Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
Az Alföld süllyedése a szarmata és alsópannon között szünetelt. A pannonban történt az Alföldön a geológiai harmadkor legnagyobb süllyedése, ez itt a pannon végéig általában 1500—2000 métert ért el. Legnagyobb volt a süllyedés Szeged környékén, ahol talán a 3000 m-t is meghaladta. Egyes fentmaradt rögök felett a medenceüledékek vastagsága néha az 1000 m-t sem éri el. Az alsó pannon anyaga többnyire agyagos üledéksor homokkővel, feljebb mind több homokkal, különösen a tiszai árok mentén és a déli Tiszántúlon. A pannon üledéksor fokozatosan kiédesedő, a süllyedéssel lépést tartó beltengerben, beltóban keletkezett. Jó vízvezető rétegek nem gyakoriak. Vastagságuk változó. A felső pannon felett vastag felső pliocén, változatosan homokos, agyagos, márgás, néha lignites üledéksort találunk. A pliocén után az alföldi süllyedékterületeket főleg folyóvízi üledékek töltötték fel. Ebben a helyenként többszáz méteres rétegsorban a peremek terraszkavicsszintjei szétágazva, elsüllyedve hosz- szan követhetők az alföldi szerkezeti mélyvonalak felé. Így az ún. szentlőrinci alsó pleisztocén kavics anyaga Kecskeméten át Kiskúnfélegyházáig követhető. Ugyanígy a marosi törmelékkúp esetében is. A homokos, agyagos, lignites felső pliocén rétegsor feletti durvábbszemű, főleg homokos, helyenként kavicsos rétegsor mai felfogásunk szerint a pleisztocén elején keletkezett. A sülyedékterületek újabb lezökkenése után a nagyobbesésű folyók durvább üledékkel töltötték fel ezeket Az alföldi peremekről benyúló alsó pleisztocén durva homokos, kavicsos rétegek a fő mélységi vízadók. A középső és felső pleisztocén feltöltés anyagából a felső pleisztocén végén keletkezett, a megélénkülő süllyedés miatt ismét durvábbszemű rétegsor a második legfontosabb vízadó képződmény, melyet a kisebb mélységű fúrott kutak tárják fel. A törmelékkúpok érintkezésén leginkább finomabb üledéksor rakódott le. Itt tehát sok nehézséggel jár az artézi vízellátás. A holocén üledéksor csak ott vastagabb, ahol a süllyedés ma is a legerősebb. Ezek azok a területek, ahol a vízrendezés előtt a nagy mocsarak voltak. Van olyan hely is, ahol a holocén 20—30 m-t is elér, vagyis a legutóbbi 10—12 ezer év alatt ekkora süllyedés történt. 2.12 A TERÜLET TALAJVISZONYAI 2.121 A terület általános talajani ismertetése 2.1211 A TÁJ FOGALMA, A TAJALKOTÖ FÖLDRAJZI TÉNYEZŐK A táj önálló, meghatározott állandó fejlődésben levő természeti egység, mely a tájalkotó tényezők együttesének hatására alakult ki. A természeti táj fogalmába beletartozik az emberi élet hatására bekövetkezett változás is. Ott, ahol az ember rö- videbb, hosszabb ideig megfordult, jelenlétének, tevékenységének látható nyoma maradt, mely ugyanúgy hozzátartozik a természeti tájhoz, mint egyéb tájalkotó tényezők. A táj egyben természettörténeti kategória is, mert a ritmusos kéregmozgások, éghajlatváltozások összjátékának eredményeként kialakult szakaszos fejlődés pillanatnyi állapotát jelenti. A táj kialakulását, jellegét a tájalkotó tényezők szabják meg. Ezek elemei: a szilárd kéreg (kőzet, szerkezet, domborzat), a légkör (éghajlat), a vizek, az élővilág és a talaj. A tájalkotó és egyben talajképző tényezők földrajzi zónánként más-más jelentőségűek. A sarkvidéki övezetben az éghajlat az uralkodó, az egyenlítő vidékén az éghajlat és a növényzet, a sivatagokban a besugárzás hatására fellépő aprózódás, valamint a defláció. A mérsékelt égövi zónában a táj fejlődésének lényeges tényezője a folyóvízi erózió és akkumuláció. Itt a folyóvíz mennyiségét és munkáját meghatározó éghajlati és szerkezeti elemek, valamint az ezek hatásából formálódó domborzat szabják meg a táj alakulását. Hazánkban is a domborzat a táj váza. A domborzat döntő fontosságú az éghajlati elemek eloszlásában. Megszabja a vizek időbeni és térbeni lefutását, továbbá hatással van a növénytakaró kialakulására is. Ebben az együttesben jelentős szerepet játszik az emberi beavatkozás, a természet rendjébe; a gazdálkodás, a talajművelés, a növény- takaró megváltoztatása, a talajerózió meggátlása, vagy elősegítése. A domborzat alkalmas arra, hogy azonos tájalkotó tényezők segítségével hasonlóvá formálja a vidéket. Ezen az alapon Magyarország területe nagy egységekre, nagy tájakra osztható. Az ország hat nagytája: az Alföld, a Kisalföld, az Alpokalja, a Dunántúli Dombság, a Dunántúli Középhegység, valamint az Északi Középhegység. A szerkezeti és domborzati alapokon egyesített nagytájak a tájakat foglalják magukban, melyek kiterjedését az 5. ábrán közöljük. Részletesebb természeti földrajzi feldolgozás esetén a tájak kistájakra oszthatók. A terület más irányú felosztását szolgálják a körzetbeosztások, melyek egy-egy tájalkotó tényező területi változásait tartják szem előtt. Ilyenek lehetnek az éghajlati, növényföldrajzi, talajtani vagy más körzetbeosztások. Ezek célja, hogy a kiválasztott tájalkotó tényezőt egy kiragadott gyakorlati szempont szerint értékelve, a gyakorlati feladatok közvtlen megoldását segítsék elő. 2.1212 A GENETIKUS TALAJFÖLDRAJZI SZEMLÉLET ÉS TALAJOSZTALYOZÁS A széles körben ismert, 1:500 000 méretarányú, országos genetikus talaj térképen a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Trágyázástani Bizottsága által kidolgozott osztályozási rendszert alkalmaztuk. Az osztályozás az ún. genetikus és tala jföldrajzi elven alapszik, mely szerint a talaj kialakulását irányító és jellemző folyamatokat — a talajdinamikát — továbbá a folyamatok fellépésének sorrendjét, — egyszóval a talaj kialakulásának 44
