Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
tatott talajerőgazdálkodás; szigorú szabályokat'követő sajátos talajművelés és növényápolás; indokolt mértékű műszaki beavatkozás; sajátos és nagyfokú nagyüzemi gépesítés. A talajvédő gazdálkodást jellemző eljárások ösz- szefüggő alkalmazásával az esztendei talajlepusztulás 10—15 t/ha/év mértékre korlátozható. Ugyanakkor a csapadékvizek a lehető legnagyobb mértékben a helyszínen szivárogtathatok a talajba, míg a felszínen elfolyó vizek késleltetetten, szabályozottan és kártételt nem okozva, hordalék nélkül jutnak a befogadóba. A vízgyűjtő területen egyes helyeken a talajban felesleges káros víz halmozódik fel. A vizenyős, lápos, tőzeges területek hasznosítására, a talajvíz- szintet szabályozni kell. A talajvízszint szabályozás lecsapolással történhet, melyet nyílt árok rendszerrel és alagcsövezéssel lehet megoldani. Belvízrendszereken kívül lévő lecsapolások (nyílt árokkal, alagcsővel) és lápos, továbbá tőzeges területeken meglévő, illetve tervezett vízszintszabályozások ebben a fejezetben kerülnek ismerte- tésre. A talajvízszint-szabályozást még a IV. és VI. Fejezet is tárgyalja, összefoglalása a IV. Fejezetben történik. A 8. TVK-ban a vízgyűjtő területeken szükséges fenti munkákat az I. kategóriájú vízfolyások vízgyűjtői szerint csoportokban tárgyalják. 1.2 A múlt és a jelen 1.21 A KISVÍZFOLYÁSOK RENDEZÉSÉNEK MÜLTJA ÉS JELENE Magyarország legmagasabb hegységét, a Mátrát öleli körül vízrendszerével a Zagyva és a vele közel azonos nagyságú Tama folyó, majd dél felé haladva Jászberény közelében egyesül a kettő és mint Zagyva folyó folytatja útját tovább Szolnokig, a Tiszába való beömlésig. Közben Üj szásznál felveszi még az egyik legjelentősebb mellékág — a Tápió vízfolyás — vizét is. A vízrendszer gyűjtőterülete fele részben hegy- és dombvidék, míg a másik fele alföldi jellegű síkság. A vízgyűjtő hegyvidéki zónába tartozó felülete rendkívül változatos. A meredek oldallejtők hirte- lenül ereszkednek le a változó szélességű fővölgyi medence felé. A vízvidéket legyezőszerűen szétterülő völgyekből lefutó számos vízfolyás jellemzi. Az erdőktől megfosztott lejtőkön sok helyen találunk jól fejlett vízmosásokat, amelyekből a tavaszi hóolvadások és a nyári záporok jelentékeny mennyiségű hordalékot sodornak le. A hordalék helyenként vulkáni görgeteg1, másutt homok, annak megfelelően, hogy a hegyek eruptív andezitből és riolitból, valamint ezek tufáiból, vagy sze- diment homokkőből, illetve mészkőből állnak. A kisebb domvidékekről is számottevő a talajlesod- ródás a domboldalakon folytatott mezőgazdasági műveléssel járó talaj fellazítás miatt. A vízgyűjtő terület 20%(-át kitevő erdőségből mintegy 14% a magasabb hegyvidéket borítja. Dombvidéken alig található erdő, inkább intenzív mezőgazdasági művelés folyik. A Zagyva és a Tárná torkolata feletti vízrendszer (1-62) A Zagyva nem bővizű vízfolyás. Vízjárási viszonyai a gyűjtőterület csapadék szegénységének és szélsőséges eloszlásának függvényeként alakulnak ki. Az átlagos 550—600 mm-es csapadékérték nedves esztendőben 800—850 mm-ig is felemelkedhet és száraz évben 325—375 mm-ig lecsökkenhet, 24 óra alatt lehullott átlagos legnagyobb csapadék (1901—1940. években) 40 mm, míg a szélső érték 72 mm volt. A jellemző 550—600 mm csapadékból a nyári félévben mintegy 325 mm (550—135), a téli félévben pedig kb. 250 (450—100) mm huljik le. A zárójelben az előfordult szélsőséges értékek vannak feltüntetve. A hótakarós napok évi száma a terület déli, sík részén mintegy 40, a terület északi részén 50, a Cserhát magasabb részein 60, a Mátrában pedig a legmagasabb helyeken eléri a 100 napot is. A Zagyva vízrendszere Jászberénytől délre általában folyamos és belvízi, északra pedig kultúrmérnöki kezelésiben van. A kultúrmérnöki kezelésiben lévő vízfolyásokon a múltban végzett munkálatok nagyrészben nem voltak tervszerűek. A tervek nem foglalkoztak a vízgyűjtőterülettel, sőt legtöbb esetben a vízfolyás teljes hosszát sem tárgyalták. A kivitel során előbb rendezték sok vízfolyás felső szakaszát, mint az alsót. Így történt ez a Zagyvánál is. A Zagyva (1) a Gömöri-hegység déli nyúlványaihoz tartozó Medves hegycsoportban ered, Zagyvaróna Nógrád megyei község határában. Általában déli irányban folyik és hossza Szolnokig kereken 180 km. Vízgyűjtője ott 5 677 km2. Jellemzője a tavaszi hóolvadás alkalmával rendszerint bekövetkező magas vízállás és a csapadékos periódusokra való érzékenység. Az eddigi legnagyobb árvizek az 1940 és 1941 évi tavaszi hóolvadásokból származtak. A legmagasabb vízállást — 422 cm — 1941 februárjában Pásztónál mérték, amikor az árvíz 208 m3/s volt, az itt mért legkisebb víz pedig 30 1/s, tehát az arány 1:7000. A régebbi medertisztogatásokról csak igen hiányos adatok maradtak meg. Az 1953-ban elkészített terv alapján 1954-ben megkezdődött a meder jó'karbahelyezése Kisterenyétől felfelé oly módon, hogy az elöntött területek víztelenítése minél előbb biztosítható legyen, de az alsóbb szakaszokat se hozza súlyosabb helyzetbe. Kisterenyénél — a Tarján patak betorkol Iá sa felett — 158 1/s/km2, míg a Báma betorkollása felett 420 1/s/km2 fajlagos vízhozam kártétel nélküli levezetését irányozták elő. A karbahelyezés a fenti vízmennyiségekre a Tarján patak torkolatától Mátraszele belsősége feső végéig kereken 19 km hosszúságban történt meg 5,0—1,0 m-ig csökkenő fenékszélességű és 1:1,5 ol— dalhajtósú meder kiépítésével. Több elfajult kanyart át kellett metszeni. Mátraszele és Homokte- renye között kb. 2 km hosszon a függő medret áthelyezték a völgy fenekére, így mintegy 170 ha nádas területet sikerült lecsapolni. Mátraszele község belterületén 1250 fm hosszon a Zagyva állandó burkolatú medret kapott. Újabban a Mátraszele alatti Zagyva-völgyben elkezdett felszíni szénfej162
