Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
á magánérdek nyilvánult meg. így a töltés építési munkálatokban nem volt egységes rendszer. A gátakkal követték a folyók kanyarulatait, igen hosz- szú, de gyenge gátakat építettek, amelyek, a célnak nem feleltek meg, úgy, hogy minden árvíz után javítani 'kellett azokat. A töltések épíése az első világháború kezdetéig nagyjában befejeződött, a nagyvízi szabályozás következtében a folyó hossza megrövidült, a meder mélyen beágyazódott, az esés megnövekedett, az árhullámok levonulása meggyorsult és a mocsaras’ területekből termő területek, váltak. Az árvédelmi töltések vonalozása — mivel a töltésépítés nem egységes terv szerint készült — sok helyen nem megfelelő. A nagyvízi szabályozás során, az átvágások partjai nem lettek megkötve ezért ezt a feladatot a mederszabályozás keretében kellett megoldani. A mederszabályozás keretéiben középvízi és kisvízi szabályozási művek létesültek. A középvízi szabályozás, vagyis a szakadópartok, megkötése 'és így a medervándorlás megakadályozása tulaj dánképpen csak 1940 után indult meg, míg a kisvízi szabályozás lényegében már a nagyvízi szabályozás befejezése után, az 1900-as évek elején megkezdődött. A rendelkezésre álló hitelkeret nem tette lehetővé, hosszabb szakaszon összefüggő középvízi szabályozási művek építését, ezért általában ott épült szabályozási mű, ahol az árvízvédelmi töltések biztonsága, vízkivitdi művek vagy belsőségek, biztosítása szükségessé tette. Egymást követő kanyarulatok összefüggő megkötése csak a 433,6—425,5 fkm-ek között készült el, mintegy 6 km hosszú partvédőmű megépítésével. A szabályozási művek általában rozséból és kőből vegyesen épültek. A „0” vízszint felett 1,0 m magasságban 1,0 m koronaszélességű lábazat épült, amelyre + 3,0 m magasságig felérő kőburkolat, vagy kőterítés támaszkodik. A lábazat fm-enként 0,5—1,0 m3 terméskőrakatból épül. Kényesebb helyeken — a töltések, belsőségek közelében — a burkolatok a part magasságig készültek él. A burkolat, illetve a kőterítés vastagsága 0,4 m, amelyből 0,1 m vastag réteg zúzottkő ágyazat. A lábazati padka alatti miederoldal védelmére a meder legmélyebb pontjáig leérően a meder anyagától függően 0,2 m vastag kőszórással leterhelt 0,2 m vastag rőzsepokróc, vagy pedig 0,3 m vastagún, lábazati kőszórás épült. Régebben a parbomlások megakadályozására fenéksarkantyúkat is építettek a homorú oldalon, ezekkel azonban a kívánt célt nem érték el. A 8. TVK-területén a Tisza folyón a középvízi szabályozás 16 km-en teljesen, 23 km hosszú szakaszon pedig részben történt meg. Földmunkából 698 000 m3, kőmunkából 231000 m3, rőzsemunkából 458 000 m3 került kivitelre. A középvízi szabályozás jelenleg is folyamatban van.. Ahol a szabályozási művek elkészültek, ott a medervándorlás, s a partok omlását sikerült megakadályozni és a kéllő vízmélységet előállítaná. A nagyvízi szabályozás befejezése után a beágyazódás és a kísvíz szintjének leszállása következtében alacsony vízállásnál a Tiszafüred—Szolnok közötti szakaszon 11 dm, a Szolnok—Csongrád közötti szakaszon pedig 15 dm mély víz volt a gázlókban. Ezen egyrészt a hajózás, másrészt a jég elvonulásának meggyorsítása ‘érdekében segítem kellett. A gázlók rendezése kisvízi szabályozás keretében 1900-as években kezdődött meg. A kisvízi szabályozás célja az volt, hogy a szolnoki vízmércén akkor észlelt legkisebb „0” vízszin alatt 180 cm-es vízállásnál is legalább 18 dm merülésű hajókkal lehessen közlekedni. A kisvízi szabályozásnál a Tisza iszapoltató hatását használták fel és a gázlókat aránylag olcsó rőzseművékkel rendezték. A túlszélesedett medret rőzsesarkantyúkkal szorították össze Szolnok felett 110 m, Szolnok alatt 120 m megkívánt szélességre. A rőzsesarkantyúkat a jégjárás kártételei ellen 0,5 m vastagion kőterítéssel látták el. Az iszapolta- tás elősegítésére rőzsesátrakat és rőzsesövényeket is használtak. A megépült sarkantyúkkal szemben lévő homorú partok megkötése fedezet hiánya miatt több helyen elmaradt, így azokon a helyeken a partok omlása tovább tartott. A szabályozási művek megépítése után közvetlenül a gázlók rendezését sikerült elérni. Az azóta eltelt idő alatt azonban megkötet- len homorú partok tovább szakadtak a meder ismét elszélesedett, ezért a homorú partokat most már meg kell kötni, hogy a kívánt vízmélységet biztosítani lehessen. Azokon a helyeken, ahol az altalaj kemény volt és így a sarkantyúkkal a kívánt célt nem lehetett elérni, kotrás segítségével állították elő a szükséges medermélységet. A kotrásból kikerülő anyagot a sarkantyúk közötti rész feitöltésére használták. A 8. TVK területén a Tisza folyó kisvízi szabályozását 36 km-en teljesen, 5 km-en pedig részben végezték el. Ennek során földmunkából 591 000 m3, kőmunkából 47 000 m3 rőzsemunkából pedig 21 000 m3 épült. A Tisza folyó tervbe vett csatornázása következtében a gázlókban észlelt nehézségek költségesebb beavatkozás nélkül meg f ognak szűnni és ezért a homorú partok megkötésién kívül kisvízszabályo- zásra nagyobb költséget igénylő befektetést nem kell eszközölni. A Zagyva folyónak a torkolattól Jászberényig terjedő szakaszán, a Zagyva szabályozási terveknek megfelelően 1941—1949-ig terjedő időben elkészültek a nagyvízi szabályozások. 8 helyen létesült átvágásból 600 000 m3 földet termeltek ki száraz kotróval. A mederkotrásból kikerült földet depóniába helyezték a tervezett árvédelmi töltések nyomvonalában, s ezekből nyáirigátakat létesítettek. Ebből épülnek ki a teljes árvédelmi töltések. A töltések általában párhuzamosak a folyóval. A mederrendezés során Jászalsószentgyörgynél levő duzzasztó jogát is meg kellett vásárolni, mert 2 m-es feliszapo- lódást okozott, így a meder az árvíz szállítására elégtelen volt. A mederszabályozás során a Zagyva közepes árvizeinek károkozásai ellen védték be a partokat, mert a Zagyva medre eléggé beágyazott. Ilyen formán 3,0 km hosszú szakasz teljesen, 3 km szakasz 120
