Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
A széntelepes összlet tengeri fedőjének („slir”) kevés és vékony homokrétege nem sok vizet ad, s alig ismerjük (68., 69., 73. tájegység), kivéve a nógrádi medence feltárt részein. A középső miocén vulkáni kőzetek (főleg andezit) területén (70., 74. tájegység) a források és a negyedkori törmelékek vizét használják. A Mátra és Bükk közötti tufa terület (76. tájegység) felszíni vízben is szegény. Az eruptív területeken nagyobb vízmennyiség általában csak a peremeken biztosítható. A középső miocén felső részének tengeri képződményei („lajtamészkő” és meszes homok) foltosán találhatók^ helyenként — ha mélyebben vannak — vízellátásra mérsékelten: alkalmasak (70., 71., 73. tájegység). A felső miocén durva mészkőből és homokos már- gából álló rétegsora helyenként kitermelhető rétegvizet ad, ugyanígy az előbbi fedőjében lévő szárazföldi összlet kavicsa és konglomerátuma (71. tájegység É-i részén). A felső miocén változatos képződményei a Mátra alján (24. tájegység) csak nyugaton (a gyöngyöspatai medencében) és keleten (Vécs és Feldébrő között) tartalmaznak néhol kitermelésre érdemes rétegvizet (25. b ábra, 20. szelvény). A Cserháttól D-re (71. tájegység D-i része és 26. tájegység) és végig a Mátra álján (24. tájegység) a vastag pannoniai rétegsor homokjai helyenként bőséges és kitűnő minőségű vizet szolgáltatnak (25. ábra, 19. szelvény). A pannon homokrétegek a hegyperemtől távolodva egyre finomodnak, egyre mélyebben, de az ÉNy—DK-i törések következtében változó mélységben vannak a felszín alatt. A pannon összlet bőséges rétegvize sok gondot okoz a mátraalji lignit-bányászatnak. A pannon képződményei a hegy ségi peremtől távolodva mind mélyebbre kerülnek (25. b ábra, 13., 14. szelvények). Ezzel arányosan mind nagyobb lesz a negyedkori üledéksor szerepe a vízellátásban (pl. 25. ábra, 9., 22., 27. szelvények). A Zagyva—Tisza közén (22. tájegység) és a Jászságban kerültek legmélyebbre a pliooén üledékei a negyedkori mozgások következtében (4. ábra, C. földtani szelvény és 25. b ábra, 9. szelvény). A Tápió vidékén (25., 26. tájegységek) még viszonylag vékony a pleisztocén folyóvízi rétegsor (25. ábra, 28. szelvény). Ez DK felé előbb fokozatosan, majd a Cegléd—Űjszász vonaltól hirtelen; vastagodik (21., 25. tájegységek), amint eléri a Tiszavidék süllyedékét (25., ábra, 7., 10. szelvény). Ugyan így hamarosan megvastagszik a pleisztocén rétegsor DNy-ról ÉK felé haladva a Tápiógyörgye—Szentmártonkáta—Tóalmás sávban, amint eléri a Jászság süllyedékét. A negyedkori folyóvízi összlet bőséges és jó vizet szolgáltat a hegység! peremektől a süUyedékek felé tartó lejtőkön, ahol többnyire durvább üledék rakódott le. Különösen; kedvező a Zagyva kúpja Hatvan, körül, s onnan DK-re hajló ív (25. b ábra, 25. szelvény), ugyan így a Tama és Gyöngyös patak törmelékének DNy-ra hajló területe. E két helyen az apró kavicsos homok nagy területen a felszínen, vagy annak közelében van, kitűnő és bőséges talajvizet szolgáltat. A Jászság süllyedékét félkörben körülfogó lejtők durvább szemű s így vízfeltárásra alkalmas pleisztocén üledéksorával szemben a süly- lyedék már kedvezőtlen. Oda ugyanis a peremektől való nagyabb távolság és a mindenkori kicsiny lejtés miatt főleg a finomabb kőzetanyag jutott. A homokrétegek a teljes vastagság jóval kisebb hányadát alkotják, mint a lejtőkön (4. ábra, C földtani szelvény). Ez magyarázza, hogy a Jászságot nehéz rétegvízzel kielégítően ellátni (25. b ábra, 9., 27. szelvények). A Tisza mentén Szolnok alatt (21. tájegység) és a Tiszától Ny-ra a Duna—Tisza közén (25. tájegység) a pliocén ugyancsak mélyen van, de nem annyira, mint a Jászságban. A terület lejt a délalföldi nagy süllyedek felé. Erre a lejtőre ÉNy-ról csak dur- vábbszamű negyedkori üledék hordódott, különösen a, Manor—Cegléd—Tószeg vonaltól D-re, ahova az ópleisztocén Duna hordotta törmelékét (25. b ábra, 12., 15. szelvények). A Tiszától К-re lévő Nagykunságban (4. tájegység) a pliooén üledéksor lényegesen magasabban van, mint környezetében bárhol (4. ábra, В és C földtani szelvények), de az egyes részeken mégis eltérő mélységben. A TVK-egység területének alföldi részén a pleisztocén összletben általában két fontosabb vízadó rétegcsoport van. Az egyik a felszín alatt 10— —80 m mélységben, a felső pleisztocénban rakódott le. A sekélyebb fúrt kutak tárják fel vizét (25. b ábra, 9., 22., 26., 27. szelvények), nyugalmi szintje a felszín alatt marad. Sokkal kedvezőbb az ópleisztocén durva homokja, és a peremek közelében gyakran kavicsos rétegsora. Ennek az összlet- nek felszökő vize, legtöbbször nagy vízhozama, kedvező vegyi összetétele a mélységi vízellátás alapja a TVK-egység alföldi részén (25. b ábra, 8., 11., 15. szelvények). Helyenként kedvezőtlen nagyabb települési mélysége, aminek melegebb víz és nagyobb fúrási költség a következménye. 2.45 ÁSVÁNY-, HÉV- ÉS GYÓGYVIZEK 2.451 Általános ismertetés Közös fejezetben foglalkozunk az ásvány-, hévés gyógyvizekkel. Az egységes tárgyalás kedvéért szükséges a fogalmak rövid meghatározása. Ásványvíz hőmérsékletétől függetlenül az a természetben előforduló víz, mely több mint 1000 mg/1 oldott szilárd alkotórészt, vagy egyes ritka, de biológiailag aktív elemekből (lítium, bróm, jód, fluor, arzén, rádium, rádiumemanáció, stb.) kimutatható mennyiséget tartalmaz. Ugyancsak ásványvíz az a víz is, melyben az oldott szilárd alkatrészek mennyisége nem éri el az 1000 mg/lit-t, de oldott gáztartalma jelentékeny (pl. szabad szénsavtartalma) 1000 mg/lit. A gyógyvíz olyan ásványvíz, mely vegyi vagy fizikai tulajdonságai miatt gyógyhatású. (Hazánkban a vonatkozó törvények szerint szükséges a gyógyvízelőfordulások hatósági elismerése is.) Hévíz általában minden természetes, vagy mesterségesen feltárt olyan víz, melynek hőmérséklete egy meghatározott értéknél magasabb. 103
