Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
A hullámtér átlagos szélessége 700—800 m. Különösen az alsó szakasz, amely egyébként is szűk, csaknem teljesen be van erdősítve, ami a nagyvizek lefolyását feltétlenül károsan befolyásolja. A középvízi meder rendezése és rögzítése csak részben történt meg. A közös határszakaszon eddig még összefüggő folyószabályozási munkákat nem hajtottak végre. A folyónak ez a szakasza még teljesen elfajult állapotú, rendezetlen, elszélesedett. 17 sziget van a mederben és zátonyosodásra hajlamos. Alacsony vízálások idején vízi jármű vekkel nem járható, mert a sodorvonal szabályalan, sok szór hirtelen visszatörik a folyton mozgó és változó zátonyok között. A magyar területen levő szakaszon eddig kb. 24 km hosszúságban végeztek partbiztosítási és mederendezési munkálatokat, melyből mintegy 7 km hosszon még további kiegészítési munkákat kell végezni. Ennek nagyobb részét a második világháború után építették. Az átvágások megépítése után a makói híd alatti szakasz rövidült meg viszonylag a legjobban. Ezért itt az esés nagyon megnőtt és a folyó a Tiszához hasonlóan beágyazódott. A Marosnak ezen a szakaszán a felszabadulás után már több olyan kanyarulata fejlődött ki, amelyiknek bevédését nem lehetett elodázni a túlfejlődés veszélye nélkül. A felszabadulás után épült meg a Maros-torok felett kb. 5 km hosszban öt partbiztosítás. A partvédőművek csaknem minden esetben kő- hányásos műből készültek s csak rövid szakaszon, inkább a korábbi időben épült rőzsepokrócos mű. A kialakult gyakorlat szerint a Maroson a középvízi mederszabályozó művek műszaki adatai nagyjából a Tiszához hasonlóak, csak a padka magasságát a kisebb beágyazottságra tekintettel a +1 m-es vízszint síkjában helyezték el és a kőburkolatot a +2,5 m-es vízszintig vitték fel. A Tisza jelenlegi modern értelemben vett kis- vízszabályozás a szakaszunkon csak az 1930-as években indult meg. Az első világháború előtt a rossz gázlók hajózhatóvá tételét kotrással igyekeztek elérni. E munkálatokat, az átmetszések kotrását és bővítését a Szegeden felállított Tiszai Állami Kotrások Hivatala végezte el. Tartós eredményt a gázlók javításánál természetesen a kotrásokkal nem lehetett elérni, mert a kikotort szakaszokat a folyó legközelebbi áradás alkalmával ismét be- hordta. Kisvízszabályozó művek fajtái és műszaki adatai a következők: a) Vezetőmű; elszélesedett átmeneteknél, az átmenet kezdetén a kisvízszint szélességének lecsökkentésére, a sodorvonal megfelelő vezetése céljából épül. Rakatos rőzseműből áll, ha esetleg teljesen szárazon épülhet, földből töltésmag készül, amelyet kővel terhelt rőzsepokróccal takarnak le. b) Párhuzammű; elszélesedet folyószakaszok leszűkítése rakatos rőzseműből. Koronaszélessége 1— 2.m, oldalrézsűk hajlása 1:1, vagy 1:1,5. c) Sarkantyúk; ugyancsak a folyószakaszok leszűkítése végett terméskőből, vagy rakatos rőzseműből. Koronaszélessége 1—1,5 m, oldalrézsűs hajlású 1:1—1:1,5, sarkantyúfej hajlásszöge 1:3—1:5. 14 d) Elzáró gátak; a párhuzamművel kirekesztett mederszakaszok feliszapoltatása céljából. Kivitelük és méreteik a párhuzamművekéhez hasonló. e) Rőzsefonás — rőzsesövény; a kirekesztett mederszakaszok gyorsabb feliszapoltatása céljából. E műveket azonban csak ott lehet megépíteni, ahol a folyó természeténél, alakulásánál fogva is porondolásra hajlamos, mert különben az erősebb sodrás a sövényeket, fonásokat lefekteti. A Maroson a kisvízi szabályozás végrehajtása során iszapoló sarkantyúk, rőzsefonások és rőzse- sövények is épültek, mely művek a középvízi meder kialakítását és állandósítása mellett megfelelő mélységű hajóút kialakítását, valamint zavartalan jéglevonulás elősegítését és jégtorlaszok keletkezésének megakadályozását is célozták. A kisvízszabályozást területünkön mind a Tiszán, mind a Maroson 1948-ig a szegedi folyammérnöki hivatal hajtotta végre, míg 1948 óta az egységes állami vízügyi szervek építkeznek. A Tisza folyó szabályozását szakaszunkon az 1846-ban megalakult Tisza völgyi Társulat kebelében felállított Csongrádi Osztály (Társulat) kezdte meg, amely azonban tényleges munkákat végrehajtani kellő pénzügyi alap hiányában nem tudott. Az 1850. június 16-án kiadott „nyílt parancs” a társulat autonómiáját megszüntette, sőt azt feloszlatta és helyébe a Tisza-szabályozási Központi Bizottságot állította. A bizottság a Tiszaszabályo- zás nagy munkáját kétfelé osztotta és kimondotta, hogy a védtöltések építése a megalakítandó társulatok feladata, a mederrendezés, az átmetszések létesítése pedig az államé. A munkák végrehajtása céljából a Tiszára hat osztálymérnökséget állítottak fel. 1856-ban a központi bizottságot feloszlatták, helyébe felügyelőséget szerveztek és előbb hat, majd négy folyammérnökségi osztályt állítottak fel. 1867-ben a Tisza-szabályozás munkáinak elvégzésére kormánybizottságot állítottak fel, amely 1875-ig vezette az ügyeket, a négy folyammérnökségi osztályból pedig négy folyammérnöki hivatalt szerveztek, ezek egyike Szegeden létesült. A folyammérnöki hivatal 1948-ig látta el a folyam- szabályozással kapcsolatos teendőket, amikor is az addig autonóm társulatokkal együtt az újonnan szervezett „Vízgazdálkodási Körzet”-be olvadt, amelyből a jelnlegi Vízügyi Igazgatóság szervezete fejlődött ki. Jelenleg a folyamszabályozás ügyeit az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság „Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Csoportja” intézi. A Maros folyó szabályozását a Tisza folyó szabályozásával párhuzamosan ugyanazok a szervezetek végezték, amelyek a Tisza folyó szabályozását. Amikor a folyammérnöki hivatalokat felállították, akkor a Maros alsó szakasza az aradi folyammérnöki hivatal kezelésébe került. Ez a területi felosztás a Marosra vonatkozólag 1919-ig állott fenn, amikor a magyar fennhatóság alá eső szakaszát a szegedi folyammérnöki hivatal felügyelete alá helyezték. Sajnos azonban az erre a területre eső irat- és tervtár nem került át és így végleg el is kallódott. A szegedi folyammérnöki hivatal 1948-ig látta el a Maroson a folyószabályozással kapcso14 9 TVK 105
