Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)
XVII. fejezet. Területi vízmérleg
dási egységnek a tervezett létesítmények megvalósulása esetén várható vízhiánya viszonylag elhanyagolható (az elméleti kihasználtság mértéke alig haladja meg a határértéket), az ilyen átdolgozástól eltekintünk s csupán felhívjuk a figyelmet egy, a megvalósítás során is kivihető tervmódosítás (Ш. tervkiegészítés) szükségességére. A vízmérleg ezen kívül azt is kimutathatja, hogy valamely vízgazdálkodási egységben, a tervezett vízhasználatok a természetadta vízkészletet nem eléggé használják ki, vagy azt, hogy e készlet tervszerinti növelésének mértékét (tározással, átvezetéssel) nem indokolja az előirányzott vízhasználatok vízigénye; a vízmérleg eredménye ebben az esetben is (pl. a tá- rozási program csökkentését javasló) tervmódosítás ajánlása. Távlati mérlegünkben a „jelenlegi mérleg” bizonytalanságai szükségszerűen halmozódnak, még ha a Kerettervben előirányzott valamennyi létesítmény tervszerinti megvalósulását feltételezzük is. Hazánk sajátos vízrajzi helyzete miatt, elsősorban a. külföldről érkező felszíni vízkészlet terhére tervezett határainkon kívüli beavatkozások ismeretének rendkívül fogyatékos volta a bizonytalanságok főforrása. A „távlati mérleg” felállítása során e tekintetben általában azt az alapelvet követjük, hogy a külföldön 1980-ig tervbevett beavatkozások ismeretének hiányában, különösen pedig ott, ahol megvalósulásuk 1980 előtt nem valószínű, ilyenek hatásával nem számolunk, ill. csak a már 1960-ban is üzemelő külföldi vízhasználatokra leszünk tekintettel. Alapelvünk követése közel sem megnyugtató, de legalább homogén eredményekre vezet. 2.312 A távlati vízmérleg szerkezete A „távlati mérleg” felállításának alapelvei (tűrés, biztonság, stb.) azonosak a „jelenlegi vízmérlegnek” 2.1 alatt leírt alapelveivel. Mivel azonban a „távlati mérleg” felépítése — szükségképpen — némileg eltér amazétól, ezt itt röviden ismertetjük. A vízgazdálkodási célra hasznosítható felszíni és felszínalatti vízkészletek időbeli alakulását 20 év alatti számbavehető mértékben csak az emberi beavatkozások (víztározás, erdőgazdálkodás, talaj- művelés, bányaművelés, stb. befolyásolhatják, mert a természeti tényezők (éghajlat, vízföldtani viszonyok, stb.) általában csak geológiai idő-méretben változnak. A vízkészletek mennyiségi változása részben az ilyen célból végzett beavatkozások (pl. tározók, vízlépcsők építése, talajvízdúsítása, stb.) eredménye, részben más célú munkálatok (a talajművelőében, erdőgazdálkodásban, mezőgazdasági termelési viszonyokban, bányaművelésiben beálló változások, stb.) járulékos következménye. E hatások közül a „távlati vízmérlegben csak az első csoportba tartozókkal számolunk, a járulékos jelentkezőket, — minthogy területünkön a jövőben érvényesülő összhatásuk nem felmérhető s mértékük is feltétlenül kisebb a külföldi beavatkozások ismeretének hiányából adódó, továbbá a felszínalatti készletek közelítő becslésében rejlő bizonytalanságoknál — figyelmen kívül hagyjuk. Az 1980. évi fiktív (hasznosítható) készlet meghatározásához alapadatként tehát egyszerűen az 1960. évi fiktív készletből indulhatunk ki, mellőzve az utóbbihoz vezető, a „jelenlegi vízmérlegben” alkalmazott számítás megismétlését. (Általában a természetes alapkészlet változatlanságát tételezzük tehát fel, ill. ahol ennek valóságos vagy elméleti változása várható, az ennek következményeként végrehajtott helyesbítést a megjegyzésben indokoljuk.) Ezután az 1960. évi készletet 1980-ig érő következő valóságos és elméleti változásokat vesszük számba: a) A felszíni vizekből az 1960. évi vízigények kielégítése után fennmaradt szabad készleteket a „jelenlegi vízmérlegben” — a távlati igények ismeretének hiányában — önkényesen osztottuk szét, ill. minden szabad készletet, megállapodásszerűen. a lehetségesek közül vízrajzilag legfelsőbb fekvésű vízgazdáik ódáéi egység sajátjaként mutattuk ki. Most, hogy a Keretterv konkrétabban rögzíti a távlati igények mértékét és jelentkezési helyét, sok helyen szükségessé válhat e szétosztás megváltoztatása, azaz a vízkészletnek vízgazdálkodási egységek közti átkönyvelése. Az átkönyvelést azonban már úgy célszerű elvégezni, hogy a „nagytávlati mérleg” felállításánál újabb átkönyvelés szükségessé már ne váljék. Az átkönyvelés gyakorlatilag tehát nem egyéb, mint a vízrendszer vízkészletének a vízrendszer elemei (részgyűjtői) közti újbóli szétosztása az igények növekedésének és a tározási lehetőségeknek figyelembevételével. — Az átkönyvelés rovatban tüntetjük fel a vízfolyások 1960. évi hasznosítható vízkészletének — a vízgyűjtők élővizének 1980-ig felszabaduló részével egyenlő — csökkenését is (lásd még a 2.302/d pontban.) b) Figyelembe kell venni az. 1960—1980 közt építendő, a Keretterv XII. fejezetében felsorolt tározók készletnövelő hatását. A mezőgazdasági vízhasznosítást szolgáló tározók esetében a hasznos tározótér és az öntözési idény tartama (IV. 15-től IX. 15-ig, összesen 5 hónap) hányadosaként számított folyamatos vízhozamokkal növeltük a belőlük kiegészített felszíni vízkészletet. c) Vízkészletünket elméletileg a szenny- és használt vizeknek a vízhasználatok 1960—1980. közötti létesítése és bővítése következtében várható növekménye is gyarapítja, amit ugyancsak figyelembe vettünk. d) A „jelenlegi vízmérlegben” mederben hagyandó minimális élővízként a havi KQ 75 %-ával számoltunk. A vizek tisztaságának védelméről intézkedő 1/1961. Korm. sz. rendelet végrehajtásának eredményeképpen a vizek szennyezettségének csökkenése várható s ezzel az általános közegészségügyi, vízbiológiai, stb. szempontból mederben hagyandó minimális vízhozam értéke is csökkenthető: éspedig, elfogadott irányszám szerint, 1980-ban a havi KQ 25 %-ára. Az 1960. évi élővíz így felszabaduló 2/3 része tehát az illető vízgazdálkodási egység 1980-ban hasznosítható (fiktív) készletét növeli s befogadójának készletét apasztja. 301