet, talajvizet, karsztvizet és mélységi vizet.

a) A partiszűrésű víz tulajdonképpen nem képez felszínalatti vízkészletet, hanem a felszíni vízkész79