Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)
XVII. fejezet. Területi vízmérleg
A legnehezebb volt megállapítani a rétegvízkészlet nagyságát. Most az eddigi módszerekkel szemben, vízadó összletenként tájegységként szétbontva próbáltuk meghatározni a kitermelhető készletet. Itt az eltérés 0+200 % is lehet. Ennél a készletfajtánál a kitermelhető készlet nagyságát az is befolyásolja, hogy a sztatikus készlet fogyasztását milyen mértékben engedjük meg. A felvett értékek kitermelése mellett a sztatikus készletfogyasztás értéke jelentéktelen: a készlet ezer év alatt sem merülne ki. A rendelkezésre álló vízkészlet értéke ez időben változó. A 2.121 pontban foglalt indokolással a vízmérleg készítése szempontjából mértékadó vízkészletnek a felszíni vizeknél a 85 %-os tartósságú augusztusi, illetve a 99 %-os tartósságú szeptemberi vízhozamokat vettük fel, míg a felszín alatti vizeknél a kiszolgáltatható vízsugár évi átlagértékét tekintettük vízkészletnek. 2.112 Vízigények A vízigények adatai általában a helyi vízhasználó szervek hivatalos jelentéseiből származnak. A beszerzett adatok pontossága ennek megfelelően az adatot szolgáltató szervek tárgyi adottságaitól, továbbá lelkiismeretességétől és szakértelmétől függött. Néhány ipartelep esetén — a legnagyobb vízigénylőknél és a legújabbaknál — az illetékes VÍZIG vízgazdálkodási tájékozódást is végzett, amelynek adatait ugyancsak beépítettük. A feldolgozott és részterületenként összesített statisztikai adatok átlagos hibája mennyiségi vonatkozásban. ± 30 %-na becsülhető. A vízigények közé nem állítottuk be a vízfelhasználással nem járó vízhasználatoknak (hajózás, vízerő) vízszükségletét. Ezek u. i. a számításba vett vízhasználatok érdekeit nem sértik, és viszont: az ivó-, ipari vízellátás és mezőgazdasági vízhasznosítás (az öntözést leszámítva) aránylag kis vízfelhasználásai ezen itt nem szereplő vízhasználatok helyzetét lényegesen nem rontják. Nem építettük be a falusi — túlnyomórészt ásott — kutas vízellátás és az állattenyésztés vízigényeit sem. Ezek ui. általában olyan eloszolva jelentkeznek, hogy a helyi vizekből fedezhetők, illetve a vízkészletbecslésből származó bizonytalanság határain belül mozognak. Nehezebb a kérdés a vízminőségek és a vízbeszerzési források megnevezése terén. Itt a tapasztalatlanság és a kellő körültekintés hiánya számos téves közlést eredményezett. A kirívó eseteket — elsősorban a beszerzési forrás vonalán — igyekeztünk korrigálni. így véleményünk szerint, a vízmérlegbe került beszerzési és minőségi adatok hibahatára egy-egy részterület átlagában szintén ± 30%-nál nem nagyobb. Mind a vízkészlet-, mind a vízigény-adatokban a véletlen jellegű hibák mellett szabályos hibák is vannak. A vízkészletnél ui. biztonságból inkább kevesebbet mondtunk, ugyanakkor a vízigényeknél az adatszolgáltatók általában nagyobb vízigényeket adtak meg a szükségesnél, s így bizonyos mértékig szándékosan valamivel rosszabb kép alakul ki a ténylegesnél. Mégis azt mondhatjuk, hogy a mérlegek TVK-egységenként reálisnak és bennük 50 %- nál nagyobb eltérés a felszínalatti vizek mérlegénél és 20 %-nál nagyobb eltérés a felszíni vizek mérlegénél nem valószínű. 2.12 A VÍZMÉRLEG SZERKESZTÉSÉNEK ELVEI 2.121 Biztonsági tűrés A vízmérleg összeállítása nem egyértelmű feladat; a vízmérleg készlet- és igény oldalát is több szempont szerint vehetjük számításba. Hosszú évtizedeken keresztül a vízkészlet kifejezésen a felszíni vízkészletnél a minimális értéket, a felszínalattinál pedig, legjobb esetben, egy becsült értéket értettek. Később már egészen nagyvonalú gazdaságossági vizsgálatok alapján közismertté vált, hogy az abszolút vízkészletnek nevezhető minimális vízkészlet helyett annál valamivel nagyobb készletet célszerű számításba venni. Végeredményben a vízkészlet és a vízigény időben változó értékeinek összevetéséből származó vízmérleg készítésénél különböző biztonsággal járhatunk el: a) Teljes biztonságot érünk el, ha az egyidőben lehetséges minimális vízkészlettel és maximális vízigényekkel számolunk. b) Gyakorlatilag majdnem az előzővel azonos biztonságú, ha kikapcsoljuk az egyidejűleg legfeljebb vis maior jelleggel előforduló szélsőségeket. , c) Részleges biztonsággal számolunk akkor, ha a vízkészletnek valamely meghatározott tartóssággal előforduló minimumát — tehát az abszolút minimumnál nagyobb értéket — állítjuk szembe a vízhasználatok zavartalan ellátásához szükséges vízigénnyel. Ez utóbbi megoldás kétségtelen a legkorszerűbb, de egyben a legtöbb ismeretanyagot is igényli. Ezért a felszíni vizek mérlegénél ezt az eljárást alkalmaztuk. A helyes gyakoriságú kisvízi értékek csak gazdaságossági vizsgálat alapján választhatók ki, — kivéve, amikor a szükségesség dönt. — Mivel nem forrtak még ki a vízkészletek és a vízszükségletek egybevetésének megalapozott gyakorlatban végrehajtható módszerei, a vízmérleg meghatározásánál felszíni vizek esetén egyszer a szeptemberi 99 %-os tartósságú hozamot állítottuk szembe az ipari és ivóvízigényekkel, másodszor az augusztusi 85 %-os tartósságú hozamot állítottuk szembe az ipari és ság vízigényével. A készlet szempontjából ugyanis általában a szeptember a kritikus, míg az igények szempontjából az augusztus tekinthető mértékadónak. Felszínalatti vizeink készletváltozását kevéssé ismerjük. Talajvizeinkre és karsztvizeinkre1 számos megfigyelési adatunk van, rétegvizeinkre azonban jóformán semmi. Megállapítható az, hogy a felszín- alatti vízkészletünk esetében a tározott víz mennyisége nagyságrenddel nagyobb az évi készletváltozásnál. Ezért a felszínalatti vizek meglévő tározó294
