Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
II. FEJEZET Természeti adottságok, területi vízkészlet 1. BEVEZETÉS 1.1 A témakör ismertetése 1.11 A V1ZGAZDÄLKODÄSI keretterv kiindulási alapjai A karunk társadalmi és gazdasági viszonyai között szükségszerűvé vált tervgazdálkodás egyik látszólagos ell entmondása az, hogy a népgazdaság ÜL ágazatai tervszerű és arányos fejlesztése távlati tervet kíván viszont a terv készítésének időpontjában a termelő erők jövőbeli — óriási iramú és gazdasági ágazatonként különböző jellegű és ütemű — fejlődéséről még csak többé-kevésbé bizonytalan elképzelések lehetségesek. Ezt az ellentmondást a dialektikus szemlélet úgy igyekszik feloldani, hogy a tervet a viszonylag legbiztosabb kiindulási alapra, a jelenlegi adottságokra építi fel; továbbá a tervben a fejlesztésnek csupán fő vonásait, kereteit szabja meg; végül e keret-tervet időről-időre korszerűsíti. A vízgazdálkodási keretterv kiindulási alapjai: a természeti adottságok, továbbá a ki használásukra vagy átalakításukra irányuló korábbi gazdasági tevékenység eredményeként kialakult jelenlegi helyzet. A keretterv az ezek által többé-kevésbé meghatározott lehetőségeket, korlátokat, kihatásokat tárja fel és a gazdasági szempontból jelenleg legelőnyösebbnek mutatkozó kihasználásuk vagy átalakításuk módjait írja elő. A fenti elvek alapján e Vízgazdálkodási Keretterv viszonylag részletesen, e fejezetben tekinti át a természeti adottságokat, az egyes vízgazdálkodási ágazatok fejlesztését tárgyaló további fejezetek pedig a vonatkozó gazdasági előzmények, azaz a múltbéli tevéken,ység és a jelenlegi helyzet ismertetésével kezdődnek. 1.12 A VÍZGAZDÁLKODÁS SZEMPONTJÁBÓL LEGFONTOSABB TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK A vízgazdálkodás szempontjából alapvető természeti adottság nyilvánvalóan a vízkészlet. Ennek a gazdálkodásba gyakorlatilag bevont vagy bevonható része a csapadékhullás, lefolyás, tározódás, elpárolgás állandó körfolyamatában, a döntően a napenergia által fenntartott és irányított 'hidrológiai ciklusban vesz részt (dinamikus vízkészlet). Másik, igen nagy hányada, amely a gazdálkodásba alig, vagy csak messzemenő következmények vállalása mellett vonható be, természetes állapotában a hidrológiai ciklusban nem vesz részt, lényegében a felszín alatt tározódik (passzív vízkészlet). A továbbiakban — ha külön nincs megnevezve a dinamikus vízkészletről lesz szó. A vízkészlet — megjelenési formája, illetve előfordulási helye szerint — felszíni (álló és folyó), felszín alatti (partiszűrésű-, talaj-, réteg-, karszt) és légköri vizekből áll. Az utóbbiak ez idő S'zerint még alig vonhatók be a gazdálkodásba. E különféle vizek legtöbbször olyan szorosan, összefüggnek, hogy egymástól pontosan el sem határolhatok. Ennek ellenére ebben a tagolásban szokás tárgyalni a készleteket, mert e vízfajtánként különbözőek a kitermelés módjai, a gyakorlati felhasználás lehetőségei. Adott vízgazdálkodási egység vízkészletének mennyisége és minősége időbeni és: térben általában változó és több, számos szempontból számszerűen jellemezhető. A felszíni vízkészlet szokásos jellemzői pl. a vízállás, a vízhozam, a vízmennyiség, a vízhőfok, a hordaléktöménység, a, halmazállapot (jégjelenségek), az oxigénfogyasztás, a keménység stb., a felszín alatti vízkészlet jellemzői pl. a talajvíz- és karsztvízszint, a talaj vízforgalom, a passzív ill. a kitermelhető talajvíz-, karsztvíz és rétegvizkészlet, a vasasság, a szűLfáttartalom stb. Az ingadozások jellemzőinek összesége a vízjárás. (Szűkebb értelemben vízjáráson csak a felszíni vízfolyások vízhozamában és vízállásában bekövetkező változások jellemzőinek összefoglalását értik.) A vízkéíszlet szoros kölcsönhatásban van más természeti adottságokkal, elsősorban az éghajlati, (morfológiai), a geológiai és a talajviszonyokkal, továbbá a növény- és állattam, valamint az egyre fokozódó emberi tevékenységgel is. Az éghajlati viszonyok főleg a 'hidrológiai ciklust, az abban résztvevő vizek mennyiségét és halmazállapotát befolyásolják. A morfológiai viszonyok (szintviszonyok és felszíni formák) elsősorban a vízlefolyásának és összegyűlekezésének módját, irányát, sebességét, munkavégző- és szállítóképességét határozzák meg. A geológiai és talajviszonyok a természetes tározódás és egyben a felszín alatti vízkészlet, továbbá a vízminőség elsőrendű meghatározói. Az élő szervezetek ugyancsak résztvesznek a vízminőség alakításában, de a növényzet emellett a talajvízkészlet legnagyobb fogyasztója (elpárologtatója). Az emberi tevékenység, közvetlenül vagy közvetve, végeredményben a víz kártételeinek elhárítására,, a 35
