Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

nyezők méréstechnikájának kialakítása és a különböző tényezők közti összefüggések kutatása céljából több kísérleti területet rendezünk be.

Az országos állomáshálózat elsősorban nem számszerű, hanem minőségi fejlesztést igényel. Ennek keretében a legfontosabb feladat — különösen a kisvízfolyásokon — a jól felszerelt, helyi adottságokhoz alkalmazkodó (országosan kb. 180) vízhozamnyilvántartó állomás kialakítása. Ez a különféle hidrológiai vonatkozású kérdések megoldásának alapja.

Az országos állomáshálózat megfigyelési anyagára és az azt kiegészítő — rendszerint különleges célú, vagy rövid időtartamú — helyi megfigyelésekre támaszkodva a területi problémákra is megadható a kívánt mélységű válasz. E téren mind nagyobb feladatok várnak a vízügyi igazgatóságokra, ill. az ott működő mémök-hidrológusokra. A viszonylag ritka, váz-szerű országos állomáshálózat, — mint lényegében állandó, törzshálózat —, minőségi fejlesztése mellett törekedni kell a közvetlenül a vízügyi igazgatóságok hatáskörébe tartozó helyi állomáshálózatok kialakítására. Ennek keretében lehetne megoldani a vízfelhasználás mérését, és e hálózaton alapulhatna a vízügyi igazgatóságok operatív vízgazdálkodása, a terület vízkormányzása is.

Mind a vízgazdálkodási üzem, mind az ezt szolgáló hidrológiai tervezés és kutatás hazánkban most kialakuló magasabb foka új mérés- és feldolgozás-technikai követelményeket is támaszt az említett országok és a helyi állomáshálózatokkal, a kísérleti-telepekkel, és általában a vízrajzi adatgyűjtéssel szemben.

E körülmények: a mérési munkák műszerezése, a vízügyi központokból (VlZIG-ok öntözővállalatok, vízi főművek, Országos Vízjelző Szolgálat stb.) végezhető vezetékes ill. rádiós távmérések bevezetése, az adatok többféle szempontból is egyidejűleg lehetséges gyors osztályozását, feldolgozását és kiértékelését biztosító gépi adatfeldolgozás alkalmazása, valamint a rendszeresen ismétlődő feladatok végrehajtásának automatizálása. E téren még a kezdeti lépéseknél tartunk. (Lásd a 2.323. Hidrológiai előrejelzések c. pontot.)

A terület vízrajzi állomásai

A területegység állomáshálózatát a „Hidrológiai észlelő hálózat” c. 1:500 000 méretarányú térkép szemlélteti. A térkép feltünteti a kísérleti területeket is.

A vízmérceállomás az állomások alaptípusa; vízállásadatokat szolgáltat. A vízállást 2 cm osztás- közű öntöttvas lapvízmércén olvassák le előírás szerint minden reggel és délután, nyáron 7 és 19, télen 8 és 16 órakor. A napi kétszeri leolvasás sem biztosítja azonban minden esetben a vízállásadatsor folyamatosságát. Heves vízjárású vízfolyásokon teljes árhullámok kimaradhatnak az észlelésből, de a nagyobb ill. nyugodtabb vízfolyásokon sem lehetséges általában a finomabb vízállásingadozások vagy pl. a tetőző vízállások észlelése. E mellett a leolvasott adatokat szubjektív hibák is terhelik. Ezért ma már számos állomáson óraművel hajtott rajzolóvízmérce írja folyamatosan a vízállást. Az állomások zömét a természetes vízfolyásokra és tavakra telepítették. A műcsatomák közül sajnos igen kevés van ellátva vízmérceállomással. A vízmércék törzskönyvi adatait és az észlelt szélsőséges vízállásokat a 20. táblázat tartalmazza. A táblázat tájékoztatásul feltünteti a jellemző vízhozamokat is. A határvízfolyások vízhozamának nem az államok között megosztott, hanem a teljes értékét adtuk meg. (Az alkalmazott betűszimbólum értelemezését lásd a 2.321 és 2.322 alfejezetekben.

Vízhozamnyilvántartó állomásnak az olyan vízmérceállomást nevezzük, ahol meghatározták a vízmérce szelvényére vonatkozó vízhozamgörbét, vagyis a vízállások és a vízhozamok közti összefüggést (rendszerint számos vízhozammérés, azaz keresztszelvényfelvétel és egyidejű vízsebességmérés alapján), időnkénti vízhozammérésekkel ellenőrzik ennek érvényességét, és a vízállásészlelések és a vízhozamgörbe segítségével megállapítják a napi vízhozamokat. A napi vízhozamadatok pontossága a vízhozamgörbe ill. az egyes vízhozammérések pontosságától, az adatsor folyamatossága a vízállásészlelés folyamatosságától (pl. rajzolómércék alkalmazásától) függ.

Vannak vízhozammérő állomások, amelyeken időszakonként vízhozammérést végeznek, de a vízhozamgörbét nem határozták meg, vízhozamnyilvántartást nem vezetnek. Ezek az állomások tehát csak szórványos adatokat szolgáltatnak, nem pedig folyamatos adatsort.

Vízhőf okmérés egyelőre csak a közepes és a nagyvízfolyások, továbbá a nagy állóvizek vízmérceállomásainak egy részén folyik. A mérést higanyos hőmérővel, a partról, a felszínen, naponta egy alkalommal, reggel végzik.

A hordalékmérő állomásokon, — amelyek egyben vízhozam-nyilvántartó állomások is —, vízhozamméréssel egyidejűleg vett vízminták segítségével meghatározzák a lebegtetett hordaléktöménységet és hordalékhozamot, továbbá hordalékfogóval megmérik általában a fenéken görgetett hordalék hozamát is. A vízhozam és a hordalékhozam kapcsolata igen laza, ezért a hordalékhozam-adat- sor megbízhatósága egészében véve csekély.

Valamennyi állomás a hónap elején küldi be adatait a VITUKI-ba, de van néhány kiválasztott állomás, amely naponta táviratilag jelent, sőt kiépülőben van az automatikus távjelző-rendszer is, amelynek 1960-ban két állomása (Rajka és Budapest) van vezetékes állandó összeköttetésben a VI- TUKI vízjelző szolgálatának központjával.

Az általánosabb értelemben vett vízjárás eddig felsorolt elméletein kívül a vízkészletgazdálkodás számára a párolgási-, csapadék- (és hó-) adatok ismerete is igen fontos. Ezeket azonban nem itt, hanem a 2.2 Éghajlat c. fejezetrészben ismertetjük.

62